Zalánom

Zalán újabban csudijól érzi magát az oviban, aminek nagyon örülök. Ezen a héten még Andriska is hozzájárul a csoport fényéhez és közhangulatához, ám ez nem lohasztja le Zalán kedvét. Legalábbis amennyire én látom.  Tegnap pont tanúja volt az apja (Tibim), hogy Andris lökött egyet Zalánon az ovi udvarán, mire az támadó állásba állt és várt. Andrisnak nem volt kedve többet kötözködni vele, visszavonulót fújt. Tibi szerint ez remek, hiszen meg tudja védeni magát, ha kell, nem fél az "ellenségtől". Én megkönnyebbültem, mert ezek szerint Andris nem annyira gáz Zalán szempontjából, mint attól féltem.

Ilyen sem volt még egyébként, kedden nem mentem el Zalán szülői értekezletére. Hol vannak már azok az idők, amikor allllig vártam, hogy szülőire mehessek! Hétfőn tudtam meg, hogy kedden fél ötre várják szeretettel a felmenőket.......már késő volt szervezkedni, Tibi nem is volt aznap a városban egész nap, Rékáért meg menni kell a suliba. Persze ha égett volna a vágy bennem, hogy mindenképpen ott a helyem a kis székek egyikén Napraforgóéknál, akkor meg tudtam volna oldani. De nem égett bennem semmi. Erről ennyit. Hogy miről maradtam le, nem tudom, mert nem haverkodtam össze egy szülővel sem a csoportból.

Zalánom hétvégén K.-éknál vendégeskedett Rékával együtt. Este hazaestek, még kergették a gyerekek egymást a lakásban, amikor megkérdeztem K. apukáját, hogy dadogott e nála a Zalán nevezetű gyermek. Azt mondta egyáltalán nem, folyamatosan és jókedélyűen beszélgettek. Csodálkozott is, hogy mennyire nyitott lett Zalán, amióta oviba jár, jót tett neki.  Ugyanerről számolt be tegnap a pszichológus csaj (akinél már csaknem készen van a babaszoba), hogy hangosan és bátran beszélt az én csöpp fiam az ő társaságában is. Ilyenkor első reakcióm az öröm. Mert pont hétvégén szomorkodtunk Tibivel az Aldiban sétálgatva, hogy újabban megint nagyon akad Zalán beszéde. Bele kell törődni lassan, elfogadni, megpróbálni, hogy ez már így is fog marad...nem látunk megoldást vagy kiutat. Ilyenkor mindig megkönnyebbülés azt hallani, hogy képes és tud a gyermek folyamatosan beszélni.

A második reakció meg a bűntudaté, hogy dehát mégiscsak itthon dadog a Zalán, velünk. Hogy van ez? Tény, hogy keveset van vele az apukája, perceket per nap, ami iszonyú kevés....És igaz, hogy nyáron, amikor sülve-főve együtt voltak, javult a helyzet. Lehet ez önmagában a kulcs? Nem olyan tényező e ez, amin nem tudunk változtatni? Dehát muszáj lenne, elég nagy a tét......De hogyan? Mégis hogy? Nahát ilyeneken jár az agyam Zalánnal kapcsolatban.

Hétvégén nagyon kis helyes volt a pasi.  Vásárolni voltunk őszi holmikat és Rékával ellentétben ő szívesen vonult a próbafülkébe, hogy illegjen és billegjen előttünk az új gúnyákban. Öröm és megkönnyebbülés volt nézni. Rékára mindig saccperkb vásárolok, mert csak megvesztegetésre próbál bármit is vagy fenyegetésre, ahhoz meg nincs kedvem. Zalánnak igazi pasis holmikat vettem, farmert, kordgatyót, kockás inget pólóval és "v" nyakú pulcsit, belebújósat....

Olyan jópofa egyébként, egyre jobb a szövege, hallani kellene. Például múltkor arról beszélgettünk, hogy milyen jó volna még egy kistestvér (szerintem nem, szerintük). Egy kishugiban állapodtak meg Rékával, majd Zalán hozzátette.
- Igen, jó volna még egy kistesó.....Tudjátok mi lenne még jó? Még három apuka.....
Hogyhogyhogy?? Az már öt gyereket jelentene összesen és még három pasit....Na neeeem.....
Persze vettem én a mélyebb mondandót is....

Múlt héten pedig azt újságolta, hogy képzeljem el, arra a mini játszótérre ott a közelünkben új játék érkezett. Rábólintottam, nem rémlett, de oké. Tegnap sétálunk hazafelé, odaérünk a kérdéses játszótérhez, amikor is Zalán rikkant egyet.
- Odanézz, anya, ott az új játék!!!
Egy TOI-TOI vécé volt, építik az utat pár hete a játszótér mellett......