Még dróttal

Némileg le vagyok maradva a mesélésben. Magamhoz képest legalábbis. Hol erőm, hol kedvem, hogy egyszerűen időm nem volt regélni. Ennek a bejegyzésnek is nekiláttam már párszor.

Ott tartottam, hogy hétfő reggel bebaktattunk a kórházba, annak ellenére, hogy borítékolható volt a műtét elhalasztása. Ahogy vártuk az orvost, próbaképpen kértem Rékát, hogy fújjon bele egy jó erőset a HelloKitty-s zsebkendőmbe. Volt tartalom sajnos, mégpedig enyhén sárga. Akkor és ott feladtam minden reményemet a műtéttel kapcsolatban... 

A doktorúr egyből azzal fogadott, majdnem ráhibázva a fejleményekre, hogy Réka köhög olyan csúnyán a folyosón? Hát nem, az egy másik anyuka, nyugtattam meg, viszont Rékának biza folyik az orra. 2 perc múlva a folyosón találtuk magunkat, azzal, hogy csak teljesen egészséges gyerkőcöt műt, makkokat. Folyós orral nem altatható a Réci, vagyis gyógyuljon meg, aztán menjünk vissza.  Kértem igazolást a suliba, azzal adta ki pár perc múlva, hogy "Ilyen az élet!". Hát az tényleg ilyen. Rékát visszavittem a suliba, táskástul, mindenestül. Éppen a fecskevonalat (vagymit) tanulták. Nem akartam megzavarni az órát, megvártam, ahogy a tantónéni nyugtázta Réka érkeztét, aztán rácsuktam az ajtót az első bére. 

A drótok, úgy tűnt, másra voltak berendezkedve, mint amit a doktorbácsi kitalált nekik. Nagyon számíthattak a keddi eltávolításukra, mert hétfőtől-keddtől rohamosan elindultak kifelé....Olyannyira, hogy már azt vártam, melyik nap döfi át egyik vagy mindkettő a lány bőrét és mikor kell vele rohanni a kórházba. Ez nem volt valami szívderítő gondolat. Rékának is elmagyaráztam, hogy ha elkezdene vérezni a seb vagy neadjisten, látja a drótot elbukkanni, szóljon a tantónéninek, majd mi intézzük a többit, nagyon ne ijedjen meg. Az egyetlen, aki örült a műtét meghiúsulásának, az Réka volt egyébként, mert a héten húzzák a sátrat az uszodára, úgyhogy úszás óra helyett mindenféle programot talált ki a tantónéni, múzeumba, könyvtárba, játszótérre vitték őket úszás helyett. Abból pedig semmiképpen nem akart kimaradni.

Szerdán nagyon el kezdtem majrézni, hogy a drót mindjárt előbukkan. Akkor már tudtam, hogy nincs egy hetünk gyógyulni. Készenlétben volt raktapasz, betadine is. Tibi meghagyta Rékának, hogy ha lehet, ne tornázzon, ne terhelje a kezét. Minden óvintézkedés lepergettkk Rékáról, zárójelben jegyzem meg. Közben tulajdonképpen meggyógyult...igaz, egyébként sem lett beteg, csak a reggeli orrfolyás jelezte, hogy valami nem oké. Este már szoros megfigyelés alatt állt Réka alkarja, hamarosan elkezdett picit vérezni, levedzeni, majd az esti mese kellős közepén arra guvadt ki a szemem, hogy valami nem oda illő vöröses-barnás izé áll ki a kezéből. Réka nem volt valami  boldog, de a legnagyobb baja abból állt, hogy viszket neki a seb. Gyorsan ágyba dugtam, úgy ahogy leragasztottam a bibit előtte. Nem sokára el is szunnyadt.

Reggel sajnos nem tudtam Rékával tartani a kórházba, muszáj volt dolgozni mennem. Úgy gondolkodtunk, hogy kap érzéstelenítőt, hoppsza, kiszedi a doki a kibukkanó "vast". Arra elég, ha Tibi ott lesz Rékával. A másik drót akkor még mindig benn lesz Réka karjában, azt pedig jövő héten altatásban előcsalogatja a doktorbácsi. Aznap vele tartok a kórházba, arra a napra tudok "eltávot" kérni.  Valahogy így festett a forgatókönyv. Igen ám, de Doktorúr (az operáló, akihez június eleje óta járunk) máshogy gondolta. Ragaszkodott a gyógyult Rékához, ragaszkodott az alvó (altatásban) Rékához. Úgyhogy haza küldte a bandát gyógyulni!!!! Én azt hittem, elsírom magam, amikor Tibi telefonon beszámolt. Nem is értettem. Hiszen a drót előbújt!! Láttam! Az orvos szerint nem. Dehogynem! Vak és totál hülye még csak nem vagyok..... Akárhogyis, itt az orvos szava döntött, ő pedig NEM LÁTTA a drótot sehol. Dühöngeni, bosszankodni nem volt értelme. 

Tibi úgy döntött, felszívja magát. Szerez a doktornénitől igazolást, hogy egészséges és műthető Réka. Az az ígéretet kapta a sebésztől, hogy soron kívül műti Rékát, ha ez meglesz. Azonnal. Az igazoláshoz két órát ült az uram a rendelőben hátrányos és kátrányos helyzetű egyedekkel....Nem volt biztos, hogy sikerül, de meglett a papír. Majd ahogy ezen túl volt hős lovagként az altatóorvost is felkeresték a rendelőintézetben. Vérvételt is letudták, kitöltötték, amit kellett. Sínen van minden. 

Holnap reggel, ki tudja hányadszor június eleje óta, újra a sürgősségire vezet az utunk reggel fél 9 körül. Brummogó medve legyek mézes csuporral a fejemen és fűszoknyával a derekamon, ha dróttal jövünk haza!