Nem emlékszem rá pontosan, de mintha említettem volna, hogy pár hete/hónapja szembe jött velünk egy iskolatáska a Müllerben. Szép volt, jó volt, (relative) olcsó volt....hatalmasnak tűnt Réka hátán...de mivel az utóbbi cirka 30 évben nem találkoztam iskolatáskával 1 méteren belül, elhamarkodottnak véltem, hogy rögtön meg is vegyem ama példányt. Rögtön az elsőt, minden háttérinfó nélkül....
Aztán nézelődtünk, érdeklődtünk. Annyi bizonyossá vált, hogy a három fő típus közül (kocka, "fekvő téglalap" és "álló téglalap") nekünk az utóbbi megoldás lehet talán a legjobb. Elsősorban azért, mert nagyon sok cuccuk van a gyerekeknek már elsőben is, melynek javát hurcolni fogják nap mint nap. Vagyis nem csak hétvégén kerülnek haza könyvek vagy füzetek. Emellett Réka nem kifejezetten aprócska lány, hogy törekedni kellene a minél kisebb tatyóra.
Azt is kinyomoztam, hogy az az iskolatáska az ideális, amely úgy helyezkedik el a gyerkőc hátán, hogy nem a"lóg ki" a válla fölött, de lenn nem "lóg rá" a fenekére. A pontos megfogalmazásra nem emlékszem, de valahogy így szólt: ne érjen túl a gyerek háthosszának háromnegyedénél. (Köszi!)
Tegnap váratlanul - egy később tévesnek bizonyult információ alapján - elvetődtünk a Müllerbe ismételten, ahol meghökkenve szembe találtuk magunkat ugyanazzal a táskával, mint korábban, hetekkel ezelőtt. Réka rögtön kérlelni kezdett, hogy vegyük meeeeg, neki ez nagyon tetszik, jóóóó lesz. Tibi is csatlakozott hozzá,mert gondolta, így hamarabb végzünk, ergó hamarabb szabadul majd a hátára is felpróbáltuk, nem tűnt orbitálisan nagynak. Némi tűnődés és bambulás után kitaláltuk, hogy megvesszük. Megvettük!!! Szettben árulták, hátizsákkal, teli tolltartóval, pénztárcával, akciósan. Valószínűleg tavalyi vagy tavaly előtti modell lehet, ami már senkinek nem kellett még így az igazi kereslet megindulása előtti hetekben.
Késő éjjel nem tudtam valahogy aludni, kutattam hát a neten a táska után egy picit és egész jó dolgokat találtam. Magyar oldalakról szinte semmit, ám állítólag Németországban sok alsós gyerkőcnek van ilyen táskája (SCOUT). Borsos az ára, ki lehet fogni elfogadható áron példányokat. Ez stimmel. Merev falú, a csatja könnyen becsatolható (Réka azért még dolgozik vele, főleg így, hogy üres a táska....), van talpa, párnázott a pántja. Szóval nagyon klassz. Minden jel szerint egy jó minőségű (3 év garancia van rá - Németországban) táska pislog otthon Réka íróasztalán, így hozta a jószerencsénk. Teljesen véletlenül, de sem Hama, sem Ars Una, sem Herlitz táskánk nem lett, még csak Budmil sem, pedig évekkel ezelőtt úgy terveztem.
Réka - mondanom sem kell - a táskával aludt, ahhoz bújt, édes drágám, nagyon boldog....Remélem, vigyáz rá és kitart a táska az elkövetkezendő 3 évben. Többre nem is vágyom. Mármint táskailag.
Aztán nézelődtünk, érdeklődtünk. Annyi bizonyossá vált, hogy a három fő típus közül (kocka, "fekvő téglalap" és "álló téglalap") nekünk az utóbbi megoldás lehet talán a legjobb. Elsősorban azért, mert nagyon sok cuccuk van a gyerekeknek már elsőben is, melynek javát hurcolni fogják nap mint nap. Vagyis nem csak hétvégén kerülnek haza könyvek vagy füzetek. Emellett Réka nem kifejezetten aprócska lány, hogy törekedni kellene a minél kisebb tatyóra.
Azt is kinyomoztam, hogy az az iskolatáska az ideális, amely úgy helyezkedik el a gyerkőc hátán, hogy nem a"lóg ki" a válla fölött, de lenn nem "lóg rá" a fenekére. A pontos megfogalmazásra nem emlékszem, de valahogy így szólt: ne érjen túl a gyerek háthosszának háromnegyedénél. (Köszi!)
Tegnap váratlanul - egy később tévesnek bizonyult információ alapján - elvetődtünk a Müllerbe ismételten, ahol meghökkenve szembe találtuk magunkat ugyanazzal a táskával, mint korábban, hetekkel ezelőtt. Réka rögtön kérlelni kezdett, hogy vegyük meeeeg, neki ez nagyon tetszik, jóóóó lesz. Tibi is csatlakozott hozzá,
Késő éjjel nem tudtam valahogy aludni, kutattam hát a neten a táska után egy picit és egész jó dolgokat találtam. Magyar oldalakról szinte semmit, ám állítólag Németországban sok alsós gyerkőcnek van ilyen táskája (SCOUT). Borsos az ára, ki lehet fogni elfogadható áron példányokat. Ez stimmel. Merev falú, a csatja könnyen becsatolható (Réka azért még dolgozik vele, főleg így, hogy üres a táska....), van talpa, párnázott a pántja. Szóval nagyon klassz. Minden jel szerint egy jó minőségű (3 év garancia van rá - Németországban) táska pislog otthon Réka íróasztalán, így hozta a jószerencsénk. Teljesen véletlenül, de sem Hama, sem Ars Una, sem Herlitz táskánk nem lett, még csak Budmil sem, pedig évekkel ezelőtt úgy terveztem.
Réka - mondanom sem kell - a táskával aludt, ahhoz bújt, édes drágám, nagyon boldog....Remélem, vigyáz rá és kitart a táska az elkövetkezendő 3 évben. Többre nem is vágyom. Mármint táskailag.
A kép illusztráció, a mintánk más
Nagyon szep taska, en is elszaladgalnek vele!
VálaszTörlés(Miert nem a tieteket fenykepezted le?)
Harom evet? khm, khm, szerintem ha kettot kibir, akkor is boldog leszel :)
De ne legyen igazam :)
Mert munkaidőben se tab, se kamera. SE TÁSKA.:-)
VálaszTörlés