Tegnap este Réka a fürdőkádban ázva, egészen közönyösen odavetette nekem, hogy mozog az egyik foga. Merthogy sajnálatos módon ráharapott a villára. Ezt már a Balatonnál is elejtette nekem és akkor nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget. Egyrészt, mert biztos voltam benne, hogy Kata kebelbarátnőjét utánozza, akinek immáron 6 foga minuszban van (azt nem tudom, hány pluszban) , másrészt, mert megnéztem ama jobb alsó egyest és némi túlzással állíthatom, hogy be volt be-to-noz-va az ínyébe.
Most sem igazán izgattam fel magam a híren, mígnem lefekvés előtt, mese helyett (az elmaradt egy elég csúnya hiszti miatt, nem érdekes) ki nem kunyeráltam Rékától, hogy hagy vegyek már egy icurka-picurka pillantást arra az Egyeskére. Hozzányúlni persze nem engedett, de nem is volt rá szükség. Ránézésre láttam, hogy azzal a foggal valami nem stimmel. Nem úgy és ott áll, ahol kellene neki. Ahol eddig a számára kijelölt helyet kijelölték neki odafenn.
Nem is tudom leírni, milyen érzés volt. Megható. Kedvem lett volna bőgni. Nemár! Nálunk is elkezdődne a fogváltás???? Hirtelen felindulásból az összes fogát összeszámoltam, nem találtam többet sehol oldalanként 5 db-nál. Réka előtt kiterítve hevert vagy 3-4 fotóalbum. Míg ezekkel kapcsolatban kotyogott valamit, én nem láttam mást, csak azokat a szépséges, cuki-muki kis cápafogait, tejfogacskáit....egyre párásabb tekintettel.
Aztán lehet, hogy úgy járunk, mint tegnap négy hónapos korában, amikor hirtelen elkezdte tömni az öklét a szájába és brutál módon nyáladzani, mint egy veszett kutya....Mire mi elkönyveltük, hogy szegénykének biztosan jön a foga. Aha. További 6 hónap és 2 hét múlva meg is jelent az első tejfog Réka (leánykori nevén Popi) ínyén.
Na, Bea, mit szólsz ehhez? :))
Én mondtam, hogy készülj, mert reggelre Réka is mozgó foggal ébred:) Én megmondtam!:-D
VálaszTörlés(Remélem a lottószámokkal is így leszek majd a hétvégén :))
Ez hihetetlen! Pont erről "beszéltünk" veled, csak éppen Máté kapcsán, én itt nyugodtan ülök a babérjaimon.....Hát nem találok szavakat! :)
VálaszTörlésHajrá, lottóötös! :)