Réka ma egészen váratlanul leesett a mászóka legtetejéről. Az ovi udvarán történt, éppen semmi nem történt, megálltunk pár percre, mielőtt haza indultunk volna. Lógott, mint egy kolbász, ingott , hintáztatta magát jobbra és balra, majd valahogy az ujjai lecsúsztak onnan, ahová nagyon kellett volna kapaszkodni és a szemem láttára a hátára esett. Jókorát puffant, meg kell hagyni.
Rémisztő volt, hiszen ahogy és ahová leesett, úgy is maradt. A hátán fekve, tágra nyitott szemekkel. Elkezdett peregni bennem a pokol....Mire odaugrottam hozzá, kétségbeesetten sírni kezdett és levegő után kapkodni. Idegborzoló élmény volt. Körbenéztem, két óvónéni pont elhaladt mellettünk a kijárat felé. Az egyikkel már váltottam egyszer kétszer pár szót. Amikor felemeltem leánykám, majd kisvártatva mégis lefektettem a fűre Rékát, bánva, hogy egyáltalán megmozdítottam, egy szőke dadus néni is elbaktatott mellettünk mosolyogva. Igen, nem kértem segítséget, nem is kaptam.
Zalánnak szóltam, hogy szaladjon fel, szóljon annak az ismerős apukának, aki a baleset előtt 2 perccel ugrott fel a kislányáért az oviba, hívja le. Réka tiltakozott, de azért Zalán elporzott. Közben Réka lassan megint jutott levegőhöz, eltűnt a rémület a szeméből, óvatosan feltápászkodott, hozzám bújt. Ringattam ott a fűben térdelve, kérdeztem, hívjam e apát, hazamenjünk e kocsival, nem kérte. Igazából egyetlen ember jött oda hozzánk, hogy élünk e vagy nem, a szomszédos csoportból egy anyuka, akinek nincs túl jó híre egyébként, most mégis visszaszaladt hozzánk az oviba, bár már a kapun túl járhatott csemetéstül...
Amikor ismerős apuka előkerült az oviból a leányával, elmesélte vidáman, hogy Zalán szólt neki, hogy jöjjön gyorsan, de a kislánya éppen odafenn mosta a kezét, nem tudott jönni. Persze, nem vette komolyan egy hároméves hívását, nem tudhatta, hogy baj van/lehet, gondoltam én. Szerencsére nem is volt rá szükség.
Nincs semmi tanúság, semmi, csak úgy leírtam.
Jajjjj, Máté is leesett egyszer így a játszótéren amászókáról. Ugyanilyen tanácstalan voltam, első reakcióként rögtön kihoztam a mászóka alól, nehogy valaki még ráessen pluszba. Aztán rájöttem, hogy ez volt a legnagyobb marhaság, amit csak tehettem volna. Szerencsére, akkor is nagyobb volt az ijedelem.
VálaszTörlésÖrülök, hogy nem lett semmi komoly.
Hogy nem segített senki... szomorú :( Ha jól emlékszem tőlem sem kérdezte meg a kutya se, hogy hogy van Máté, bár én szinte sokkos állapotba kerültem, szóval lehet, hogy csak nem hallottam.
Szegénykém, jó hogy nem lett baj! Elhiszem, mennyire lesokkolt ez, magam sem tettem volna másképp azt hiszem. És, hogy mások nem segítettek... jellemző...
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésElképesztő... hogy nem ment oda senki segíteni :( Remélem, most már teljesen jól van Réka!
VálaszTörlésJaj, most nagyon együtt tudok érezni, még ugrottam is egyet, ahogy olvastam. Nálunk a keleti családi látogatáson történt egy olyan baleset, amit hiába mondanak, hogy ne vegyem magamra, azóta is bennem van, ahogy Eszter a 8. lépcsőfokon megingott, hiába kaptam utána, esett és esett és nyakkitörősen bukfencelt, én meg majdnem elájultam... iszonyatos egy világ hogy senki nem ment oda nektek segíteni, egyszerűen hidegen hagyja őket hogy más bajban van??? Szomorú :(
VálaszTörlésAz tenyleg szomoru, hogy senki nem ment oda segiteni, es az is, hogy a maszoka alatt nincs olyan gumi tegla szeruseg.. Remelem, Rekaban nem maradtak rossz erzesek, biztos nagyon megijedt o is. Orulok, hogy nem lett baja!!!
VálaszTörlésVolt alatta gumitégla szerűség. Lehet, ez mentette meg az életét? Vagy legalábbis, hogy kutya baja nem lett, abban sokat segített....
VálaszTörlés