2013. június 19., szerda

Kínlódunk és nyüszítek


Nagyon. Tököm kivan. Nagyon nem bírom a meleget, így ez a jelenlegi klíma most igazi szenvedés nekem. :( Viszont jó ürügy, hogy a szokásosnál jóval több sör (sima, alk.mentes és citromos) sorakozzon a hűtőben, nem főzök, csak villám étkeket és fagyizunk, amennyi belénk fér. A gyerekek anyaszült meztelen szaladgálnak a lakásban és legalább kétszer fürdenek egy nap. Ők jól bírják, szerencsére. Tegnap este fél 7 körül indultunk el a játszótérre és 9 előtt nem sokkal értünk haza. De csak mert a szúnyogok támadtak. 

Vittünk egy üveg csapvizet, A.-ék is legalább ugyanennyit és "dagonyát" játszottak a gyerekek. Néhány másodpercen belül hasonlatosan néztek ki a sárbírkózókra. Mert naná, hogy dobálták és fröcskölték is a mocsaras homokot. Kerültem a többi anyuka, apuka tekintetét. Megszületett K. kisbabája 2 hete, tegnap este le is hozta a nagyon menő , kisebb vagyont érő babakocsijában. A gyerekek meg szerették volna nézni a babát, mire K. nevetve hessegette el A. kislányát:
- Menj innen, piszkos vagy! - nem hibáztattam nagyon. 

Az erkélyen villámgyorsan megszáradnak a ruhák, ami most nem annyira jó, mert vasalni viszont neeeem akarooooook....Toaletten trónolni is kész tortúra, jelenleg az a lakás legmelegebb helyisége. Talán illene rá kitenni a szauna feliratot. De szaunázni is utálok, szóval mindegy.

Egy idevágó és roppant fontos hír: Zalán tud számolni visszafelé tíztől nulláig. Hát nem ügyi? Főleg, hogy véletlenül derült ki (rakétakilövés....), nem "idomítottuk" eféle tudásra. 

Holnap délután szülői értekezlet....Egy nagy flaska jeges ásványvízzel ülök be, az biztos. Nem lenne szép látvány, ha lefordulna Anyuka a székről....

2 megjegyzés:

  1. Nagyon Veled érzek! 31 fok van idebenn... Nagyon kivagyunk. :( Végre lehet strandra menni, de azt is inkább Apa meg Dorka élvezik, ők vízipockok :-), én ott is csak pihegek meg fújtatok. Ömlik rólam a víz állandóan, nagyon gáz. Gyanús, hogy a hájam melegít, anno jánykoromban, 50 kg-osan imádtam a meleget...

    VálaszTörlés
  2. Lehet benne valami, mert zsenge csirke koromban én is jól bírtam a meleget. Ahogy öregszem, egyre rosszabb. MOst már konkrétan a rosszullét környékez. Szédülök, remeg a lábam, elgyengülök. Szörnyűűűű! Költözöm valami hideg égtájra. :))
    Majd ha öreg leszek és nyugdíjas.

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!