2013. február 5., kedd

Windows....






Mai súly: 68,3 kg....Mondtam én, hogy holtpont....

Pénteken beszéltem "nyitott ablak" ügyben a óvónénivel, Ed.-del. Csütörtökön ugyanis ismételten azzal jött haza Réka az oviból, hogy fázott a szundi alatt. Elmagyarázta, hogy nem ippen az ablak alatt feküdt, mint kedden, körülötte nem is volt nyitott ablak, de Emese mellett igen, úgyhogy nem volt melege. Kicsit durcás lett a kedvem ettől, több sem kellett nekem, gondoltam, másnap körbejárom az esetet. 

Persze (?) a válasz az volt, hogy nem fázhat, nem fázhatott, hiszen nem is szokott nyitva lenni ablak. Kiszellőztetnek ebéd után, aztán ablak becsuk, mert Ed. óvónéni amúgy is fázós. 
- Kedden Réka a nyitott ablak alatt feküdt. Ott! - közöltem én tényszerűen, vádlón rámutatva a hátsó ablakra. Válasz: Ja, hát igen, a hátsó ablak olykor nyitva szokott lenni, de olyankor a környéken sem fekszik gyerek. 

- A "pihepuhában" (ez afféle párnákból, takarókból, matracokból összetákolt leheveredő NEM óvónéniknek :)) láttam már gyereket aludni. Az ablak alatt... - közöltem én, tapasztalataimra támaszkodva. Válasz: Ja, igen, a Pistike ott szokott aludni....de Réka csütörtökön nem is az ablaknál feküdt, hanem ITT! - bökött a padlóra Ed. a szoba közepe táján (négy méterre az ablaktól).

Itt bosszús képet vágtam (gondolatban), mert láttam a helyzetet oda kilyukadni, hogy a Réka beszél itt össze-vissza hülyeségeket....Pedig a lényeg ott volt, hogy óvodásom fázott, erre kerestem megoldást. Az ideális, szülőbarát válasz valami ilyesmi lett volna:

- Értem a problémát, anyuka, oda fogok figyelni, hogy ezentúl Réka ne aludjon a nyitott ablak közelében. Sőt, a többi gyerek sem. Egy sem. Jó lesz ez így?
Erre azt feleltem volna.
- Köszönöm, Ed.! Indítványozom továbbá, hogy ha nagyon melege van a csoport valamely felnőtt tagjának, a konyhapult melletti ablakot állítsák bukóra, arra felé tényleg nem sok gyerek alszik. (Viszont az óvónénik ott szoktak tanyázni, de azt nekem nem kell tudnom.)
- Remek ötlet, anyuka! Köszönjük építő jellegű ötletét!

Tegnap váltottam pár szót a barátkozós-haverkodós kedvében lévő dadusunkkal. Tőle megtudtam, hogy tényleg nyitott ablaknál szoktak aludni, bár Réka ritkán kerül a nyitott ablak alá (!). Ami szerencse. Mert én arra alapozva látom el pizsamával és takaróval, hogy a szobában 25 fok van árnyékban. Ha tudom, hogy nyitott ablak mellett horpasztanak,  viszek dunnát és bundabugyit a gyereknek. 

Kérdezem magamtól, az nem volt gyanús, hogy egyre több Manó csoportos zokniban alszik és dupla takaróval alszik??? ....Nem. - felelem erre ártatlanul pislogva....

5 megjegyzés:

  1. Hát komolyan... Ez az óvónő vállal egyáltalán bármiért is felelősséget, vagy hárít állandóan?? Mert nekem az utóbbi az esélyes... :(

    VálaszTörlés
  2. gáz...
    még gázabb, hogy ez már a jobbik ovi. elvileg.

    VálaszTörlés
  3. Anikó: Nem, tényleg mindig hárít. :) Teszteltem. :)

    Bea: A leggázabb meg az, hogy még mindig jobb, mint a régi... :/

    VálaszTörlés
  4. Hát igen... az tényleg gáz...

    VálaszTörlés
  5. Viszont a héten már csukott ablaknál aludtak. Legalábbis akkor, amikor Réka az ablaknál aludt...

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!