Harmadik házassági évforduló

"Én V.E., esküszöm az élő Istenre,  aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság  egy, örök Isten,  hogy D.T.-t,  akinek most  Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből megyek hozzá, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek,  vele megelégszem,  vele szentül élek,  vele tűrök, vele szenvedek,  és őt  sem egészségében,  sem betegségében,  sem boldog,  sem boldogtalan állapotában,  holtomiglan,  vagy holtáiglan,  hűtlenül el nem hagyom,  hanem egész életemben  hűséges segítőtársa leszek.  Isten engem úgy segéljen! Ámen."

Az eskünk szövege. Milyen szép! Istenem, mennyit gyakoroltam, mennyit koncentráltam, amíg el tudtam mondani anélkül, hogy elcsuklott volna a hangom és nem törtem ki zokogásban! Szerintem, most, hogy 1-2 év után először elővettem, most sem menne....

A házassági évfordulónkon ugyanarra gondolok, mint amire első találkozásunk évfordulóján, márciusban. Köszönöm, Istenem, hogy megtaláltam a párom, a másik felem, akivel boldog vagyok, akivel egész lettem, akivel családot alapíthattunk. Olyan nagy áldás ez, amiért soha nem lehetek elég hálás....

És hogy ne legyek ennyire émelyítően csöpögős, néhány emlék morzsa az esküvő szervezéséből.

1) Amikor a menüt egyeztettük az étteremmel, éppen vad hányós korszakomat éltem Zalánommal (is). Rendkívül gyorsan kialakult hát a menü, mert minél többet témáztunk sült húsok, vegyes tálak és levesek felett, nekem annál jobban rókáznom kellett. Szerintem rekord idő alatt rögzítette a rendelést a főnökúr. :)

2) Az esküvői tortából nem sikerült megennem soha 1-2 falatnál többet, amit nagyon sajnáltam. Elraktam emlékbe a szépséges torta cukordíszeit, de azok álnokul egyetlen masszává olvastak szét a konyhaszekrényben. Maradnak tehát a fotók, mint emlék. 

3) Nagyon nehezen választottam ruhát. Pedig nem mondanám magamról, hogy igazán válogatós volnék. Inkább a ruhákkal volt a gond, mind teljesen egyforma  volt és java részt  túlságosan használt az én ízlésemhez. Végül az utolsó pillanatban találtam azt a ruhát, amit végül kikölcsönöztem. Nem az igazi volt és nem voltam belé szerelmes...de megtette.

Vicces volt, ahogy "kinéztek" 1-2 szalonból a válogatás során. Egyik helyre csakis időponttal lehetett betenni az embernek a lábát, a másikban, ahol még tetszett is volna a ruci, a szalonos hölgy hideg hanghordozással közölte, hogy NINCS az én méretemben abból a ruhából. Pedig 38-as volt. Mindegy...eljöttünk.

4) Amikor a próba frizura készült a fodrászatban, szólt a leányzó, hogy ő kétszer ugyanazt a frizurát nem tudja elkészíteni. Erre fel kellett volna figyelnem, mert tényleg nem olyan lett a hajam, mint a próbán. Egyenesen szörnyű volt az eredmény! A fejem tetejére pakolt fel egy kontyot, mint valami ezer éves vénlánynak. A fru-frumat pedig oldalra fésülve lelakkozta, hogy olyan kemény lett, mint a kő. ÁÁÁÁ! És még a vőlegény is kiröhögött, amikor meglátott. Nem bőghettem, akkor a sminkemnek is annyi lett volna...nehéz volt megállni.

5) Nem számoltunk azzal, hogy a fűzős ruhát felvenni igen időigényes folyamat, így majdnem 1 óra késéssel indultunk a fotózásra. Így nem készültek képek a Verseghy parkban és a Tisza partján sem....Az utolsó pillanatig fotózott TimiFotós, így viszont a saját esküvőnket is majdnem lekéstünk, száguldottunk a városon át a polgármesteri hivatalba...szerencsére nem maradtunk le semmiről. 

6) Életem egyik legboldogabb pillanata, ahogy sétálunk a hivatal bejárati ajtaja felé hármasban (négyesben, ha Zalánt is számoljuk), a téren ott a család és barátok egy kupacban.....Mesés volt!

7) Egy héttel az esküvő előtt felhívott bennünket a lelkészné (pontosabban először anyuékat, de nem komplikálom túl a sztorit), hogy ott állnak és várnak bennünket a kapuban, elmarad az esküvő???? Azt hittem elájulok, bár éppen ültem. Kiderült, hogy elírták a dátumot és egy héttel korábbra vártak bennünket. Szerencsére egy héttel később sem jelentkezett be senki a mi időpontunkra, így megúsztam az agyvérzéssel kombinált szívinfarktust....Huhhh....És annak rendje és módja szerint, október 24-én délután öt óra magasságában Isten előtt is egybe keltünk. (Hogy Isten mit szólt hozzá, hogy a fehér ruhás ártatlan ara egy két éves kislány anyukája, plusz várandós a második poronttyal, nem tudom, de bizonyára nem rosszallotta a dolgot....)