Réka és Zalán

Amióta Zalán elmúlt másfél éves (szóval jó régóta, még egy hete sincs) valahogy másképp nézek rá. Nagyfiú lett. Tűnődőn tanulmányozom és túrom a frizuráját, vajon megejtsük e az első hajkurtítást...aztán gyorsan lebeszélem magam róla. Olyan klasszak azok a kacsafarkak a feje tetején, homlokában és a tarkóján! Mikor hova sodródnak. 

A szóban forgó nagyfiú nagy örömet okozott az apájának, hétvégén tökéletes APA szócska csúszott ki azokon a koncentrációtól tátogó kis ajkain. Azóta is nyomja, bár így:

Én: - Mondd csak szépen, Apa! Apa!

Zalán: - Appa...

Én: - De ügyes vagy! Mondd még egyszer, még a mama nem hallotta!

Zalán: - Annya, annya, annya...

És innestól kezdve egy darabig türelmesen kell várni a apa szóra megint.

Hétvégén sajátította el a hátrafelé tolatás művészetét is. Egyet- egyet eddig is lépett hátra, de csak most ébredt rá, hogy ez folyamatát nézve mekkora móka. Engem némileg Michael Jackson híres moonwalking-jára emlékeztet, amikor előre lép és hátra halad (vagy hogy is volt???) Nem is bánom, csak ne esne akkorákat, hogy a frász is kitör.

Hosszú hétvégén vagyunk túl. Pénteken, a vadhidegben elindultunk ugyan az óvodába, oda is értünk annak rendje és módja szerint, viszont a főbejárat táján belefutottunk Réka egyik csoporttársába nagytesóstul, anyukástul. Az arcomra fagyott a mosoly, amikor az anyuka elmondta, hogy rota járvány dúl az oviban (az a hányós-fosós, komolyabb esetben kiszáradós), némely csoport csak fél vagy harmad házzal üzemel, hát ők aztán menekülnek haza, de sebesen. 

Réka reményteljesen pillantott fel rám, de egyelőre nem mondtam semmit, csak nyugtáztam, hogy rota az utolsó dolgok között van, amire mostanában és valaha szükségünk van. A óvónénivel váltottam pár szót, javasolta a "hosszú hétvégét" Rékának. Bár a rota kimondottan még nem ütötte fel náluk a fejét, Manóék fele volt csak jelen, ami nem volt egy biztató jel. Ráadásul a Réka által napok óta rettegve várt tűzriadó gyakorlat is lógott a levegőben. Úgy döntöttem hát, legyen, inkább hazamegyünk mindannyian. Rékával persze madarat lehetett volna fogatni. Fel is hívta az apját itthon telefonon, hogy hehehe, nem mentünk oviba, mert tűzriadó lesz az oviban.....Végülis jól eltöltöttük a napot, főzőcskéztünk, verseket tanultunk, egy halom papírt telerajzoltunk, picurrádiót hallgattuk, elrepült a nap. 

Vasárnap a régóta beharangozott Csokoládé fesztiválra mentünk a helyi művelődési központba. Igazából egy ünnepek előtti nagy Ikeázás volt az én terveim között, Zalán majdani ágyát is meg szerettük volna venni és nem mellesleg sok apróságot karácsonyra....ám Réka már elég nagy ahhoz, hogy amit megígértünk neki, azt ne feledje. Ha annak bármilyen köze van a csokihoz, akkor pláne. Így Ikea helyett bánatomra a fesztivált választottuk délutáni programként.

Igazából nekem nem tetszett, bár hiteles véleményt nem tudok alkotni, mivel a programok közül alig vettünk részt valamin. Az a reményem, hogy majd a belépőjegy fejében degeszre esszük magunkat csokival teljesen ingyen...hát ez sem jött be. Voltak ugyan ilyen-olyan kóstolók, kuponos csokiszökőkút és kiállítók széles sora, de valahogy nem volt az igazi. Vagy nem voltam eléggé kiéhezve csokira. Mondjuk, az sem lökött sokat a hangulatomon, hogy Réka a csokiszökőkúttól távozva vadiúj pulcsija ujjába törölte nem enyhén csokis képét. Felhördültem, mint egy sebzett állat.....Felszólításom ellenére ezt még megismételte néhányszor, hogy a néma gutaütés kerülgetett.... (kellett nekem a popsitörlőt a kocsiban hagyni, mert hát minek az a szalvéta és egyáltalán, mi az??

Amikor táskánkban megfelelő mennyiségű beszerzésekkel már fél órája gubbasztottunk egy asztalnál, Tiboromon az alvó Zalánnal, mellettem a lógó orrú Rékával (Bogi barátnőjét hazavitték a szülei ebédelni, a naívak) , idejét láttam, hogy távozzunk. Nem hiszem, hogy jövőre lesz számunkra folytatás.

Hétfőn reggel óvatosan kukucskáltam be a Manó csoportba, találok e ott rotátlan aprónépet. És igen, 23-ból kb. 20-an fedélzeten voltak. Úgy határoztam, nem tartom otthon Rékát, szabad utat engedünk az ovinak. Annál is inkább, mert szerdán bábelőadás lesz, ma pedig fotós néni látogatott az oviba, hogy karácsonyra szép képeket varázsoljon a szülőknek, nagyszülőknek. Alig estünk be későn érkezőként az öltözőbe, amikor Manóék kézen fogva el is vonultak a fotós berendezett mini műtermébe. Réka rögtön keservesen sírva fakadt, hogy lemarad a buliról, alig tudtam megvigasztalni. Persze nem ment futószalagon a kiscsoportosok fotózása. Másfél órával később, azaz csak fél 11 felé kerültek sorra a Manós lányok. 

Annyira helyesek voltak, frizura belőve, csatok, gumik a helyükön, mindenkin csinos ruha, szépséges, édes arcocskák....Előzetesen nem kértem tesós képet, mert gondoltam, készít Tiborom eleget, de ha már éppen elkaptuk a fotózást, kár lett volna kihagyni a lehetőséget. A "műterembe" lépve picit hagytuk, hogy oldódjanak mindketten, ez Réka habitusát ismerve rá is ráfért, végignéztük, hogyan készülnek a képek két kispajtiról, majd következett Réka. Szerintem nem készültek igazán szép képek, mert fogvillantós pillanat még véletlenül sem akad, inkább csak szolidan, félénken, erőltetetten mosolygott. Sőt, az álló képek nem is igen sikerültek, Réka valahogy lefagyott, nem követte a "felnőttek" kérését, leszedte magáról az angyalszárnyakat, majd egyszerűen kisétált a díszletből. Kíváncsi leszek, mit hoz ki a helyzetből a fotós hölgy. 

Zalán nyakamba kapaszkodva tiltakozott a fotózás ellen, úgy ahogy volt, úgyhogy majdnem nem is lett  semmi a tesós képekből. De én nem adtam fel könnyen. Beleültettem a díszletbe, bár ordított, meghökkent kisfiam kezébe nyomtam az óriás Mikulást és segítségül hívtam Rékát, így valamit összehoztak ketten. Nem volt egyszerű, mert vagy Zalán háborgott és sírt (nagyjából felváltva) vagy ha nem, akkor Réka tartotta az arca elé a dekorációként szolgáló ajándékokat. Vagy nem nézett a fotósra. Vagy ha mégis odanézett, az orrában volt valamelyik ujja. Esetleg a szájában. Enyhén leizzadtam, pedig nem én fotóztam. Tényleg nem volt egyszerű. Azért ahhoz képest, hogy fél 11-re Zalán éhes oroszlánként bődült el a karácsonyi díszletben, jól teljesítettek. Sőt, mire vége lett az egésznek, pont kedvet is kapott volna a folytatáshoz leánykám. Majd itthon, Apa felszerelésével, saját díszletekkel....