Hétvégi lelkibékém

Hétvégén megint nyakon ragadott az érzés, hogy a világon a legjobb dolog kisgyermekes anyukának lenni. No, nem mindig gondolom így és nem is igaz a nap 24 órájában és az év 365 napján, de amikor mégis, az valami fantasztikus. Feltölt, felráz, felfrissít, erőt ad. Jól is esett nagyon. 

Szombaton reggeli után természetbe hívogatóan kisütött a nap, így Apa és Réka megragadták az alkalmat, egy emberként levonultak füvet nyírni. Magam is úgy gondoltam, az őszi napfényt nagyon meg kell becsülni, vétek otthon ücsörögni a négy fal között,  előkaptam hát a szép királykék kendőmet, belepakoltam Zalánt és sétálni indultunk kettesben.


A kapuban Szomszédnéni állta az utamat, fél percre ki is zökkentett rózsaszín idillemből. Azt kárálta, tudom é, hajnal 5 és 8 között tárva-nyitva állt a kapunk. Még jó, hogy nem lopták el a babakocsit. Az tényleg jó. - ismertem el egyetértően. Majd egyből az jutott eszembe, hogy aki éles szemmel 5 óra nulla perckor látta, hogy nyitva a kapu, miért nézte 8 óra nulla percig, hogy a kutya sem csukja  be már mióta? Miért nem tette be azt a kaput?! Már csak józan paraszti ésszel áttekintve a dolgokat.  Végül csak annyit mondtam hárítóan, mert újra rózsaszín idillre, csendre és nyugalomra vágytam: "NEM ÉN VOLTAM!". Majd könnyed léptekkel belevágtunk sétánkba Zalánommal.


Vártam, hogy majd nyifeg, tiltakozik és panaszkodik kisfiam, de egyet sem rezdült, kíváncsian tekingetett jobbra és balra. Igaz, ősz idején praktikusabb a kendő, mint a 35 fokos kánikulában....Vagy egyszerűen hálás volt picinyke fiam, amiért nem passzíroztam bele a babaerszénybe, melyet bölcső tartásban (szerintem) kinőtt. Ezt onnan sejtem, hogy az erszényben elhelyezkedve a arcocskája előtt, valószínűtlenül közel rögtön ott virít két kis talpacskája. Sehogyan sem tudom máshová suvasztani őket. Így nagyjából pont úgy fest,  mint egy majdnem összecsukott svájci bicska....

Öt percig sem bandukoltunk, amikor elnehezült pillái megadták magukat és elszenderedett. Csak egy kört tettünk a környéken, de arra elegendő volt ez a relative kicsi idő is, hogy egyet és mást helyre tegyek a buksimban, hogy ismét értékeljek, megtanuljak értékelni illetve átértékeljek eztazt az életemben. Megkönnyebbülve tértem haza...


Ha már így belelendültünk a sétafikába, meginvitáltam Rékát egy kis gesztenyeszedésre. Ő lelkesen csatlakozott hozzám. Ha gesztenye, arról sok minden eszembe jut.


2006. év , gesztenyeszezon - Ebben az időszakban kezdtem el nagyon vágyni egy kisbabára. Mondom, nagyon. 


2007. év, gesztenyeszezon - Rékával a 29. hetet taposva nagyjából felhagytam a munkával pár évre. Ahogy az őszi napfényben, nagypocakkal sétálgattam, sokszor elképzeltem, hogy majd kisfiammal/kislányommal mennyi-mennyi gesztenyét fogunk gyűjteni. Belőlük mindenféle figurát készítek majd....Csuda móka lesz!


2009. év, gesztenyeszezon - Már tudtuk, jön a kistesó. Egy alkalommal (olyan 10 hetesen?) a védőnőnél jártunk a kiskönyvemért, amikor azt figyeltem, abban az évben is megérett a gesztenye....


2010. év, gesztenyeszezon -  Ipari mennyiségben fellelhető nálunk a cuccos. Összeaszott, fakó példányok, kövér, csillogó, egészségtől duzzadó, szépséges egyedek....
Ahogy pedig Réka lelkesen szaladgált fel és alá a mohával fedett előkertekben és szorgosan gyűjtötte be a gesztenyéket, olyan béke áradt szét bennem...Arra gondoltam, már jópár éve ez a legszebb gesztenyeszezonom. Szöszkeségem vidáman tölti sárga kisvödrét a terméssel, kisebb dedem békésen szuszog a mellkasomon...Mi kell még?