Kedvenc képeim

Azt hiszem, nem panaszkodhatom. Felülemelkedvén azon felettébb idegesítő szokásán Rékának, hogy folyton rá akar feküdni Zalánra (még nem jöttem rá, hogy milyen megfontolásból), elmondhatom, hogy elégedett lehetek, Réka féltve óvja, szereti a tesóját. De tényleg! Vagy legalábbis nagyon úgy csinál.

Előkerültek a dobozokból Réka régi rágókái. És tegnaptól a dentinox is, de a rágóka jobban mutat a képeken.

Kapott Réka a szomszédnénitől egy zacskóban (lásd fenti kép) néhány kavicsnak látszó (anyósom epekövéhez kísértetiesen hasonlító) csokismazsolát. Két szemet vidáman elnyammogott, majd megkérdezte, hogy mit is eszik???  Egy gyermek, aki vakon megeszik bármit, ami elé adnak. Egy gyermek, aki megbízik a szüleiben. Egy darabig. Egészen pontosan két mazsolányi ideig.

Mazsola. Aszalt szőlő. Csokibevonattal. - magyaráztuk mi, szülők. Erre Réka (csakúgy mint Tigris a Micimackóban) megjegyezte, hogy ő tulajdonképpen nem szereti a mazsolát. (Anyja lánya.) A továbbiakban leszopogatta a csokit a mazsoláról, majd a csupasz izét (amit én csak szárított légynek hívok) kiköpte. Hogy ne legyünk udvariatlanok, betereltem a lányt a kertből lakásunk magányába, ahol a szomszédnéni nem látja, mi történik az édességgel Réka birtokában. A száját is befogtam, mert azt kiabálta. "Anya, én nagyon nem szeretem a ma...." - idáig jutott.