Maholnap 3 hónapos lesz Zalán, úgyhogy ahogy arra számítottam, ma délelőtt beesett a védőnő. Míg lementem kaput nyitni, Zalán torkaszakadtából ordított - és ezt a földszintről is jól lehetett hallani - merthogy váratlan fordulatként élte meg, hogy a kiságyába pakoltam, majd mindennek a tetejébe még jól ott is hagytam....Ahogy a karomba vettem a kispasit durván egy perccel később, az máris legellenállhatatlanabb vigyorát kapta elő a tarsolyából, és kíváncsian nyújtogatta a nyakát a védőnő felé.
Rossz hírek, essünk rajtuk túl:
- a fütyije nincs egészen rendben Zalánnak, pontosabban eléggé le van tapadva ott egy és más. Viszont tulajdonképpen ez mégsem rossz hír, ez félig meddig élettani. Addig minden a legnagyobb rendben, amíg szép íveset tud pisilni és ezzel nincs is gond. Húzogatni a bőrt a fitymán nem kell/szabad, majd 1 éves korában folytköv. a témában. Ez most a hivatalos álláspont. Legalábbis a mi orvosi, védőnői körzetünkben. (Még mindig készül post-om a "húzogassuk vagy ne húzogassuk" ügyben, szerintem sohanapján be is fejezem....áhhh....)
- Védőnő is kiszúrta, hogy Zalán nem olyan "husi", mint amilyen volt 1-2 hónapja.....Nagyon hosszú, hiszen 65 centi, de....hát kövérnek nem kövér, na.
Igazából egyelőre nem tudom, hogy mit lépjek erre. Mert ugye ha nem gyarapszik kb. 400 g-ot per hó a babó, pótlást szoktak javasolni. De minek adjak pótlást, ha van tejem? Mert van tejem. Ugyanakkor: Miért ne adnék pótlást, hiszen nem gyarapszik enyém kölök. Nem sokat számít a tény, hogy még mindig csak az egyik cicit szippantyúzza ki egy etetés alkalmával, ha nem hízik. Mármint nem hízik eléggé.
És itt van a lényeg, hogy mi számít "elég"-nek. Már nem gondolom, hogy a tápszer ördögtől való, ha kell, hát kell....csakhát nekünk tényleg, kell e igazán? Ha egyszer tápszerhez és rendszeresen cumisüveghez nyúlok, elindulunk lefelé a lejtőn anyatejileg és szopiilag, amit nagyon nem szeretnék. Egyelőre minden szopit elégedett mosoly, vagy legalábbis amolyan jóllakott napközis képpel nyugtáz Zalán....Bonyolult, na.
Védőnő megértette dilemmámat, nagyon is. Úgyhogy azt javasolta első körben, hogy zabáljam a fehérjét, husit, tejtermékeket (de max. fél liter tejcsit), hüvelyeseket ne annyira...aztán szerezzek egy mérleget és mérjem a szopikat. Ami a kérdés, hogy megszopja e a 150x6-ot, vagy a minimum 120x6-ot per nap. Mert ha teszem azt, nem, akkor a tápszerből sem feltétlenül fog annyit enni. Arról nem is beszélve, hogy tán el sem fogadja a tápszert, ahogy annó Réka sem, mindegy....
- Zalán jobb szeme továbbra sincs rendben, szempillái összeragadnak, reggel illetve minden alvás után nagy gennyes gombócok gyűlnek a szeme sarkában. Szomorú látvány. "Akkor szemészet lesz ebből..." - jegyezte meg a védőnő, mikor minderről beszámoltam. Ami azt illeti, kb. 1 hete rosszabb és csúnyább, mint valaha....Túl vagyunk 3 kúra szemcseppen, kamillázáson, masszírozáson, nem hatott a jobb szemre. Tibi macerál, hogy lépjünk, rossz nézni, ahogy kinéz Zalán szeme az utóbbi napokban...hát hajlok rá, hogy igaza van.
Átnyálaztam a hazai és nemzetközi véleményeket könnycsatorna átmosás ügyében. Tőlünk nyugatabbra nem szokták elkapkodni a beavatkozást, nagyjából a baba 8-9 hónapos koráig kivárnak, hátha megnyílik a csatorna magától. Utána azonban, de legkésőbb 1 éves korban lépnek, egyrészt mert ha nem nyitják meg , aminek nyitva kellene lenni, akkor maradandó gubanc lehet. Másrészt meg egészen más dolog lefogni egy 3 hónapost, mint egy 1 évest. Ekkor már befigyel a kórházi bennfekvés, érzéstelenítés, stb.....Nálunk az a gyakorlat, hogy 3-4 hónapos korban átmossák a könnycsatornát steril sóoldattal. A szemorvos látja, átjárható e a csatornácska, indokolt e a beavatkozás vagy sem. Nem ritka, hogy ismétlés szükségeltetik. A nyugati orvostudorok szerint korai belemászni 3 hónaposok szemébe, ha a következő 3 hóban még megnyilhat a csatorna.
Most mi várunk a doktornő véleményére szemecske ügyben....Én annyira éreztem, hogy ebből szemészet lesz, annyira...Erre edzem a lelkem immáron 3 hónapja, de nagyon sok eredményt nem értem el. Az biztos, hogy egyedül megyek a rendelőbe, vagy idejében eltávolítom apát még a rendelőintézet közeléből is, mert ő nem bírja, ha sírnak a gyerekek....
Jó hír viszont, hogy Zalán nagyon ügyes, mozgásfejlődése szépen halad, koránál messze fejlettebb. A védőnő előtt nem produkálta magát, jellemző, pedig vasárnap ahogy az ágyra tettem, nyomban könnyedén a hasára fordult, kezeit kirántotta maga alól, kinyomta magát, fejét fel a magasbaaaa!!!!!!!! Épp csak annyit nem gőgicsélt, hogy Prrrodukcijjóóóó! Mindezt 3 hónaposan...Hát nagyon büszke voltam rá. Most ezt csak elmesélni tudtam a védőnéninek, mert Zalán bevágta a sztrájkot, hasára fordult ugyan, de a fejét csak kínnal fordította meg, közben sírdogált, kínlódott, kvázi kérte, hogy vegyem már fel végre. Védőnéni nem egy áradozós fajta, de annyit megjegyzett, hogy valahol ott "illene" járnia, hogy oldalára fordul. Á, az nekünk 1 hónaposan is ment. Ezért van az, hogy Tibi folyton azt mondogatja, világbajnok lesz, világbajnok lesz, meglátod. Hogy milyen világbajnok pontosan, arról megoszlanak a teóriák. Egész vicces lenne, ha a sakk lenne eme sportág....
Nehéz kérdés ez a tápszer vagy nem tápszer... én talán addig nem adnék neki, amíg vidám és mosolygós. Szerintem ha éhes lenne és nem lenne elég neki a szopi, akkor azt jelezné, nem? És hátha tényleg segít, ha kicsit dúsabban étkezel...
VálaszTörlésKönnycsatorna:((( Én erről Cuckánál olvastam... nem túl jókat...
Hát nálunk, ahogy írtam a blogomban, a 10 hós lányom is csak 7 és fél kiló, már pár hónapja kísérletezek a tápszerrel, de egyszerűen herótja van már tőle, most ott tartok, hogy barackkal összeturmixolom, úgy eszi. Ő is szopik és elégedett, alszik. A cumisüveget sem szereti, csak a cicit. Szerintem ahogy Bea írta jelezné, ha éhes. Persze nálunk is a kis súly a fő téma, ezért kell a tápszert erőltetni.
VálaszTörlésSzi Nyuszikám:)
VálaszTörlésSzerintem minden rendben azzal a gyerekkel, kiegyensúlyozott, nyugodt, hidd el, hogy tele eszi magát annak rendje és módja szerint...próbáld meg a fehérjedús kajálás, ahogy a védőnő mondta és szerintem várj még:)
Oh, hát ez tényleg nem mind jó hír, de csak rendben lesz minden (fütyivel is, szemecskével is).
VálaszTörlésSzerintem is először próbáld meg tápszer nélkül, jófej a védőnő, h nem erőltette ő sem.
Mozgásfejlődéshez gratula :)
Odianya hozzászólásához csatlakoznék,ugyanazon véleményen vagyok!
VálaszTörlésA szemecske ügyben nagyon szorítok nektek,remélem nem kerül sor átmosásra.
Bea: Igazad van, jelzi, ha nem elég a tejcsi...Ma már idáig is eljutottunk. :-(
VálaszTörlésKoalány: Köszi! :-)
Odianya: Neked írtam mail-t! :-)
Írtam neked a babanetre!!!!! Egy élmény lesz! : )
VálaszTörlés