Éppen sétához csomagoltam be a család apróbb 50%-át, amikor telefonált a doktornéni, hogy jöhet é a 6 hós vizsgálatra Zalánomhoz? Nem volt tökéletes az időzítés, ezt már egész megszoktam, szinte soha nem az. Zalán álomittasan csücsült a karjaimban, nehéz pillák mögül is mosolygott a szeme. Láttam rajta, hogy csak a jelre vár, és kész bevágni a szundit. Ez a jel általában az, hogy bundazsákba csavarva elegyengetem őkelmét a babakocsiban és kitolom a levegőre. Ez kivált nála egyfajta pavlovi reflexet, mert azonnal elalszik. Erre azonban nem került sor akkor és ott, "vissza az egész" alapon bánatosan kihámoztuk magunkat a dzsekikből és össznépileg vártuk a doktornénit.
Réka csalódott volt persze, hogy a séta témát felfüggesztettük, de gyorsan lenyomtam neki egy improvizativ mesét, így nem volt nyafi vagy hisztérikus kitörés. Ja, igen, ha már említettem, ez a mesélősni új nálunk, de napról napra népszerűbb játék. A mese főszereplője a Kiscica, így nagybetűvel, kinek kalandjait a beszéd pillanatában ötlöm ki. Vagyis amikor beleesik a macsek a tejfölbe, még dunsztom sincs, hogyan fog onnan kikapaszkodni. Réka imádja ezeket a történeteket, még sosem panaszkodott, hogy valami logikai gikszer csúszott volna be vagy elbénáztam volna a cselekményt...pedig szokott az úgy lenni. Tátott szájjal, olykor fátyolos szemekkel - függően a dráma horderejétől - fülel.
A meseolvasás és várépítés után ez lett a harmadik számú kedvenc elfoglaltság, aminek örülök, mert a képzelőerejét, ha mást nem is, biztosan fejlesztjük vele. Azt halkan jegyzem meg, hogy Tibi belehallgatott már pár mesében, egyszer sem bírta ki, hogy ne horkantott vagy fuldoklott volna csendben a röhögéstől. Komolyan nem értem, mi a baja, ártatlan, habkönnyű meséket találok ki, még csak egérvér sem folyik benne...
Szóval visszatérve arra, amiről eredetileg írni szerettem volna.
Doktornéni maximálisan meg volt elégedve Zalánommal. Úgy tűnik, múlt hónap óta egy fél centit sem nőtt (azaz múltkor bizonyára elmértük), viszont nagyjából pont fél kilót magára kapott (hurrráááááá!), vagyis 7410 g a súlya. A születéskorit nem sikerült megduplázni, súlyos 10 dekán múlott a dolog.
Elmeséltem a doktornéninek, hogy hogy állunk a hozzátáplálással, pont ott, hogy ebédre főzeléket kap a kisded, ez egyelőre alma-barack-krumpli triót jelent. Vagy alma-répa-krumplit, bár ezt még nem próbáltam. A barackosat annyira szereti, hogy itt megrekedtünk erre a hétre, azt hiszem.
Csodaügyesen iszik a csőröspohárból (Aventes varázsitató), még annyi hezitálás sem volt a kispasiban az első kortyoknál, mint annak idején Rékánál. Úgy vette a szájába, mint aki világéletében ebből ivott.
A többi étkezés egyelőre továbbra is anyatejes. Előfordul, hogy bojkottálja a vacsorát, talán túl fáradt már a szopihoz, talán nem elég éhes, ki tudja. Ilyenkor, ha jó idegállapotban vagyok, belenyugszom, hogy kimarad egy kaja, van ilyen, majd szól Zalán, ha éhes....ha rossz idegállapotban találtatok, kavarok neki némi tejmentes tejpépet, melyet változó intenzitással kanalaz. Az általános az, hogy nem igen eszik belőle, de legalább én megnyugszom, hogy tényleg nem éhes, nem csak a cici nem érdekli.
Doktornéni úgy vélte, a decemberi státuszvizsgálat el is maradhat, Zalán mozgásfejlődése és súlynövekedése is teljesen jó, mit jó, szuperjó. Fekvőtámaszban produkálja magát, a popsija a magasban, erőteljesen "kutyázik" és most már kúszik is. Egyre fürgébb, így hát a tv körül található káberhálózat, mely Zalán számára az egyik legizgalmasabb dolog az egész szobában...beleértve Réka komplett játékállományát, barrikád mögé került. Egyelőre. Mert még abban a korban van, hogy azt hiszi, amit nem lát, az nem is létezik, eltűnt....
Szóval kisfiam nagyfiú, ebédre rendes kosztot kap és sebesen kúszik, hogy egyhelyben tartani is egyre nagyobb kihívás....Talán már unalmas, hogy folyton ezt ismételgetem, mint egy üzemhibás papagáj, de annyira azt érzem minden egyes nap, hogy nagyon gyorsan telik az idő. Ez a fél év elröppent, mint egy pillanat....
