Réka mondta 8.

Húst klopfolok a konyhában lelkesen (útálok klopfolni, majd egyszer elmesélem, miért, pszichés a háttér...)

Réka beszalad a zajra a konyhába, majd alig túl a küszöbön megtorpan:

- Hát te mit kalimpálsz, anya? - kérdezi színlelt felháborodással.

***

Kitalálósat játszunk. 

- Melyik állat ez, Réka? Szürke bundája van, hosszú vékony farkincája, kerek fülecskéi és szereti a sajtot.

Réka kivár egy másodpercet, majd rávágja.

- A kecske. - amilyen váratlanul jön a válasz, úgy kap el a nevetés, ott és akkor ez olyan viccesnek tűnt, hogy nehezen nyertem vissza komolyságom.

- Réka, a kecske sajtot eszik?

- Igen. A kecske nagyon szereti a sajtot. - mondja nagy bölcsen. Meghökkenek, csak makogok.

- Dehogyis, Réka, a kisegér szereti a sajtot, a kecske a káposztát, répát, salátát, ilyesmit eszik.

Réka dühösen felpattan.

- Nem! A káposztát a nyuszi szereti. A kecske szereti a sajtot. 

És nem tudom meggyőzni az ellenkezőjéről. Nem és nem. Hát jó, ha legközelebb találkozom egy kecskével, istenbizony megkínálom egy kis jó trappistával. Hátha ráfanyalodik....

***

Réka egyik szokása, hogy vacsoránál a saját tányérjának tartalmán túl sokkal nagyobb figyelmet szentel a többiek porciójának. Mert az -  "szomszéd fűje mindig zöldebb" alapon - ugye mindig finomabb. Sőt. Ha valami gusztát lát apa tányérján, simán fogja a villát és falatozni kezd.  Egy ebéd során rászólok:

- Réka, a saját tányérodra koncentrálj, lécci! - hangom élesebb, mint illene, mert lassan az asztal alatt több tészta lesz, mint a tényéromban, amit megostromolt.

Pár perc múlva leülök mellé és megkérdezem, hogy felszeleteljem e a husikáját. Ő rábólint a dologra, majd ahogy aprítom a csirkéjét, eszébe jut valami.

- A saját tányéroddal foglalkozz, anya! - és ahogy az ilyenkor már szokásos, villan a szeme huncutul. Ott a pont megint! 

***

Egy tányérból cseresznyézünk, azaz nasizunk. Ahogy világos lesz Réka számára, hogy én nagyobb ütemben fogyasztom a csemegét, mint őkelme, nyomban szükségét érzi, hogy valahogy lassítson a tempómon. Így hát megjegyzni:

- Anya, ne egyél sokat, mert meg fog fájdulni a hasad!


***


Készítem a reggelit, amikor Réka felmászik a konyhaasztalhoz és várja a magáét. Hogy lekössem, verset mondok neki. Ahogy befejezem, kedvesen megdícsér:
- Ügyes vagy! 
Jól esett.


***


Meglátja Tibim fotóját a személyi igazolványában és vidáman felkiált.
- Pici Apa! 


***


Zalán popsiját takarítom éppen egy pelenkacsere sokán. Kisfiam nem sajnálta a pelust, telenyomta szépen isteni állagú, savanykás illatú, mustársárga kakával. Réka megpaskolja Zalán buksiját és emígyen vígasztalja öccsét (bár az szemlátomást nem szorul rá.)
- Nem is büdi, Zalán, nem büdi. Anyáé, apáé, Rékáé sokkkkkkal büdibb ám!
Ez vitathatatlan. 


***


Énekelek neki felszabadultan, minden gátlás nélkül.... nem izgat, hogy ha fals (és hát az...) hiszen amióta csak megszületett, énekelek a lánykának. Szóval dalra fakadok. Egyszer csak félbeszakít.
- Zalán alszik?
- Alszik. -  felelem kissé zavartan (hogy kerül a csizma az asztalra?!)
- Akkor maradj csendben, jó? 
Hát így került....tényleg nem lehettem valami jó....


***


Mostanában tűnt fel, hogy van egy műsor az M1-en (?), melynek címe "Dob meg basszus". Ez nagyon tetszik Rékának. Nagyon. Mármint a cím. És én mai napig összerezzenek, ha Rékámnak váratlanul kántálhatnékja van ezt a 3 szót, vagy ha ebéd közben csak annyit nyög: "Dob meg basszus...." - mert hangsúlya alapján mintha egészen mást mondana.....