2025. március 4., kedd

Helyzetünk egy keddi napon

 

Zalánt tegnap nógattam egy kicsit matekháziilag, emlékeztettem rá, hogy sok volt benne a rossz feladat, kicsit még gyakorolhatna. Mindenki egyszerre beszélt, mint egy olasz családban, úgyhogy nem is értettem, hogy mit dörmögött válaszként,  de így utólag rémlik, hogy "....meg" volt legvége. Azt pont elkaptam. Mire Tibi rászólt, hogy ilyet nem mondhat, nem szabad mondani, blablabla és kérjen azonnal bocsánatot. Én meg csak lestem, hogy na ilyen sem volt még, hogy Tibi lenne a szigorúbb, mint én, a tudatlan, általában ez az én szövegem, Tibi meg hallgat....Kiderült, hogy azt felelte Zalánunk, hogy elegemvanmábzmeg....de vélekedése szerint ezt úgy a nagy, egységes és összevont univerzumnak mondta, nem az édesanyjának, amit én szívesen elhittem.  Tibi fejlődik, azt akartam ezzel csak leírni, hogy nem mindig én vagyok a rossz zsaru, 100 esetből 99szer azért még mindig én....

Szombaton moziban voltunk, újra megnéztük a Hogyantudnékot, immár másodszor, de ezúttal Réka is velünk tartott. Kicsit zizegős volt a csaj, háromszor meg kellett néznie a telefonját, nehogy lemaradjon valamiről, szóval gondoltam is, hogy ez a film nem neki való vagy nem tetszett neki. Viszont utólag igen lelkes volt, még viccesen bosszankodott is, hogy folyton az egyik dalt dúdolja belőle. 

Akadt egy kis közjáték,ilyen is csak velem tud megtörténni....a film közepén jutott eszembe, hogy nem kapcsoltam ki otthon a sütőt. Először nem is annyira aggódtam, de aztán belém hasított a gondolat, hogy az a főzőlap, amelyik a lejárt idő után kikapcsol, a sütő csak csipog. Bakker!!! Leég a ház és az egyedül az én hibám lesz.....Hiszen Tibinek nem is szóltam, ráadásul  fogalma nem volt, hogy én készítek bármit is még az ebéd után vacsorára, nem is volt otthon korábban....Zalán pedig az emeleten, a szobájában. Mi lesz velünk?? Oldalba böktem Rékát, hogy írjon rá az apjára, méghozzá annyit, hogy SÜTŐŐŐŐ, az én telefonom ki volt kapcsolva, Tibi viszont fura mód főleg telefonálásra használja a telóját, úgyhogy nem értük így el. 150 fokon sült a hús, próbáltam elképzelni, ha 2 óra helyett  4 órát sül....na inkább nem akartam elképzelni. Végül kijöttünk a moziból, átballagtunk a Tiszavirág híd lábához, a parkolóba, merthogy Réka közben elérte az apját, kutyát sétáltatott. A nap fénypontja volt, amikor kiderült, hogy ja, kikapcsolta a sütőt, hát persze....Mázsás kövek gurultak szanaszét a téren.....

Szombaton este vendégeink voltak, akik közül legalább egyikük, de talán kettő is eléggé beteg volt, hogy hétfőre kidőlt Tibi is, nagyon rondán köhög, viszont az ereje nem hagyta el, mint engem szokott. Remélem, ez így is marad. Közben olyan történt, ami 9 éves munkahelyi pályafutásom során még soha, Főni  ma reggel közölte, hogy ő nem százas, lehet, hogy inkább hazamegy. Magas labda volt, de nem ütöttem le, kiderült később, hogy arra gondolt, hogy lebetegedett. Hihetetlen, mert talán egyetlen egyszer volt lázas és amiatt egy pénteki napon csak fél napot dolgozott , pont mint ma, egyébként táppénzen soha nem volt. Ez ám az egészség....! Szóval Tibi beteg, Főni beteg, az észt kontaktom otthon lázas és beteg is, de dolgozik úgy félig-meddig, még az egyik kamionsofőr is ágynak esett, ami miatt egy fuvarral kevesebb jött ma. Kérdés, hogy én meddig bírom....remélem, nem leszek megint beteg, szerintem egy hónapja sincs, hogy 3 nap táppénzen voltam. Tolom a C és D vitamint, valami immun pro cuccot, amit sógornőm ajánlott, ezen kívül szedek halolajat, mert a mi családunkban mindenkinek van érrendszeri betegsége előbb vagy utóbb....mit még? Valami flavonos gyümöcspépet, ami jó drága volt, de állítólag mindenre jó, úgyhogy ilyen is van itthon.

Tesóm írt üzenetet, hogy mostanában voltak anyu és apu szülinapjai és anyu névnapja. Nem nagyon tudtam erre mit írni, azzal meg nem akartam dicsekedni, hogy anyu névnapját el is felejtettem, rögtön az elsőt, amikor nem tudtuk felköszönteni. A születésnapjukon gondoltam rájuk többször is,..... Tesóm nem nagyon érti szerintem, hogy én mit emészgetem még mindig a tényt, hogy árvák vagyunk, de megjegyezte, hogy neki lelkiismeret furdalása van, amiért én szenvedek, ő meg tök jól van, rendezte magában a dolgokat, sok fotót és videót nézeget és nagyjából nála a gyász le is zárult... Mit mondjak erre, nyilván ez az egészségesebb verzió....Én nemEgyébként azt nem mondanám így, hogy szenvedek, ameddig nem kell anyu holmiját pakolászni, intézkedni, teljesen jól működöm. Azt hiszem.... 

Ma megérkezett az egérriasztó az irodába. Mi ugyanis egy fatelep vagyunk, ha illatos fűrészárus raktárakkal, de mégiscsak egy fatelep, ahol egerek elő szoktak fordulni. Nincs ezzel nagy gond, a macskák fognak meg belőlük, ám az egerek az irodába is bejönnek és nyomot hagynak maguk után. Ezen nagyon okos egerek lehetnek, mert már a ragacsból is ki tudnak mászni elevenen, ha némi szőr marad is a ragacskban, szóval most teszteljük az uh-s (remélem, jól írom) egérriasztót.... Megjegyezte főni, hogy először haza  viszi, mert az apósánál a melléképületbe tuti van egér, ott majd teszteli, de megnyugtattam, hogy ne vigye sehová, egér az van itt is bőven, elhiheti....Úgyhogy riasztó maradt, az egerek remélem, távol maradnak az irodánktól....Macerás minden ehető dolgot zárt helyen tárolni és még akkor is, ki tudja, nem lesz-e az egerek marteléka....Cin!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!