2023. december 12., kedd

Ami lemaradt ...

 1) A Mikulás Zalánéknál majdnem egy hetet késett. Nem tudni, miért. Eredetileg úgy volt, hogy csak egy szem mandarint kapnak, végül lett mandarin és egy csomag néhány szelet csokoládéval. Addigra már el is felejtették, hogy egyáltalán járt idén felénk a nagyszakállú....Az ofő ajándéka viszont megvan karácsonyra - gondolom, Mikulásra is kapott édességet, csomagot - kap egy gyönyörű karácsonyi bögrét és egy sütisdobozt. Valószínűleg, aki az ofő ajándékát intézte nem ugyanaz volt, mint aki a gyerekek csomagját. 

2) Rékának ízlett a tortája, nem tudom, írtam-e, de kávés -karamellás krémje volt és nyálcsorgatóan folyékony maradt a karamell benne. Isteni volt, egyenesen fantasztikus. Az az egy baj van vele, hogy kb. fele ekkora is elég lett volna, ugyan lefagyasztottam pár szeletet, de nem vagyok benne biztos, hogy a cucc bírja a fagyasztást. Ha már fagyasztó, ma megvettem a kacsát is karácsonyra. A káposztát még nem tudom, hogy szeletelem le hozzá, szerintem sehogy, majd megkérem Tibit, az uramat. (Ugye ama bizonyos törött káposztaszeletelővel vágtam le az ujjamból egy darabot. Azóta amúgy meggyógyult, picit érzéketlen a hiányzó szeletke helye, de már újra 10 ujjal gépelek. Milyen mák, hogy nem gépírólány vagyok, ennyit táppénz nincs is a világon.

3) Megkóstoltuk a Lidl-s mákosbejglit is ma, még meleg volt. Nekem a Tesco-s jobban ízlik, de nem tudom, miért. Mintha a Lidl-s picit túl édes lenne, de Tibi szerint a Tesco-s édesebb, mint a Lidl-s, szóval rejtély. Mindegy, nagyon finom mindkettő. Lehet, teljesen feleslegesen sütök bejglit, főleg, hogy a mákot nem is mindig sikerült teljesen finomra őrölni??? Most visszatérek az eredeti receptemhez, amiben az van, hogy 56 dkg liszt és 21 g vaj....mert az verhetetlen volt, nem is tudom, minek próbálkoztam mással. Ugyan azok sem voltak rosszak, szerintem a bejglit elég nehéz amúgy elrontani szándékosság nélkül, nem véletlenül ezt sütöm és nem a nálunk családilag hagyományos mákos kalácsot. Kalácsban gyenge vagyok. Valahogy nem lesz soha tökéletes.

4) Egyetlen műsort nézünk a tévében, ami nem film vagy politika/közélet, az a Sztárban Sztár Leszek idei évada. Igazából Kristóf volt a legjobb, az ész érvek emellett szóltak, de én Lilinek drukkoltam, mert nem egy dala a bőgésig meghatott. Remélem, hosszú és sikeres karrier áll mindkettőjük előtt. Valahogy azt éreztem, hogy oké, Kristóf jobb utánzásban, de valahogy Lili az,akire muszáj volt olykor - nem mindig - figyelni. 

5) Idén disznóvágásos témájú lesz az év végi céges buli. Hát nem voltam valami boldog, amikor először hallottam ezt, főleg, hogy eredetileg a leszúrás része is a telephelyünkön történt volna meg, csak sikerült lebeszélni erről fiatal és bohó kollegákat. Vagy csak egyet, már nem is tudom. Meg mondom őszintén, a túlélésre fogok hajtani és bízom benne, hogy legkésőbb este hatkor leléphetek. Remélem, lesz Bailey's.....

6) Próbálom összeállítani a karácsonyi menüt, de teljesen szét  vagyok esve. Szentesére főzök húslevest mindenféle húsból, sok-sok zöldséggel, és ugye ott lesz a kacsa a káposztával, burgonyapürével, ez biztos, mert ezt kérte mindkét gyerkőc egyértelmműen és határozottan, Tibi pedig belement. Másnap lesz nálunk a karácsonyi ebéd és ezzel vagyok totál bajban.  Ami szóba jöhet:

- camambersajt tésztabundában, áfonyamártással

- sajtkrémleves 

- sültes tál - cigánypecsenye, sajttal töltött csirkerolád baconba tekerve, flekken, pankómorzsás csirkecsíkok - kukorica saláta, káposztasaláta, rizs, püré, 

- francia marharagu - pürével szintén

- töltött káposzta - ezt már félig kihúztam. Valószínűleg adventi eledel lesz belőle, nem karácsonyi. 

Desszert: tiramisu, bejgli, mézeskalács, kuglóf

Adventi: mákos hókifli, rákóczi túrós, gesztenyepüré, zserbó

Szilveszter: aranygaluska, pogácsa

 

  


2 megjegyzés:

  1. Az SZMK-s leváltanám Zalán osztályában(tudom, hogy hálátlan és sok melót jelent), de ilyet, hogy nem időben kapják meg a gyerekek a csomagot, Kendék négy darab szaloncukrot kaptak(elmondása alapján az sem volt finom), pedig 3000/hó osztálypénzt fizetünk és 34 tanuló van egy osztályban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom a reszleteket, hol akadt el a dolog....

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!