A csütörtök

 Reggel végre úgy eszméltem, hogy magam mögött tudhattam hat óra alvást legalább,  úgyhogy egész jól éreztem magam az előző napokhoz képest.  Rögtön összepuszilgattam a még öntudatlan szülinapos Zalánt, akit az ágyamban találtam Tibi helyén, Tibi pedig az elmúlt éjszakán Zalán helyén aludt....

Hirtelen próbáltam visszaemlékezni arra a napra, amikor Zalán megszületett és csak valami 10 másodperc gondolkodás után jutott eszembe, hogy aznap reggel méhszájvizsgálatra mentünk volna a kórházba, de nekem már éjféltől folyamatos keményedéseim voltak, ami reggelre fájdalmas fájásokká változott stb stb....Arra nagyon emlékszem, hogy anyósom átjött, hogy vigyázzon Rékára, ha mi kórházba megyünk, ültünk a kanapén és nem éreztem semmit,..... Nem éreztem semmit, aztán egyszer csak mintha egy jégcsákányt vágtak volna a hátamba. Szinte térdre rogytam, akkorafájdalmat éreztem, szóval valami elkezdődött.... Én úgy emlékszem, ezek ötpercesek voltak, de később - talán nem lövöm le a poént - de ritkultak, el is múltak. Már azt sem tudom, hová tettem a szüléstörténetem, valahol megvan, talán itt a blogban is....Szóval aznap délután megszületett Zalán, némileg hosszabb és jóval gyötrelmesebb vajúdás után, mint Réka esetében, viszont a kitolási a szakasz ezúttal sokkal nagyobb élmény volt - főleg így 13 év távlatából. Rékánál volt egy olyan tehetetlen, nemtudommitkellcsinálni érzésem, pánik, talán túl sem élem fajta érzés, talán még meg is lepődtem egy picit, amikor a szülésznő felmutatta a frissen kibújt Rékát, hogy ez az óriási gyerek bennem volt????  Zalánnál viszont pont, hogy erőre kaptam, amikor végre "megkoronáztam" őt, végre jöttek a megváltást hozó toló fájások, amikor ösztönből és magától is nyom az ember, ha akar, ha nem és és és onnastól fogva gyorsan történt minden. 

Nem is akartam a szülésemről mesélni, most ez nem tudom, hogy buggyant így ki belőlem....

Hajnalban esett az eső, később egyenesen szakadt, majd a délelőtt folyamán úgy szitált, de már jócskán elmúlt az ebédidő, mire felszáradt az udvar a munkahelyemen és kisütött a nap... ja az nem sütött ki, mondjuk, de enyhe volt az idő és már azért is hálás voltam, hogy nincs zuháré.

Igazából napközben nem sok minden történt. Dolgoztam. Egyszer hívott a futár, hogy hozza a kutyakaját. Természetesen a szerdai esőszünet után a csütörtök is esőszünetté vált a házfelújítás szempontjából, de mindegy, elvileg szombaton jön a nagyobb banda és nekiesnek felvinni a színt. Elvileg. Ha nem esik....

Itthon csak este 7 után köszönthettük fel az ünnepeltet, mert addig itt volt a cimborája és Rékának is fél7 és fél8 között matek órája volt, a kilencedikes ismétlő. Az egyenleteket vették, a törteset és a nevezetes azonosságút és a másodfokút is talán? Bár az szerintem tizedikes anyag. Mire vége lett az online mateknak, pont megérkezett Zalán kaja rendelése. A vacsora újfent rossz hangulatban telt, mert a két gyerek úgy összeveszett, mintha direkt a vacsorára tartogatták volna minden haragjukat. Olyan fontos témákon, mint hogy Réka hellokitty lufija hová tűnt, amit még a majálison vett a barátaival és szoros érzelmi szálak szőtték ama lufihoz....Süteményt már nem kért senki, csak mindenki olyan képet vágott, mint aki citromba harapott. Végül az ajándék átadás oldotta a feszkót elég hatásosan és szent lett a béke...

A napot Dió sétája zárta, aki legalább fél órán át próbálta felvenni velem a szemkontaktust, mielőtt valóban elindultunk a sétánkra. A játszótér után, ahogy balra fordulunk, minden este, mintha dróton húznák, úgy megy át Dió az úton az egyik társasház kapujáig. Oda, ahol Mandula, a vizslalány lakik az első emeleti egyik lakásban. Felnéztünk az erkélyre és ott figyelt Mandulaaaaa!! Finoman morgott, mert mi ismerjük őt 4 éves kora óta, de hát ő ugye nem annyira....Itthon rizs és lazacos, marhahúsos konzerv keveréke volt az eb vacsorája, majd igyekszünk most már mielőbb nyugovóra térni. 

Holnap végre péntek! :) Tovább ünnepeljük Zalán fennállását. Isten éltessen sokáig, Zalán! Nagy zsivány vagy, de még annál is jobban  szeretünk!