Ha van a hétfordulóm, vagyis a heti "mázsálás" napja. Örömmel láttam, hogy már -9kg apadt le rólam. Az a durva, hogy még most is kövér vagyok, pedig 9 kg azért elég sok szerintem, leadni mindenképpen nehéz volt. Pont 11 hétbe telt. Igazából minden nap mérem a súlyom, de nagy következtetést nem vonok le belőle, ugyanakkor ez féken tart, nehogy letérjek a kijelölt ösvényről. A statisztika azt mutatja, hogy heti 1 kg -nál többet már nem fogyok, februárra még ez volt a helyzet. Márciusban volt két hét, amikor 80 dkg ment le rólam egy héten, másik kettő amikor csak 20 dkg. Ezzel is elégedett vagyok, még talán soknak is mondható. Még áprilist és májusban fegyelmezett leszek, legalábbis ez a terv, aztán jön a nyár...
Réka után mára Zalán is kidőlt, vagyis hű maradt a hagyományokhoz, nem vitte végig a sulit a szünetig. Azért készültünk a természet és az irodalom dolgozatra is, bár neki egyáltalán nem volt hozzá kedve. Viszont nem szeretnék a szünetben tanulni, tényleg kell egy kis pihi, úgyhogy valamicskét gyűrtük az anyagot. A fejem tudtam volna a falba verni a kéttan miatt, de mindegy, késő bánat, eb gondolat (zur Seite stehenden Beinéja van a gyíknak, azt tudtátok?)
Jelen helyzet szerint semmi kedvem a húsvéthoz, egyáltalán semmi.....
Még mindig nem néztem át, mi van készleten sütialapanyagból és egyáltalán, húsvéti alapanyagból. Összeállítottam a bevásárlólistát, ami ma éjfélig módosíthatok, szóval ajánlatos lenne bekényszeríteni magam a kamrába és számot vetni, hogy van-e elég liszt, porcukor és ilyesmi.
Rettenetes ez a szeles, hideg idő is, hogy én áprilisban sapkában menjek dolgozni és a kerékpárom nélkül, azért az példátlan, no. Hétvégére bízom benne, hogy megalább a hőmérséklet barátibb lesz.
Szerintem ez nagyon jó dolog, hogy ilyen tudatosan csinálod és nem őrült módon a fogyást. Mennyi a cél egyébként aminek nagyon örülnél?
VálaszTörlésÉn azt nem értem olvasgatva téged: hogyhogy nem vagy annyira brutálul éhes? Mert így nekem ez kevésnek tűnik. Hozzászokik tényleg a szervezet, hogy kevesebbet eszel? Mert gondolom régebben azért te is többet ettél ennél.
Szuper vagy, kitartást.
Dóra
Igen, jóval kevesebbet eszem. Naponta öt étkezés van és néhány szabály:
Törlés- sok folyadék (víz főleg)
- szinte semmi cukor, egyelőre gyümölcs sem sok...
- nagyon kevés szénhidrát - főleg hús és zöldség (ebédre és/vagy uzsonára)
Még 5 kg mínusznak örülnék.
h4g0wbwe
VálaszTörléskamagra jel
https://shop.blognokta.com/urunler/ereksiyon-haplari/cialis/cialis-20-mg-30-tablet-cinsel-guc-hapi/
cialis 5 mg resmi satış sitesi
viagra satın al
sight care
glucotrust official website
cialis eczane