2022. október 20., csütörtök

Jött a levél

 

Zalán náthája túl ment azon a határon, amikor még elengedem iskolába, főleg így a covid idők után(-ben...), úgyhogy a héten már itthon marad. Szerencsére a csütörtök és a péntek ezen a héten nem vészes, a matek dogája is ötös lett, aminek nagyon örültünk, úgyhogy ez a két nap kiesés nem fogja a földbe döngölni. Folyik az orra, ennyi, egyébként. 

Ma kaptunk emailt Réka ofőjétől, melyben figyelmeztet a közelgő hideg időre. 18 fok lehet a tanteremben és még annyi sem a folyosón, ahol elég sok időt töltenek együtt....hát én nem tudom, mi lesz. Persze egyből bevillant, hogy annak idején elég sokat gubbasztottunk gimiben mi is a radiátorokon pl. nagyszünetben, ott sem volt valami hejdenagy fűtés, de ez most valószínűleg rosszabb lesz. Réteges öltözet, ülőpárna szükséges, ez utóbbin Zalán fel volt háborodva, mert az ő ofője is említette még korábban...de a hideg nagy úr, ha fázik majd esetleg (bár általánosban 20 fok lehet a termekben), átértékeli a helyzetet. Egyébként meg konvektoros fűtés van az általánosban, a gimiben szerintem kazán van, szóval ha konvektorral fűtenek, elég bajos lesz beállítani a hőmérsékletet 20 fokra és azt termenként betartani...Elég sok kisebb terem van a csoportbontásos óráknak, talán azokat egyszerűbb felfűteni....

Bizonyok órák ráadásul Rékának az alagsorban vannak, mondta is nekik a  tanárnő, hogy hozzanak takarót, ott hideg van.....Máskor a tetőtérben van órájuk...el nem tudom képzelni, hogy azt a hatalmas iskolát hogy lehet befűteni. Csak az előcsarnokba befér az egész volt általános (nyilván némi túlzással).

Volt itt a szigetelős pasas, megmért ezt és azt, közölte, hogy az ablakpárkányokat kinn cserélni kell, mert rövidek, le kell szerelni a légkondikat, villanyszerelő kell ide és oda. Volt egy sor kérdése is, de én a felét nem is értettem, hogy milyen izét szeretnénk a lábazatra, mi az, ami tetszik...hát mi mondtuk, hogy mindegy, csak szép legyen és ...olcsó. Na egyébként olyan itt nincs. A színt meg majd egyszer kiválasztjuk,valami világosabb lesz, a felülete pedig olyan...egynemű. 

Lemondott az angol miniszterelnök is, Liz Truss, 42-43 nap után? Már gondoltam, hogy gáz van, amikor a második minisztere is lemondott. Aki atomgombot akar nyomogatni, az jobb is, ha inkább a háttérben marad. Jobb úgy mindenkinek. Amúgy is olyan gyanús ez a nő, betöltött már annyi pozíciót, egymástól távol témában távol állókat és ráadásul nem is sokáig....Hát nem egy nagyformátumú politikus, az már biztos.  Hogy most mi lesz, nem tudom. Jön vissza Boris, a komisz? 

Jövő héten kompetenciát írnak Zalánék, hétfőn és szerdán. Hétfőn matekot és szövegértést, szerdán természetet, de magyarul. Nekem ez új, mert Rékáék idejében pont covid volt, így a mérések elmaradtak. Aznap csak a megjelölt méréseket lehet elvégezni, szóval délben már jönnek is haza. Ez könnyebbség lesz, mert a hétfő és a szerda is elég durva nap órarendileg.....Utána meg mini őszi szünet, majd csak itt lesz egykettőre a karácsony....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!