C vagy B2, ki hogy ismeri mindegy is, ezt a nyelvvizsgát próbálta meg megugrani Réka február helyett végül májusban. Eredetileg úgy volt, hogy nem mer nekimenni, majd augusztusban vagy szeptemberben....vagy majd egyszer. Aztán valamiért, talán mert volt két másik pályázó is a májusi időpontra és úgy vélte, ő is van olyan szinten, mint ők ketten, jelentkezett a májusi nyelvvizsgára (BME - egynyelvű). Igazából nem is készült rá minden erejével, oldogatta a feladatlapokat, de már a nyelvtant, ami új volt, nem tanulta meg belőle, sem a szavakat....Szóval kb. azzal a tudással ült be megírni, elcseverészni, amit magára szedett az órákon. Az sem volt kevés, hiszen az 5 alap óra mellett volt még 2, olykor 3 felkészítő óra is...ami elég nagy megterhelés tud lenni, igaz, megszokták harmadik osztály óta...
Reggel nézegettem a telefonom, hogy jött-e email a nyelvvizsgaközpontból, de semmi. Vonogattam a vállam, hogy hát oké, olyasmi rémlett, hogy huszadikától lehet eredmény,hát valami majd lesz. Az eddig nyugalom helyét átvette a gyomromban némi csomó. Nem sokkal később rám írt E. anyukája, E. együtt vizsgázott Rékával. Kérdezte, hogy be tudtam-e lépni a rendszerbe, mert neki csak a homokórák peregnek és már tiszta ideg. Mit csinálok erre? A homlokomra csapok, hogy én idióta, az eredmény ugyanott van, ahová a jelentkezést leadtam. Ahogy erre rájöttem, már csak két kattintás és előttem volt egy excel tábla szerű izé. Fékezhetetlen agyvelővel - ja nem - pár másodperces adatfeldolgozással rájöttem, hogy a részletes nyelvvizsga százalékok néznek vissza rám. Háromszor megnéztem, hogy biztos jól látom-e, de hamar nagyon jó kedvem lett. Megcsinálta. Anélkül, hogy egy tételt kidolgozott volna. Tojt a magántanárra is, abba is hagytuk, nem kellett neki. Nem szaggatta az istrángot, csak annyit tett bele, amennyi éppen elég volt. De elég volt és most úgy zárja a nyolcadik osztályt, hogy német nyelvből középfokú komplex nyelvvizsgája van. Remek, csodás, fantasztikus eredmény, 8 év munkája, 8 év gyümölcse. Meg vagyok elégedve, büszke vagyok rá, most már végképp hátra lehet dőlni és élvezni a nyári szünetet. Éljen, éljen, hurrá, hurrá!
Gratulálok a nyelvvizsgához, óriási büszkeség!
VálaszTörlésKöszi!
TörlésNagy-nagy gratula!!! ez tényleg fantasztikus teljesítmény! Jöhet a jólmegérdemelt láblógatás :-)
VálaszTörlésKöszi, Bea! Egyelőre lovas táborban melózik egész nap. Már alszik. 😆
TörlésGratulálok!
VálaszTörlésGratulálok! Olyan az agyuk, mint a szivacs, nem?! :D
VálaszTörlésKöszi! Igen, főleg arra, amire nyitottak.
TörlésHát így kell ezt .. Gratulálok 😊
VálaszTörlésKöszönjük! 🙂
TörlésAz igen! Gratulálok! Ügyes ez a lány!
VálaszTörlésGratulálok, nagyon ügyes!
VálaszTörlésKöszi! 🙂
Törlés