2021. március 7., vasárnap

Füstjelek

 Hú, jó régen írtam, már azt is fontolgattam, hogy bezárom az egész bazárt, de odáig azért csak nem jutottam el. Most a második home school-home office küszöbén küldök némi füstjelet.

Anyósom és anyu megkapták a védőoltás első körét, ez elég nagy megkönnyebbülés volt, még ha nem is jelent teljes védelmet az első kör, illetve időbe is telik, mire a részleges védelem kialakul. Mi felíratkoztunk az oltásra, Tibi nem olyan régen, én már hetekkel ezelőtt. Tesztelni is akartunk, hogy átestünk-e már a víruson tünet nélkül, de végül csak Tibi lőtte el a tesztet. Hát régen kaptam olyan röhögőgörcsöt, mint amikor kicsomagoltuk a tesztet és eljutottunk az egy csepp vér kellő célpontba juttatásáig. Eleve Tibi nem is tudta, hogy kell hozzá egy csepp vér, nem tudom, mire gondolt, hogy majd tippel a teszt..Először nem jött kellő mennyiségű vér, hiába szúrta meg az ujját, majd nekem kellett megszúrnom egy varrótűvel, kétszer, mire egy csepp vért kiszedtünk belőle. És negatív lett, bár 10 percen túl mintha egy picit piros lett volna a második csík is, de mindegy. Mindegy, mert valamikor szeptember végén volt beteg Tibi, szóval régen ahhoz, hogy maradt volna benne elég ellenanyag. Lehet egyébként, hogy ez a teszt nem is ér semmit. Akárhogy is, jöhet az oltlás, ha sorra kerülünk, kivárjuk.

Csütörtök reggel már lehetett tudni, hogy szigorítások lesznek, amikor megjöttek a napi covid adatok. Egy ideje már nem figyeltem, hogy alakulnak, de aztán megint, ahogy kezdett felfutni. Először volt egy kis pánik, hogy mindent bezárnak, mármint minden üzletet és boltot, kivéve élelmiszer és patika. Gyorsan ki is találtuk céges alapon, hogy olyanok leszünk, mint egy webáruház, vevőt nem engedünk be, de előre lehet utalni és kiszállítjuk kinek mi kell. Nagykerben nekem amúgyis ez volt a helyzet. Ugyanez volt még pénteken is, valamikor este olvastuk a közlönyben a részleteken. Hát én nem bántam volna, hogy ha tényleg bezár minden erre a két hétre, ahogy először bejelentették, már ha tényleg 2 hétről beszélünk, de hát na. Nekem mindegy, mi úgysem megyünk sehová vásárolni, tőlünk akár zárva is lehetnének. Nem addig, amíg nem húzódik vissza a járvány, de egyelőre ugye felfelé fut frankón.

A gyerekek természetesen örültek a home school-nak, mert így az örület szinjére pörgetett számonkérések biztosan csitulnak. Legalábbis Réka részéről. Egyébként pokoli nehéz hét volt ez az utolsó, mintha a tanárok tudták  volna, hogy a hét végére mi várható. Zalán még előző pénteken megírta a matek tz-t, kedden a környezet tz-t , szerdán a németet. Ez a három a kemény dió nálunk, ugye. Ehhez jött még Réka hétfői kémia tz-je, ami sajnos négyes lett, fizika tz-re is készültünk, de nem írta meg a hiányzás (múlt előtti héten itthon volt egész héten) miatt. Majd jött a pénteki német tz. Én mindent kikérdeztem, mindent megrágtunk, eredmény még nincs. Hab az volt at tortán, hogy még este 11-kor földrajzot tanultunk, mert abból is dolgozat volt bejelentve. Ugyanaz tanítja, mint aki a németet. Kérdezem én, miért jó az, hogy a német tz mellé még egy dolgozat be van téve? Minél rosszabb, annál jobb? És tényleg megírták, szerencsére ez ötös lett. Szóval péntek estére totál kikészültünk mindannyian, olyannyira, hogy péntek este elaludtam a kanapén, ami nálam a totál K.O. jele.

Pénteken már órarenddel jöttek haza, hétfőn napi 5 online órával indul a buli. Rékának. Zalánnak napi 3-4. A német heti 3 online lesz és kettő, amikor feladatokat kapnak, jó sokat, gondolom, fel vagyok rá készülve. Most a Der Sommer jön, ebből hosszú szöveget meg kell tanulni, felvenni videóra majd a szöveget és visszaküldeni. A tavalyihoz képest jóval több online órájuk lesz tehát és mindegyik egész órában kezdődik, tehát Zalán esetében 8 - 9 -10 órakor. Ahogy elnéztem az órarendjüket, a tesi-technika-ének-ofő-etika órák kivételével azért a legtöbb órát megtartják. 

Egyelőre home office-ban leszek itthon a tavaszi szünet kezdetéig bizonyosan, már ha működik az online rendszer és tényleg fogom látni a gépem itthonról is. Ennek nagy akadályát nem látom, tavaly működött. Kell egy kis idő, mire megszokom és időként az irodába is be kell ugrani, de gond nélkül kivitelezhető. Nekem a legnagyobb aggodalmam az, hogy mivel nekem is csak egy idegrendszerem van, meddig bírom a gyerekek "nemakaroktanulni", "nincskedvem" mókáját....Talán mivel délre az órák többsége lemegy, ebéd, négyre végzünk is a leckével, amikor egyébként még hozzá sem fognánk a tanuláshoz. Nyilván kisebb lesz a tempó, bár nem feltétlenül....Abban mindenképpen bízom, hogy nem nekem kell majd tanítani egyik gyereket sem, hanem megteszik ezt a tanárok az online órák során. 

Réka a szobájában űzi majd az online sulit, Zalán viszont lejön mellém az irodába mert félő, hogy nem gyakorolna elég figyelmet....A szorgalma is legendás. Ma pl. hatalmas hiszti volt, csak mert ki kellett írni 20 szót a szótárfüzetbe környezetből...

Hát hogy aztán hogy lesz, mint lesz, ki tudja? Valószínűleg senki, kivéve azokat a matekosokat, akik járványügyben járatosak és ki tudnak számolni ezt azt. Állítólag azok még soha nem tévedtek covid ügyben, hm...Egyelőre várjuk, hogy megkapjuk az oltást, a gyerekek felvegyék a home school ütemét, jó jegyeket szerezzenek, különösen Réka, aki pontot gyűjt állítólag, aztán valahogy majd lesz. Az biztos, hogy a nyáron nagyon klassz lenne eljutni az Örségbe, ahová már tavaly is terveztünk menni, csak nem volt szálláshely, mire foglaltam volna - kutyabarát. Aztán megállnánk visszafelé még a Balatonnál is....

Mondjuk a húsvét és a nyár között lesz még pár hónap.Kemény április és május lesz még előttünk, újra a suliban, hetedik évvége, eléggé rémálom a mostani beállítottságú Rékával, de majd csak kibírjuk azt is. Muszáj lesz. A kellemes része, hogy végiscsak már március van, itt a tavasz, vettem virágokat és még tervezek is venni minél többet. Tegnap megsütöttem Limara fahéjas kalácsát és egyszerűen mesés volt. Elég gyorsan el is fogyott, úgyhogy biztosan lesz még folytatás.

Pénteken terveztettünk egy gardróbot is az Ikeával, ha minden jól megy, jövő héten már hozzák is. Pontosan 12 perc alatt megvoltunk, bár egy óra állt a rendelkezésre. Azért gondolom, a srác nem volt szomorú, hogy pikk-pakk minden tervünk a helyére került a programban. 

Hát üdv, home school, home office! Remélem, bírom majd idegekkel, türelemmel, energiával, meg minden....

Netflix aktuális: New Amsterdam. Nem rossz. 

3 megjegyzés:

  1. Hát, hogy érdemben hozzászóljak: a New Amsterdamot nézzük mi is, kedveljük. :-)
    A többihez meg kitartást!

    VálaszTörlés
  2. Marci pont olyan, mint Zalán. Szorgalmilag, lelkesedésileg. Többet vergődik 5 perc feladaton, mint amennyi a megoldásához kell(ene).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minél jobban sietnénk, mert sok a tanulnivaló adott esetben, annál többet nyavalyog. Grrrrrrrr.....

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!