Hosszú hétvégés

Azt akartam írni, hogy most egészen korrekt mennyiségű tanulnivaló árad a suli felől,  minden nagyon kerek, semmi kapkodás, heppinessz van. Ám ma reggel rájöttem, hogy megfeledkeztem a környezetről, amiből most a der menschliche Körpert tanulják Zalánék. Elvileg nem mind új szó, szóval remélem, nem lesz lehetetlen megtanulni keddig - szerdáig, csak hát na. Sajnálom szegény Zalánt, mert állandóan németet és német környezetet tanulunk, a többiből csak a házikat. Szóval egy sima suliban arany élete lenne....

Pénteken bevackoltam magam a kanapéra és onnan dolgoztam. A gyerekek félre is értették, mert Réka a magyar Nobel-díjasok témában faggatott, bár hamar a tudományom végére értem. Majd Zalán elmélkedett, hogy können vagy wissen. Aztán jött Réka, hogy kellene neki egy Szent-Györgyi Albert életrajz etikára (????). Zalán sem hagyta magát, tesiből ki kellett számolni, hány négyüteműt tud 2 perc alatt. Minden nagyon kafa, csak közben koncentrálna az ember a saját munkájára is, ne csináljon már túl nagy hülyeséget....

Kb. ma lettek volna a gimiseknek a ballagások. Idén nem vagyunk családilag érintve, tavaly ballagott a cambridge-i keresztlányom (azóta persze itthonról tanul ő is)  és jövőre fog a tesója. A nyolcadikosaink a suliban viszont eszembe szoktak jutni, ők már nagyon sokat cumiztak ezzel a vírussal, kezdve, hogy még márciusban volt, aki lemaradt a szóbeli felvételiről, mert a sítábor után már nem fogadták a pótszóbelin a gimiben. Aztán elmaradt a német út, ami mindig nagyon jó (egy hetet töltenek a nyolcadikosok egy német testvérvárosban - Réka már most várja) . Nem volt alapítványi bál, ami az első nagy esemény a felvételi hajrá nagy tanulás maratona után - ott szoktak a nyolcadikosok keringőzni, hogy szülői szem nem nagyon marad szárazon. Aztán nem volt országos német verseny döntő sem, amit minden évben mi rendezünk és tök jól szoktak szerepelni a legjobb németes nyolcadikosaink. A második félévben szoktak ráállni a középfokú nyelvvizsgára készülésre, túl a felvételin, most erre sem kerülhetett sor. Nem lesz bolondballagás, elmarad nekik az a 2-3 hónap jó időszak, ami már valamennyire a búcsúzkodás az általános iskolás évektől, 8 évtől...nincs ballagás, legalábbis én nem hiszem, hogy megtartják. Azt nem tudom, hogy szoktak e szerenádozni...Részvétem a nyolcadikosoknak. Mondjuk nekem nem sok emlékem van egyik ballagásomról sem, de ez az én szegénységem, lehet ez klassz élmény is. Nagy mérföldkő, van mit ünnepelni. 

Nagyon nem történik semmi. Hétfőtől enyhítés lesz ugyan, de én nem hiszem, hogy sok minden változna. Talán Tibi tud sportcipőt venni, ami miatt sóhajtozik már egy hónapja. Kinyitnak a boltok. Továbbra is hetente egyszer elmegyünk vásárolni, én egy nap dolgozni és kb kész. Tibi persze jobban szaladgál a városban, de ő is csak amennyit muszáj. Szóval marad minden ugyanúgy, ahogy volt. Suli, meló itthon, meg kb minden itthon. Majd ha kitör a nyári szünet, az lesz érdekes, ugyanis nyári táborok híján nagyon unalmas lesz a gyerekeknek a nyár....Ráadásul Tibi úgy van vele, hogy a nyaralásnak is lőttek. Én még azért reménykedem, mert augusztusban lesz Tibinek leállás a gyárban, addig még olyan sok idő van....bő 3 hónap. Hátha valahová el tudunk utazni egy hétre. Akár egy erdős régióba, ahol a kutya is jól érzi magát. Mi még szerencsések is vagyunk, mert nem kell 10 hét felügyeletet valahogy megoldani, Tibi itthon dolgozik, ettől függetlenül a táborok nagyon fognak hiányozni. 3-4 hét is lefedhető volt, bár egy vagyonba került,de legalább jól érezték magukat a gyerekek. Hát mindegy, ez van, nem tudunk mit csinálni.  

Anyák napjára anyunak készültem egy nagy rakás finomsággal, édességgel. Kiszedtem őket az eredeti csomagolásukból és átöntöttem egy selyem zsákocskába (kézfertőtlenítés után). Garantáltan vírusmentes. Kap egy könyvet az egyik kedvenc publicistájától és egy kis asztali kerámiát. Még anyósomnak ki kell találni valamit, egy nagy szatyor diabetikus édességre gondoltam Intersparéktól...egy kis vágott virágot, kerámiát. Rossz lesz, hogy nem szeretgethetem meg anyukámat, olykor nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy talán többé sosem látom? Hogy vesztegetem a drága időt, az kétségtelen....Hát ez van, nem tudunk mit csinálni. 

Ja, ami még gubanc - nagyon nehéz szabályozni a gyerekek laptop használatát. A home school jegyében eleve sokat ülnek a gép előtt, de tudnának napi 12 órát is játszani. Réka már úgy ül az étkezőben, hogy rálátok  a monitorjára tanulás közben, nehogy valami játékra tévedjen véletlenül. A facebook-ot is ki kell kapcsolnia. 2 órát játszhatnak most egy nap, ami szerintem baromi sok, szerintük baromi kevés. Zokogás és ordítás van, amikor a két óra lejár és beszedem a laptopokat (mert azóta kaptunk egyet Tibi unokahugától is, úgyhogy van itt laptop dögivel). Szomorú vagyok, mert ez nagy konfliktus köztem és a gyerekek között, én vagyok a nagyon rossz zsaru és aggódom, hogy megutálnak, de egyszerűen nem bírom elviselni, ha sokat kockulnak. Még ebben a bezárt helyzetben is....Hétköznap nincs gépezés, amíg leckéjük van, ezt legalább elfogadták és igyekeznek végezni. Kutyát sétáltatni is kötelező nekik minden este, hogy mozogjanak egy kicsit és legyenek levegőn. Gépen kívül, telefonon kívül már nem játszanak, egyáltalán,nem is legóznak. Csak kártyázni és néhány társasjátékba lehet bevonni őket. Remélem, együttműködőbbek lesznek laptop használat ügyben, mert már nagyon unom, hogy nem ismernek mértéket....

Na szóval itt a május, még 6 hét a suliból kb. Ez kevesebb, mint amennyi mögöttünk van home schoolban. Pillanatokon belül itt lesz a vakáció. Nagyon várom már, hogy ne legyen lecke, házifeladat, esszé, beadandó, projekt munka, feladatlap, cetli, írásbeli felelt, témazáró, zoom, teszt és dolgozat. Addig pedig éljen a Marcipán cukrászda és éljen a fagyiiiii!