Pontosan 10 éve, némileg kissé felesleges oxitocin infu bekötése után vonatsebességgel érkezett, valósággal kilőtt belőlem. Majdnem kitöltötte benn a rendelkezésére álló időkeretet, a 40. héten született. Ő tett engem fiús anyává is. Eddigi életében mindig olyan vadítóan jóképű volt, már az első napokban szerelembe estem belé és ez nagyjából ma is tart. Nem ritkán, ha mesél valamit, csak úgy elveszek a vonásai között, hogy hogy lehet valaki ilyen szép....Zárkózottabb természet, mint Réka. Sérülékenyebb is. Vékonydongájú, ám valahogy inas, izmos, a vállai szélesek. Szeret velünk aludni, hozzánk bújni és olyankor egy parányit olyan, mintha pici lenne. Még baba illata van. Ott a halántékánál szoktam szimatolni. A tornacipőit kevésbé. Mostanában nagyon válogatós lett, bár egy jó húslevessel, bolognaival vagy brassóival bármikor le lehet venni a lábáról. Tud amerikai palacsintát sütni, ha nem kap enni (ilyen nincs persze) és melegszendvics sütésben is eléggé ott van. Szereti a bringáját, jól úszik és görkorizni is gyorsan megtanult. Tesi órán vízilabdázik, szeret a kapuban állni (lebegni). Marvel filmeket kedveli és szerinte a horrort is, persze még nem tudhatja, milyen az. Tesójának jó szövetségese. A két gyerekszoba közül a nagyobbik lakója. A két gyerek közül a kevésbé irigy. A család legfiatalabb tagja. A legkisebb unoka. Harmadik Bés. Egykori dínó rajongó. Jelenlegi minecraft-os. 146-os méretű ruhában. Zöldszemű, szőkés hajú. Dobble családi bajnok. Hátsimiben, nyakmasszírozásban zseniális, érintését meg tudom különböztetni Rékáétól. Van a kezében valami különös energia. Isten éltessen sokáig, édes kisfiam! :)
Boldogot! Tényleg jóképű. :-)
VálaszTörlésBoldog szülinapot!
VálaszTörlésRánézek, és látom benne anyát, apát és Rékát. ☺️
Még nagyon sok, boldog 10 évet Zalánnak :) !!!
VálaszTörlésHelyes kispasi!Boldog szülinapot kívánok!
VálaszTörlésBoldog Tizediket a Szívtiprónak!
VálaszTörlésHú, de rég jártam itt :)
VálaszTörlésBoldog szülinapot Zalánnak :)
Boldog születésnapot Zalán!
VálaszTörlés...az első X...
Boldog szülinapot Zalánnak :)
VálaszTörlésKöszi mindenkinek! :)
VálaszTörlésBoldog szülinapot Zalánnak!
VálaszTörlésUtólag is isten éltesse sokáig Zalánt.
VálaszTörlésPicit megkésve,de annál nagyobb szeretettel kívánok ,Boldog szülinapot Zalánnak!♥ :)
VálaszTörlésKöszi, köszi! 🙂
VálaszTörlés