Tibi éppen az emeletre vezető akác lépcsőnk szegőjét veri le, kitalálta, hogy azt is kicseréljük. Azt hiszem, érdekes nyarunk lesz.
Rékáéknál már rövidített a tanítás, csak az első 4 órát tartják meg, aztán mehetnek világgá. Rékának már mindegy, ha nem tanulnak, akkor sem akar iskolába menni. Mondjuk, megértem. Ma fél ötkor esett haza fuvoláról, 8 óra óta nem volt itthon, ebédre evett egy zacska chipszet (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!) és elsírta magát, hogy öt órára vissza kellett mennie egy újabb órára. Elkísértem, majd hazaballagtunk, mert az óra elmaradt, tanárnő hiányában. Átszervezte az órákat és az eredetieket már nem tartotta meg, gondolom én.
Tiszta frusztrált egyébként, mert az egyik dala most megint nem megy olyan jól, egy ponton elakad és holnap tanszaki koncert és vizsga, úgyhogy kicsit bepánikolt. Vagy inkább nem értette, hogy miért nem megy, ami korábban már ment. Mondtam neki, hogy engedje el, ez nem a konzis felvételi lesz vagy a Virtuózok városi válogató.
Utálom az időt, mert meleg van, ragadok, izzadok, zuhany után 4 perccel is. A melóhelyen van légkondi, de attól vagy mástól annyira megfájdult a fejem, hogy azt hittem meg fogok dögleni még mielőtt hazaérhetnék. Éjszaka is rosszul aludtam, mert nem volt légkondi lefekvéskor, Tibi nem nagyon bírja, ám fél háromkor amikor már forgolódtam és nem tudtam aludni, muszáj volt bekapcsolni legalább pár órára. Hajnalban aztán ablakot nyitottunk.
Zalán hazajött egy nyelvtan tz ötössel és két köri ötössel, még a végén egész pofás lesz a bizonyítványa. Minden nézőpont kérdése. Persze ha annak idején Réka ilyen bizonyítvánnyal jött volna haza másodikban, mint amilyen Zalánnál várható, biztos kisírtam volna az összes szemem. De az egészen más volt. Persze Zalánnak könnyebb, nem kell tagozatos felvételit írnia, már eleve kéttanon van
Ma Magyarország-Wales, hajrá Magyaroooook! Ha felszívják magukat és lesz bennük elég tűz, akkor nyerhetünk. De jó lenne ott lenni, még ha ilyen piszok meleg is van! Viszont kisült a csirke, úgyhogy most nekünk vacsoraaaa!
Nem is csodálom, hogy elegük van a suliból, itt is ez megy, már felkelni is nehéz a fiúknak...
VálaszTörlésZalán nagyon kis ügye-okos, milyen jó, hogy még volt erre energiája, Toma ellentétesen működött, ő eddig volt inkább elemébe, az év végi dogáknál sajnos láthatóan elfáradt és figyelmetlen volt...
Imádom a meleget, de ezt a ragacsosságot a kánikula miatt én is utálom!