Hogy vásárolunk cipőt és kerékpárt?

Mármint egy 11 évessel.

A cipővásárlás eddig nem volt egy nagy projekt. Általában bekocogtunk a Deichmannba, oda be hátra. Ott lefagytak a gyerekek a mese előtt és míg tátott szájjal bámulták Miki egeret, aki egyébként otthon tiltó listás, mert megőrülök a hangjától, addig bármit a lábukra lehetett próbálni. Háromból választhattak és kész. Ja, hogy ennek már vagy 3-4-5 éve??? Bámulatos, hogy szalad az idő!

Réka vasárnap délután 2-3 között közölte, hogy tönkrement a cipője. Elromlott a cipzárja és bár a tépőzár így is fogja, hát nem az igazi. Állítólag mondta korábban is, én nem emlékszem rá, ha mondta is, nem volt eléggé hangsúlyozva a tény, hogy hétfő reggel nincs mibe mennie iskolába. Eszembe jutott, amiket apu mesélt, mint világháborús gyerek cipő témában (12 éves volt a felszabaduláskor, majdnem mint most Réka) meg hogy milyen lenne már, ha Réka a fekete bundacsizmájában menni hétfőn suliba….Na szóval volt egy körünk a bevásárló központban.

Kezdtük a Deichmannban, ahol pillanatok alatt végeztünk és nem azért ,mert most nem volt Miki egér mese. Egyszerűen nem volt 36-os méretben lányka cipő. Vagy ha volt, az tutira nem tetszett neki. Nosza, át a CCC-be, ahol szintén nem jött be neki semmi, bár sok minden nekem sem. Elég sok időbe telt, mire rájöttünk, hogy nem is 36-os, hanem 37-es cipő kell neki, ami miatt kapott egy enyhe pánikrohamot a gyermek (később, este, már otthon), hogy neki mekkora lába lesz felnőtt korában és hogy fog kinézni. Szerintem ez kifejezetten kamaszos szorongás!! Megnyugtattam, hogy nekem volt már 40-es lábam is két gyerek után, aztán visszazsugorodott 39-re az alapból 38-as lábikóm, de akár 40-es láb sem nagy, szóval no para. Úgy tűnt, megnyugodott. Főleg, hogy nem egészen 37-es az a láb, inkább 36, de mivel már tavaly is 36-ot vettünk, hát inkább nagyobbat szereztünk be.

Szóval egész soká jutott eszembe, hogy a 37-es méretek a túloldalon vannak…végül talált egy tornacipőszerűséget, feketét, helyeset, kb. a boltban tartózkodás 45. percében. Ámde ragaszkodtam hozzá, hogy valami vízállót is vegyen, végül egy fehér PUMA sportcipő jött haza még velünk. Nagyon lefáradtam ebben az egy órában…..kb. mint 8 óra meló után, úgy éreztem magam a pénztárnál. Ott sorba kellett állni, mert a másik pénztárban reklamációt kezeltek. Előttem hallottam felcsattanni egy idősebb hölgyet, hogy „persze, hogy felpróbáltam, nem vagyok bolond!!”, majd jöttünk mi és az első kérdés, amit nekünk szegeztek, hogy felpróbáltuk e cipőt, jó e a méret. Ez valami standard CCC-s kör lehet, amit kötelező megkérdezni, része a munkaköri leírásnak. Én csak bólintottam, hogy persze.

A fiúk odakinn a parkolóban felháborodva fogadtak, hogy mit műveltünk egy órán keresztül, már a kutya is belefáradt a sétába a környéken. Felajánlottam, hogy szívesen sétáltatok kutyát, ha legközelebb Tibi vesz Rékának cipőket, amibe bele is ment. Nem tudja, mire vállalkozik….Habár, hamarosan itt a szandál szezon, lehet próbálkozni. Ezúttal már két gyerkőccel.

Később kaptam anyutól is, akit meglátogattunk vasárnap délután. Levágtuk a füvet, csináltam egy kis estebédet, kimentünk a temetőbe, kutya, gyerek hancúrozhatott a kertben….Anyunak az volt a baja, hogy hogy vehettem Rékának fehér cipőt, amikor az egy hét múlva ronda lesz és mocskos….Hát persze, kínáltam én neki kéket is, naná, de az ötvenedik perc után nekem már mindegy volt, csak esőbiztos cipővel távozzunk. Egy kék még tetszett is volna neki, de 23 000 volt , ezért nem jöhetett szóba komolyabban….

Másik téma: 

Hogyan vegyünk kerékpárt?

Nahát ez sem egy egyszerű történet, szerintem már több mint egy hónapja vadászunk egy meghatározott kategóriára, márkától függetlenül és végül nem tudtuk beszerezni azt, amire igazából vágytam. Az üzletekben két kategória van, az olcsóbb, mondjuk 40-50 000 vagy ennél olcsóbb és a 150-170-200 körüli árcsoport, sokszor erős kételyekkel az ár-érték arány tekintetében. 

Sokáig abban sem voltam biztos, hogy nekem egy mtb kell megint, mint a mostani (ez Rékára száll) és abban sem, hogy kell lépnem szintet, majdnem annak dupláját fizetni, mint a régi bringám jelenlegi kategória ára. Ám aztán meggyőztem magam, hogy kerékpárt 10-20 évre vesz az ember , jó esetben, vele járok minden nap, emelkedőn, földúton, úttesten, felüljárón, mindenféle vadregényes helyen, hát jó lesz az, ha klassz bicajom lesz. A felszereltségről egyébként Tibi döntött, most hogy milyen a váltója illetve V-fék vagy hidraulikus fék vagy mechanikus fék, nekem majdnem mindegy volt. A V fékkel kapcsolatban van tapasztalatom, ott az a gond, hogy eső után, nedves gumikkal nem biztos, hogy működik, illetve ott áll meg, ahol az ember akarja.

Az országban számos kerékpárboltot megkerestünk Győr-Miskolc-Budapest is játszott, általában a honlapokon található ajánlatok nem álltak köszönő viszonyban sem a valós készlettel, ami miatt egy idő után röviden és tömören fogalmazva elfogyott a türelmem. Jöhettek a helyi kerékpár boltok, végül a Hervis, majd a Decathlon. Nem akartam Decathlonos bicajt venni, bár a Főnököm erősen azt ajánlotta. Végül mégis ott vettük meg a legszebbet ,egy királykék csodát és hoztuk haza tegnap este. Pontosabban kitoltam a pénztártól, majd ráültem és hazatekertem. Szerencsére világítás az volt hozzá.

Zalán, ahogy hazaértem nagy boldogan, hogy megvan a kerékpárom, előbb csöndes, majd hangosabb sírásba, később vádaskodásba tört ki. Hogy neki bezzeg nincs bringája, neki egyedül. Ez nekem nagyon rosszul esett. Van kerékpárja, ami tény, hogy abroncs cserére szorul illetve olykor leesik a lánc, ha vadul tekeri, de egyébként klassz kis bringa. Illetve megígértük neki, hogy szülinapjára kap egy kerékpárt, azt amit kinézett. Május közepére. Azonban az neki nagyon későn van és olyan szélsőségekbe ment az egész, én meg olyan fáradt voltam, hogy amikor Zalán felháborodottan az emeletre trappolt és még pár keresetlen szót hátra hagyott nekem, akkor én bizony elsírtam magam. Mert azok a szavak bizony ott maradtak lógva a levegőben és nagyon fájtak. Az apja utána ment, visszahívta, bocsánatot kért és láttam is rajta, hogy tényleg sajnálja, de ilyenkor ez nem olyan sokat ér.

Este aztán sokáig nem tudtam elaludni, ami nálam nagy szó, mert alszom, mint egy medve egyébként. Forgolódtam, mindenféle gondolataim támadtak, olyasmi is, ami nappal nem annyira.Valamikor éjfél után sikerült elaludni. Egyébként Dió is zaklatottan aludt, volt, hogy vakkantott, nyüszített, morgott, horkolt, volt ott minden. Lemászott a helyéről, vakarózott, megrázta magát, visszamászott, odajött egy kis simiért, visszamászott. Hát szóval nem volt egyszerű éjszaka.

Reggel pedig Réka közölte, hogy neki fáj a hasa, a feje és a torka, úgyhogy otthon maradt. Tibi elsőre kinevette, hogy ilyen nincs, mind a három fáj neki egyszerre. Szerintem unja a banánt és kivesz egy kis táppénzt. Kár, hogy pótolni azért nem egyszerű lesz, főleg töriből, ahol az órai jegyzetelés is tananyag, de mindegy. Legalább pihen egy kicsit .Igaz, hogy hétvégén sem tanult szinte semmit, de nem lényeg. Még 8 hét a kemény tanévből….

UI: Csütörtökön nyelvtan írásbeli felelet, pénteken meg lehet, hogy matek felmérő. Jajdejó....