2019. március 12., kedd

Dió 50 pontban


1) Siómenti-Mayerházi a böcsületes neve, keresztneve Joker, a J alom tagja, mi magyarosítottunk Dióra. Valamennyi lánytestvére Németországban él és jól beszél mára németül. Réka olykor irigykedik rájuk emiatt.
2) Siófokon született, Aranyvadász Parázs a faterja, bár nem hinném, hogy valaha is találkoztak.
3) Ő volt a legkisebb, de a legmélyebb mellkasú, legfürgébb és legcukibb. Őt választottuk.
4) Február 17. a szülinapja. Érkezése 2018 legszebb eseménye volt, túl a felújítások borzalmain és eufóriáin (ebből volt kevesebb)
5) Nem biztos, hogy tudja, hogy ő egy kutya. Legalábbis vannak helyzetek, amik erre utalnak.
6) Első játéka egy locsolórózsa volt, első kuckója egy hatalmas fonott kosár. Nagyjából 3 hétig lakta.
7) Ragaszkodik hozzá, hogy a kanapén aludjon, pihenjen, nem a „talaj szintjén” bármilyen csilli-villi kosárban. Próbáltuk lezavarni. elküldeni, de rendíthetetlen volt. Akkor is, amikor ezért kapott a fenekére. Van egyfajta nézése, amit ha bevág, tudom, hogy nem fogok győzni. Szerintem ő is tudja.
8) Amióta nálunk él (11 hetes kora óta), a cuki kis díszpárnáim a nappaliban csak akkor másznak le a szekrény tetejéről, ha vendég jön vagy buli rendezünk. De már buli közben egyik a másik után visszarepül.
9) A buksiján a legpuhább a szőre, de én minden porcikáját imádom. Egyszerűen rajongok érte, ahogy van. Az orrát, a füleit, a hosszú lábát, a vizslaszagú mancsait és sorolhatnám.
10) Hátrányos tulajdonsága, hogy nagyon válogatós. Eddig próbáltuk etetni Royal Canin-nal (azt kapott a tenyésztőnél), Joserával és Platinummal is, de egyiket sem eszi meg, csak az éhhalál szélén. Most Aldis vizslásat vettem neki mérgemben, na azzal szabályszerűen kergetni lehet. Ki a világból.
11) Korábbi kutyámmal ellentétben, Dió anyuéknál is bemehet a lakásba és nem csak hébe-hóba. Anyu szerint Molly-m forog a sírjában….Nem értem, miért. Hideg téli éjszakákon Molly is jókat durmolt a fotelban, majd egy órával később kikéreckedett őspánielsége a hóba….Egész másfajta kutya volt, más temperamentum. Nem vagyok hozzá hűtlen, ez egy másik fejezet, másik szerelem.
12) Szereti a nyers répát, de főve nem eszi meg. Péppé szétnyomva sem. Hát jó.
13) Általában reggelire kap egy kiskonzerv nedves tápot, amit megeszik, vacsorára zöldséggel főtt csirkeaprólékot fogyaszd, de a zöldséget eléggé mellőzi.
14) Talán éppen ezért, a súlya elég pehelykés, mindig aggódom, hogy csak hízna már még.
15) Tibi nyugodt, szerinte másfél-2 éves kora után jobb lesz az étvágya.
16) Igen, nem csak a családra, a kutyára is főznöm kell, jól látjátok. Így jártam.
17) Folyton felugrál örömében, erről még nem tudtuk leszoktatni. Próbáltunk rálépni finoman a hátsó lábára, de nem szoktuk eltalálni. Túl fürge.
18) A csonttól behány. Jó kis kutya, nem?
19) Evés után felpörög. Ennek nem mindig örülünk.
20) Nagyon szeret kunyizni, amit mi eszünk, az csak csodálatos lehet. A tükörtojást nem eszi meg a táljából, csak ha mi adunk a sajátunkból.
21) Csokoládét és xillitet nem ehet még véletlenül sem, mert mérgezők a kutyákra nézve.
22) Kedvenc elfoglaltsága a séta a Zagyvaparton vagy a Tiszánál. Akkor látom igazán boldognak.
23) Megugatja az idegent a kapu előtt, de csatakosra nyalogatja a kapun belül.
24) Az éjszakai helye a mi szobánkban van, egy régi fotelben, ami sok-sok pléddel és takaróval van felvirágozva. Az utóbbi hónapokban már nem szokott a gyerekekkel aludni. Olykor éjjel arra ébredek, hogy megbök az orrával, olyankor megsimogatom és a helyére küldöm. Szót szokott fogadni.
25) Ha vécére kell mennie ki a kertbe, akkor meg szokta zörgetni a zárban a kulcsot. Visszafelé finoman kaparja az ajtót…
26) Ajtónyitáskor (ő kinn, mi benn) megvárja a „gyere” vezényszót, addig nem moccan.
27) A vizslások úgy tartják, a vizsla nem kutya, hanem vizsla. Pontosan tudom, mire gondolnak. Ő több mint egy kutya.
28) A falkavezér Tibi, de nekem is szót fogad nagyjából. A gyerekeknek persze nem.
29) Amíg kisebb volt, imádta a gyerekeket, mindig velük akart játszani. Ma már ez nem így van, sokkal inkább szeret a mi közelünkben lenni, tehát ha a gyerekek fenn játszanak a szobájukban és mi lenn nézzük a tévét, akkor a kanapén horkol a kutya.
30) Színe sötétbarna, csodaszép, mint minden rajta
31) Mindig a kerítéshez vagy azon kívül pisil.
32) 8-9 hónapos kora óta emeli a lábát a pisiléskor, mint a kanok. A nagy kanok.
33) Csodásan „állja a vadat”, vele tényleg élmény sétálni menni, mert annyit lehet rajta és benne gyönyörködni.
34) Ivartalanítását nem tervezzük
35) Én szeretnék egy másik vizslát is, de még nincs itt az ideje. Egyelőre azonban három gyerek is elég...
36) Mindig mindenhol ott akar lenni és mindig mindenről tudni akar. Ha rendet rakok pl. a konyhaszekrényben, befekszik a szekrény és közém. Ha idegen helyre megyünk és neki nem jut szék, felkéreckedik az ölünkbe. Olyan nincs, hogy a puszta földre lefekszik.
37) Volt már beteg párszor, két fülgyulladás és egy kennel köhögés van a kontóján, ebből egyiket valószínűleg az állatorvosnál kapta el, amikor oltást kapott.
38) Szívférgesség ellen védőintézkedéseket megtettük, bár nem kinti kutya, vagyis nem csípi több ezer szúnyog, per nyár
39) Amikor hazaértünk, az előszoba ablakban figyel
40) Akkor a legboldogabb, ha mindenki otthon tartózkodik
41) Tibivel 24 órás szimbiózisban élnek, szinte
42) Szereti a napirendet. Fél nyolckor ébred, kimegy pisilni, visszajön, végignézi, ahogy készülődünk és távozunk, közben megreggelizik. Általában 11-ig alszik. Két óra körül már tudja, hogy hamarosan jön haza Réka, fél –kor én, majd Zalán. Ilyenkor nagyon aktív. Este fél 10 körül magától elteszi magát holnapra.
43) Nagyjából 2 hetente fürdik.
44) Szerintem nincs kutya szaga a lakásban. Legalábbis amikor hazaérek, csak otthon szagot érzek, semmi mást. A nappaliban a plédeket sűrűn mossuk.
45) Mindig ott szeret lenni, ahol mi vagyunk, hiába süt 100 ágra kinn a nap és csicseregnek a madarak, ha mi nem megyünk ki a kertbe, hát ő sem…
46) Foresto nagyörvet fog kapni kullancs és szúnyog ellen
47) Ha nagyon jól érzi magát, jellegzetes vizsla pózban alszik – négy lába az égnek mered, fejét oldalra csapja a testéhez közel.
48) Van, hogy alszik, van, hogy csak stand-by üzemmódban van. Ilyenkor minden hűtőnyitás és kimondott vezényszó felvillanyozza
49) Sok szót tud magyarul, pl SÉTA, CICA, KERESD, ÜL, FEKSZIK, MARAD, TIÉD, OTT SZALAD. Kedvence természetesen a séta.
50) Már nem is emlékszünk, milyen volt nélküle az életünk. Vizslások vagyunk, és élvezzük.

4 megjegyzés:

  1. Szeretem a kutyas bejegyzeseid. Nagyon atjon, h mennyire szeretitek es mennyi oromot ad nektek ez a kutya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..."ez a vizsla", nem "kutya"! (csak viccelek!!! :) :)

      Törlés
  2. A fotókat is látva, csodaszép és olyan igazi kan kutya, bocsánat, vizsla :) Dió! Tényleg nagyon szép és Réka is gyönyörű mellette, jól állnak egymásnak :) .
    Nekem is az jutott eszembe, hogy igazán szerencsés Dió, hogy hozzátok került, jobb helye nem is lehetne, nagyon szeretve van, de tudom, hogy ő is legalább ennyit, de inkább többet is viszonoz mindebből :) !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha még vadászni is vinnénk, illetve minden nap 1-2 órás sétákra, akkor lenne tökéletes az élete, így velünk kell beérnie. De nagyon igyekszünk, hogy boldog legyen. :)

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!