1) Törzskönyv még sehol, osztályfőnök sehol. Bár nem tudom , mit izgulok, úgysem mondják meg az évnyitóig, ki lesz. Komolyan veszik magukat....
2) Évzáróig, na.
3) Ma egyeztettem szabi ügyben, Főni közölte, hogy jövő kedden kellek, úgyhogy szabi áttevődött szerda-csüt-péntekre…Két héten át. Ebbe beleesik majd a szülinapom is. Hogy hányadik, az már nem lényeg.40.
4) Augusztus első hete is szabi. Ez így tök sok szabinak tűnik és lehet, hogy majd megbánom később, de most egyáltalán nem így érzem.
5) Szerdán épp hogy beértünk a suliba csengetésre, azaz 8 órára (ez negyed óra késésnek felel meg elsőben) , ma konkrétan el is késtek Tibi szárnyai alatt.
6) Kedden tornacucca nem volt Zalánnak, ezért a tanár, az a tehén, nem engedte be a street work out pályára (mert ilyenünk van, tornatermünk nincs ,csak miniatűr) , büntetésből, gondolom, mert ugyanúgy póló és rövidnaci volt rajta, mint a többi gyereken….
7) Csatlakoztam egy vizslás csoporthoz. Egy csomó helyes ember van benne, de ha valaki törzskönyv és tenyészszemle nélküli szukától kínál eladásra vizslát, elszabadulnak az indulatok és megy a gyilkolászás meg az észosztás. Az az alapelv, hogy kutyát csak tenyésztőtől szabad venni, a szaporítókat nem támogatjuk, ha meg nincs pénzed kennelből venni kutyát, fogadj örökbe a menhelyről! Ha ezt mindenki kötelező érvényűnek tekintené, sokkal kevesebb lenne a kóbor kutya illetve az évente elaltatott kutyák száma, de én – mint mindig – értem a másik (szaporítók) oldalát is….
8) Nem jelentkeztünk az MCC-be Rékával. Lehet, egyszer megbánom, de épp elég a suli követelményeinek megfelelni, bejön a másodnyelv, tovább megy a fuvola is, úgyhogy nem kell a terhelés. Igazából a szombati elfoglaltságok döntöttek negatív irányba, mert minden második szombatot 8-16-is az MCC-ben töltött volna.
10) A kutya tovább feszegeti a határokat, tegnap kétszer is az ágyunkba ugrott villanyoltás után, végül egy takarón aludt az ágyam mellett. Betakartam és azt nagyon élvezte. Reggel fél nyolcig nem is láttam színét sem.
11) Zalánka elvileg beírást kapott, amiért tegnap engedély nélkül távozott a suliból napközi előtt. A gyakorlatban nem volt, aki beírja neki, talán holnap, az utolsó napom majd pótolják. Vagy nem.
12) Megkapta az utolsó védőoltást az eb (nem EB, kutya). Doktorbácsi megdicsérte, azt mondta "NAGYON SZÉP KUTYÁJUK VAN". - és ez tőle nagy szó, még soha egyik kutyánkat sem dicsérte meg. Persze Dió tényleg nagyon jóképű.
13) Ráálltam a mérlegre a rendelőben, amikor már senki nem volt ott rajtunk kívül...hát rekordokat döntöget a súlyom. Majd szólni kellene a doktor úrnak, hogy hibás a mérlege
Dió 11 kg, 3 kg-val több, mint 4 hete. Egy hónap múlva veszettségi és féreghajtó.
14) Úgyhogy csak fél adag carbonarat ettem 7 órakor és ma már max. zabpehely. A fene egye meg, én úgy szeretek finomakat enni.
15) A kisboltban már kapni illatos sárgadinnyét.
16) Volt nálunk az "illetékes" fazon. Felmentem munka után az emeletre és láttam, hogy nem volt beágyazva. Milyen égőőőő! Kérdőre vontam Tibit, hogy miért nem ágyazott meg, de visszadobta a labdát, hogy hát én miért nem ágyaztam be?? Nehezítő tényező volt, hogy Réka még benne feküdt. Mostanában mindig velem alszik.
17) Na megyek, össze kell szednem Zalán ünneplőjét a szombati ballagásra. Idén nem ússzuk meg.
18) Holnap ünnep lesz. VAKÁCIÓÓÓÓÓ!
2) Évzáróig, na.
3) Ma egyeztettem szabi ügyben, Főni közölte, hogy jövő kedden kellek, úgyhogy szabi áttevődött szerda-csüt-péntekre…Két héten át. Ebbe beleesik majd a szülinapom is. Hogy hányadik, az már nem lényeg.

😉 Kezdődik a vakáció.
VálaszTörlésMi nagyon renitensek voltunk, Roland nem volt évzarón sem...majd valamikor bemegy a bizonyítványáért...bár, ha nem kerül haza, az sem nagy baj. 😁
Lehet, ezért árulják el csak az évzárón ki lesz az ofő?? Hogy mindenki ott legyen? :) :)
Törlés