Visszaszámlálás

Fél év felújítási procedúra után költözködtünk be. Saját kezünkkel áztattuk le a tapétát és téptük azt le. Mind a három réteget. Jött villanyszerelő, víz- és gázszerelő sűrű tömött sorban. Gondosan válogattuk a csempét, járólapot, konyhabútort, bár a keret nem volt végtelen. 

Az első éjszaka a nappaliban aludtunk és álmatlanul füleltünk, számoltuk a sarkokat késő estéig. Még további fél évbe telt, mire átköltöztünk a hálószobába. Az új matrac és ágykeret volt a karácsonyi ajándék egymástól magunknak. Az első nyaralás, ahová már innen indultunk, Erdélybe vezetett, fel a Hargitára.  Arról álmodtam, hogy ott fogan majd az első gyermekünk. Ott, ahol égig érnek a fenyők és este tíz után nem volt villany hajnali hatig. Ez a kegy végül mégis a lakásunknak adatott meg, mire az egy éves beköltözésünk évfordulóját ünnepelhettük volna, már pocakban volt Réka. Elvileg bolondok napján fogant szegény, vagyis április elsején, de a hivatalos verzió március 31. Elvégre ki tudhatja ezt biztosra? 

A második nyarat már légkondival kiegészítve töltöttük. 2007 nyara pokolian meleg volt, egy hetet itthon is töltöttem az én kis hűs hálómban a legújabb HP köteteimmel. 2007 decemberében megszületett Réka és ezzel a ház lakóinak száma hatra emelkedett. A babakocsit tologatva térképeztem fel igazán a környéket, az utcákat és jöttem rá, hogy milyen klassz környék ez. Ez az időszaka volt az életemnek az, amikor olyan sok időm volt dolgokra, amennyi talán soha azelőtt. Általában a gyeses évekről nem ezt szokták mondani, de nekem a legszebb éveim voltak. Amikor pedig 2,5 évvel később Zalán is beköltözött, végképp tökéletes lett a kis életünk. 

Ebből a lakásból indultunk az esküvőnkre. Addigra már kifestettük a lépcsőházat és a bejárati folyosót is szépre rittyentettük. Szerintem mindig előttem lesz, ahogy lépkedek a kis topánkámban le a lépcsőn, le a földszintre, be az autóba....De szép is volt! Este fél 10-re vége lett a bulinak, hazatértünk, vállfára akasztottam a ruhámat és szomorú voltam, hogy soha többet nem lesz rajtam ilyen. De tulajdonképpen ez az ideális helyzet, szóval ez legyen a legnagyobb bajom az életben!

Igazából két gyerekkel már kicsi volt nekünk ez a lakás, de úgy szerettük, hogy maradtunk. Persze ez csak fél igazság. Nekünk nagyobb terveink voltak annál, minthogy egy-két szobánál nagyobb lakásba költözzünk. Akinek csak ilyen vágyai vannak, nem is tudja milyen szerencsés. Nekünk egy vállalkozást kellett ötvözni egy otthonnal. Hitel nélkül. Lottónyeremény nélkül. Ugyanazon a környéken. Mennyi ennek az esélye? Nem sok. 

2014 újra a munka világában köszöntött, rögtön január végén, februárban. Nem az utca végén pattantam buszra, mint 2007 októberéig azt tettem, hanem egy egészen másik buszmegállóból indultam, de ez sem volt végzetesen messze. Aki régen olvas, tudja, hogy a korábbi munkahelyemet felszámolták még mielőtt Zalán megszületett volna. Nem vágytam oda kifejezetten vissza, de két gyerekkel a saroglyában nem bántam volna, ha ismerős helyre tudok visszamenni, ugye....Node ez most nem is erről szól, hanem a kégliről. 

2015 január elsején kezdtük el árulni és egy darabig semmiféle érdeklődés nem érkezett. Talán egy év, másfél év után kiadtuk ingatlanosnak, előbb egynek, majd kettőnek. Igazából hiba volt, így utólag nem tenném. Végül nem is ingatlanos adta el, ami jó. Nem kellett kifizetnünk neki több százezer forintot. 2017 folyamán sűrűsödött a vevőjelöltek száma, de vételi ajánlatot egészen szeptemberig nem kaptunk, igaz, akkor rögtön kettőt egy hét különbséggel. Azt választottuk, ahol nem kapcsolódott ingatlanos az ügyletbe.

Majdnem 12 évet költöttünk itt. 30 éves voltam, amikor ideköltöztünk, tele tervekkel, álmokkal, családalapítással. Csodálatos volt mindezt megvalósítani. Közben körülöttünk annyi minden változott. A házon belül semmi különös, bár már 3 gyerek lakja, míg 12 éve egy sem volt itt. A jobb oldali szomszédságban volt aki otthonba költözött, esetleg másik lakásba vagy meghalt. Szemközt is nagy átjáróház volt a második emeleten, mielőtt a tévésék ideköltöztek volna. Az első emeleten meghalt a bácsi és akik ideköltöztek...hát nem ismerném meg őket az utcán, ha szembe jönnének. Bal oldalon, átlóban meghalt az az idős néni, aki mindig szoknyában járt. Abban hányta el a havat télen és szedte össze a gyomot tavasztól őszig. Még tovább balra átlóban egy háromcsemetés család költözött ide a földszintre. Amikor még Réka született, egy négy csemetés tanár házaspár fészke volt az a 3 szobás lakás. Mellettünk balra Tuskóék irodája foglalt helyet, mely az évek során az otthonukká lépett előre. Ennek annyira nem örültünk. Ők vágtak likat a kerítésre, hogy nálunk üríthesse bélrendszerét a macskájuk. Mellettük balra egy házaspár lakott a két kislányával, amikor ide érkeztünk. Amikor Réka született, csodáltam azt, milyen szépen beszélnek a gyerekek egymással és háziállataikkal....Reméltem, hogy egyszer az én gyerekeim is ilyen jól neveltek lesznek. Hát ez nem jött össze....mit mondjak. :) Azóta a lányok egyetemre járnak, a kisebbik is másodikos gimis. Pillanatok alatt ez lett belőlük rögtön az ovi után....

A szemközti ház földszintjén egy hölgy él, aki rendszeresen kap tőlünk ruhákat az unokáinak. Nem tud róla, mert közvetítőn keresztül kapja meg, bár ha tudná , lehet, köszönne. Mindegy, nincs jelentősége. 

Volt időszak, amikor 3 babakocsi tornyosult a bejárati folyosón. Ebből kettő folyton az enyém volt. A legutolsót, a Peg Peregót múlt héten adtam el , így már nincs több babakocsim sem és már nem is lesz. De van élet babakocsin túl is, nyilván. 

30-42.....Fura érzés elköltözni egy olyan lakásba, amelyről tudod, hogy a hátralevő életed ott fogod eltölteni.  Ide 5 évre költöztünk és 12 lett belőle.  Boldogok voltunk itt. Nem mondom, hogy felhőtlenül és hogy minden habos-babos volt, csak majdnem. Állítottunk itt 12 fenyőfát. Ebből az utolsó, mostani, költözik velünk. Még nem tudom, hogy, de megoldjuk. Ünnepeltünk első szülinapokat, keresztelőket, sokadik szülinapokat, névnapokat és jeles eseményeket. Gyűlt itt össze család jókedvű borozgatásra és hallott sok falat rengető kacajt. Itt tanultak a gyerekek járni, beszélni, itt kapták első alma püréjüket, innen indultak először oviba és iskolába is.  Innen indultunk első közös tengerparti nyaralásunkra, itt fújt bele Réka először a fuvolájába. Mennyi emlék, mennyi könny és mennyi öröm. Magunkkal visszük a sok jót, szívünkbe zárjuk és folytatjuk ugyanazt ugyanúgy, csak egy utcával arrébb. Ezen túl nem a konyhaablakban fogunk állni és vágyakozva tekintünk le a házra, ami bárcsak a miénk lehetne! Már a miénk. A lépcsőfordulóból pont rálátni ugyanúgy a mostani konyhánkra. Azt remélem, nem fogok állni vágyakozva a lépcsőfordulóban, hogy bárcsak a régi konyhámban lehetnék. Bárcsak lehetnénk legalább olyan boldogok ott, mint amilyenek itt voltunk. Ennél többet nem is lehet kívánni, nem is szeretnék. 

UI: Persze bőgök, mert amin csak pityeregni lehet, azon én pityergek.....