Ami biztos

Ez is egy elég nyamvadt nap lett...persze nézőpont kérdése, mert mindig van rosszabb...tapasztalat. 

Tegnap eladtam végre az egyik babakocsit, a Bergont. Majdnem úgy néz ki, mint újkorában. Ami nem csoda, mert utána még további két babakocsit vásároltam az évek során, ebből már csak a testvérfellépős Peg Perego van meg (nem kell valakinek??). Összecsukáskor valahogy a telefonom a mózesbe tettem, mert Tibinek segítenem kellett és 3 óra múlva felhívott tesóm, hogy a babakocsivevőknél a telóm, gratulál sok szeretettel. Nem akartam elhinni, de tényleg a kocsiban felejtettem. Még az sem tűnt fel, hogy telefonnal mentem le, és nélküle jöttem fel...hiába, vészesen hülyülök. Rendesek voltak, mert beleléptek a telefonkönyvbe és ott tesómat hívták fel, az volt a biztos pont. Még jó, hogy úgy van beleírva, hogy TESÓM.  Mindig imádtam ezt a szót. Tesóóó. Na mindegy, mellékszál. Szóval elvileg szerdán találkoznak a babakocsi új tulajai és Tibi (dél tájban) és visszakapom a telefont. 

Kicsit megijedtem, mert a telefonomban megnyitva ott figyelt a fél életem, jó, hogy a bankszámlám minden adatát nem írtam bele....szerendcsére szinte rögtön kikapcsolták és azóta nem is leheltek bele életet. Legalábbis nem tudok róla, a kódot meg nem adtam meg.

Ma reggel én vittem a gyerekeket oviba és suliba, mert Tibi negyed hét körül lelépett ama nagy Budapöst felé. Hihetetlen, de semmi gond nem volt velük. Na jó, nem is értem be a munkahelyemre csak fél 9-re....Semmi nyafi és kapkodás és idegbaj. Persze hatkor már sürögtem és forogtam, máskor meg fél hétkor még csak ott tartok, hogy de jó lenne kilátni a fejemből....Hol a reggeli narancslevem, nincsegyrongyomsem, deijesztőenronda vagyok, miértkellnekemdolgoznom, meg ilyesmi. Réka 7:35-kor már az iskola udvarán tekintgetett jobbra és balra. Zalán 8:05-kor a Pihepuhában dagonyázott a többiekkel, azaz elcsíptük a nap legelejét, amit nem nagyon szoktunk. 

Jó is, hogy én vittem oviba, mert így eszembe jutott, hogy rendelnem kell tablót (ovis ballagásost), olyan gyönyörűt szoktak készíteni. Illetve kifizettem a fotókat, amik húsvétra és anyák napjára készültek a gyerekekről. Nagyon jól sikerültek, Zalán hozza a jóképű formáját és még mosolyog is. Emberek, mosolyog!!!! Majdnem vámpíros a kép, majdnem, de ennyi kell, elvégre ez a fogatlan korszak is egy pici mozaikkocka az életünkben. 

Alig értem be a munkahelyemre, jött az üzenet, hogy izé, nem jó a babakocsi kereke (azé, amelyiket eladtam), gurításkor olyan, mintha ki akarna törni. Illetve jött egy észrevétel, hogy baba nélkül működik, babával ki akar törni...pedig a babó mindössze hét hetes. Nem tudom, egyelőre várom a fejleményeket. Kissé fásultan, mert azt reméltem, két legyet ütök egy csapásra, megszabadulok a babajárgánytól és örömet szerzek valakinek, aki erre befogadó lehet. 

Délután értesültem arról is, hogy Réka matek dogája hármas lett. Osztásból. Az az ironikus, hogy ez a legerősebb oldala, csak éppen a becslésnél rendre egy nullával többet írt, az ellenőrzést pedig nem a tanárnő által elvárt módon hajtotta végre. Vagyis, hiába oszt jobban, mint én, mégis közepes az eredmény. Az eredmény mellé odaírta, hogy M4- vagyis a maradék négy. Hogy ezt hol tanulta, nem tudom, de nem aratott osztatlan sikert a matek tanárnál. Ugyanis ugye az osztás ellenőrzése a szorzás, aminek eredményéhez hozzá kellett volna adni a maradékot, vagyis ugyanannak a számnak kell kijönnie a legvégén, amiből kiindultunk. Így korrekt, így kerek, így szép. Réka meg gazdagabb egy hármassal, én meg egy újabb tapasztalattal. Mégpedig, hogy el ne felejtsek képbe kerülni a következő TZ előtt matekból. Illetve nem matekból, hanem hogy a tantónéni mit hogy kér és vár el.....az tök mellékes, hogy hibátlanul tud osztani (tizedesjegy nélkül persze).

Holnap még egy laza kis tollbamondás dolgozat és ki is tör a tavaszi szünet. Legalábbis tanulni szerdára már nem kell. Én is csak délig dolgozom, mert utána rohanok a suliba, hogy kiderítsem, hová sorolja suli Zalánt. Sakkpalota kontra kéttannyelvű, írtam már erről ugyebár. Majd jövök hírekkel. Ha lesz hozzá kedvem.... Anyukám tűnődve annyit sóhajtott ma este, amikor felhívtam és a témakör szóba jött:  nem mindig tudjuk, mi a jobb hogyan járunk jobban.... Na igen. Az biztos.