A június az én hónapom (is) elvileg, hiszen akkor van a szülinapom. Sőt, a június egyenlő a nyári vakáció kitörésével is, úgyhogy minden adott, hogy a június egy klassz hónap legyen, nem igaz?
Réka rögtön a hónap elején elutazott erdei iskolába, ahonnan számos élménnyel és egy kullanccsal jött haza. Na volt itthon pánik hangulat a potyautas végett. Tibit nem is láttam mostanában ilyen idegesnek. Végül nem mentünk kórházba, késő este találtuk meg egyébként is, egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy a lányom koponyájából kifelé kalimpál a lábaival ez a vérszívó. Hirtelen kikaptam az egyik szemöldökcsipeszemmel, azt meg a kukába vágtam egyenesen....és vártunk, hogy lesz e folytatás. Láz, pirosodás, egyebek. Mindenféle rémséget olvastam a neten, a hajam is égnek állt. Szerencsére nem lett következmény - legalábbis eddig semmi - de elhatároztuk, hogy beadjuk a gyerekeknek a védőoltást, mert úgy jó az mindenkinek. Még a doktornénivel is beszéltem erről. Erre máig nem került sor, el is felejtettük. Jellemző...
Júniusban - a nyolcadikosok ballagása helyett - elutaztunk pár napra Gyulára, rögtön, ahogy elkezdődött a vakáció. Én nem vagyok a strandok nagy barátja, azon kapom magam az utóbbi években, hogy halálra unom magam mindegyiken, de azért az élmény fürdő még nekem is bejött egy órán keresztül. Jól éreztük magunkat, szerintem jövőre is megyünk, csak akkor már a 4 csillagos szárnyba, mert ott van légkondi. A 3 csillagosban a hatodikon a lapostető alatt....hát nem sokszor fáztunk....
Ha június, akkor foci EB, ami mennyi élményt nyújtott. Bebizonyította, mekkora ereje van a focinak, akárki akármit is mond. Szerintem soha nem felejtem el, amikor az évzárón felszólalt egy apuka a bizonyítványosztás kellős közepén, hogy bocsi, vezet a magyar válogatott a portugálok ellen. Utána rohantunk haza és még 5 gólt látunk. Azóta ha fociznak itthon a gyerekek, holt biztos, hogy Dzsudzsák vagy Szalai a sztár, esetleg Király a kapus és ez annyira jóóó! :)
Évzáró volt a nevtanban is Zalánnak, aki írt valami tesztet zárásaként és egész magas pontszámot kapott mindenből. Aktív szókincs, vizuo-motoros nemtommi....mindenféle rajz teszt, ez és az....A lényeg ebből, minden nagyon fajin vele, bőven átlagon felüli, épp csak néhány mássalhangzója még mindig hiányzott a mindennapi beszédéből.
Júliusban nem tudom, mi történt, de rémlik, hogy akkoriban pihentünk egy pár napot Zalakaroson. Egyébként meg valószínűleg elröppent az a négy hét is, mint egy szempillantás. Klassz volt az is. Augusztusban megint elutaztunk pár napra, Erdélybe. Sajnos akár háromszor annyi időt is el tudtam volna ott tölteni, mert szerelmes vagyok a hegyekbe, de azért értékeltem azt a pár napot is, amikor Tordaszentlászlón és környékén lehettünk. A kolozsvári Ákos koncert nem jött össze, de Torockó örök élmény marad és a Tordai hasadék is, mely elég nagy kihívás volt gyerekestül.
Augusztusra tevődött az első külföldi utunk céges szinten. Akkor volt a Riói Olimpia is, leginkább a vívó aranyak és ezüstök maradtak meg bennem, ahogy észrevettem, a gyerekekben is. Mennyire szurkoltunk Imre Gézának is ! Nyilván nem annyira, mint ő maga vagy a családja, de majdnem. Augusztusra már nem maradt tábor, legalábbis nem rémlik, túl voltunk két kézművesen és az atlétikán is, de egyébként is úgy elröppent az egész nyár, mint ahogy mostanában mindig. Remek volt, hogy augusztusban együtt, kettesben tölthettünk Tibivel néhány estét, amikor a gyerekek mamánál töltöttek pár napot. Nem igazán tudtunk vele mit kezdeni, nem rohantunk sem moziba, sem étterembe, de legalább lazultunk egyet. Ha legközelebb lesz ilyen, felkészültebbek leszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!