2016. július 31., vasárnap

Megyünk tovább

 
 Amikor egy-egy érdeklődő távozik a lakásunkból MINDIG ugyanaz jár a fejemben. Sosem fogunk innen elköltözni. Az életben el nem adjuk. Innen baktatnak ki velünk a temetőbe (mármint képletesen).Ahogy becsuktam a banda mögött a bejárati ajtót, akik még akkor távoztak, mielőtt a látogatói ívet (vagymit) aláírták volna, mondván FRISS LEVEGŐRE vágynak (DÉLBEN a 32 fokban a mi légkondis lakásunkból) megkerestem Tiborom tekintetét, aki éppen Zalán ágyára dőlt le és láttam, hogy ugyanazt gondolja. Mármint hogy jó úton vagyunk, hogy ebben a lakásban öregedjünk meg. 
 
Hát ez van, megyünk tovább. Rossz érzés, hogy másnak nem tetszik a mi féltve őrzött és gondozott kis fészkünk, de van ilyen, ezen nem szabad mély lelki válságba esni. Nem is estünk egyébként, csak mondom. Délután elgurultunk a "kiszemelthez", amelyre -amióta a szomszéd utcában kivágtak egy fenyőfát - klasszul látni a konyhaablakból...vagyis inkáb csak a kerítését és a falát némiképp....Szóval elgurultunk arra. Lehet, hogy már az albérlő sem lakja, elég gyomos a garázsbejáró. Nem is tudom, jól járnánk e vele, nem vennék rá mérget. Még annyit rá kellene költeni, hiába van szuperjó helyen és a mérete is tökéletes nekünk. Eh, csak megsegít bennünket az Isten és egyszer értékelni fogja valaki ezt a lakást úgy, ahogy mi értékeltük 10 évvel ezelőtt....

Szombat este beszereztük a tanszereket Rékának. Én mindig korán szoktam, mintha augusztus végére elfogyna a boltokból az összes cucc. Idén nem az olcsó, de jó füzet mellett döntöttem + pónis papír bevonó+nejlon borító, hanem szépséges füzet + borító kombóra szavaztam. Nem tudom, hány füzetet vettem, de elég sokat....12-32 kódos kell a vonalasból, immáron semmi segédvonal....Hát nézett nagyot Réka, hogy fog azokba írni. Szótárfüzet, kotta füzet, üzenőfüzet....
 
Az a tapasztalatom, hogy grafit ceruzánál mindegy a márka, csak ne B-s legyen, mert azzal bűn rondán tud írni Réku, míg HB-ssel csodák csodája csodaszépen. Nem vettem Fabert tehát, csak Herlitz-ből kettőt és BIC-ből 3-at. (Vagy ez is márka?)Tökéletes lesz. Tavalyról egyébként maradt elég sok ceruza, változó méretben, egy ideig elég lesz. Radírból legalább 20-30 használt van itthon, ennek ellenére vettem 3 hármas csomagolású STABILO-t, nekünk ez jött be legjobban. Minél nagyobb egy radír ,annál tovább megvan, úgyhogy én a bazinagy radírokra szoktam szavazni. :) A kisebbek pikkpakk eltűnnek. 
 
Elvileg harmadikban már kell toll, de van itthon ezer, ennek alkalmából külön nem vettem egyet neki. Legalábis még....Nekem van egy Staedtler kék tollam, azt nagyon szeretem, azt használhatja. Én úgyis itthon szinte egyáltalán nem írok tollal, inkáb ceruzával vagy sehogy. 
 
Zsírkréta, festék, tempera, filc, rongy, ecset, színese papír, hurkapálca, olló, cellux, festős póló, stiftes ragasztó, egyenes vonalzó, háromszög vonalzó (?) , tisztasági csomag és még néhány apróság, ami most nem jut eszembe. Mindaz, ami kell jövőre. Iskolatáska még top formában van, így marad ugyanaz, ami elsőben. Új tolltartót viszont kiharcolt a lány, nem is tudom, mi ütött belém...pedig még az előző is teljesen jó. Na mindegy, majd két tolltartója lesz. 
 
A pénztárnál, fizetéskor azt vettük észre, hogy hemzsegnek a szúnyogok a multiban. Tibi pakolt, én fizettem és pakoltam, közben a gyerekek felügyelték, hogy szúnyogmentes legyen a lábunk. Csapkodtak rendesen. Döbbenet, mennyi vérszívó volt. Úgy jártuk a csárdást szúnyogcsapkodásból, hogy az kész kabaré volt. Mire hazaértünk, legalább öt csípést találtam a lábaimon, de a gyerekek sem úszták meg kevesebbel. Tibi lába szőrös, szóval szerintem őt nem csípték annyira, bár ő ezt tagadta.  Szóval nem járunkTesco-ék felé mostanában megint egy darabig, szerintem idén mégnem is voltunk, jelzem. Elvagyunk az Aldi-Lidl-Interspar-kisbolt-Coop és pékség sokszögében....
 
A gyerekek holnap mamához mennek és nem is jönnek haza majd csak kedd este. Elvileg. Itthon szeretnek aludni, szóval majd meglátjuk. Holnap sajnos munkanap. 


4 megjegyzés:

  1. Mi is közel egy évig árultuk az előző lakást, és már eléggé elkeseredtem miatta. Remélem, ti gyorsabban túladtok rajta.
    A hétvégén eljutottam oda, hogy megkerestem az iskolai listát, amit vásárolni kell (felsorolás, néha megjegyzés, hogy ezt nem vitték haza, ergo nem kell venni - de nehéz eldönteni, hogy a megjegyzés éppen mire vonatkozik, így még félretettem). Én attól borzadok el, hogy kiszámoltam, hány pár cipőt kell venni a fiúknak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos mi is 11 hónapnál tartunk... Legalább
      :-(

      Törlés
  2. Mi is sokáig árultuk - sőt már nem is volt meghirdetve, amikor vevő lett rá... nyugi, majd megkerül az embere... mi most is árulunk két telket, annak is van min.1 éve - csak nézik és gondolkodnak rajta. A sulit meg nem várom - mondjuk nálunk csak szept. 15-én kezdődik :-) Az erdélyi kiránduláshoz meg drukkolok - a Torocko környéke nagyon szép. sok a látnivaló.

    VálaszTörlés
  3. Suliscuccokat ismét a suliban állítják össze, otthon pedig egy banános kartont neveztem ki irodaboltnak, annyi füzet, borító, festék, ceruza, stb van... Mondtam is Zolinak, hogy ha meglátja, hogy ilyen terméket akarok venni, csapjon a kezemre :-)
    Tolltartót veszünk csak, hogy legyen valami új is.

    A házról tehetnél fel képeket a fb-ra, hátha valaki ott szeret be.

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!