Semmi meglepő

Kedden orvoshoz vittük Molly kutyámat, szombat este óta egyik pillanatról a másikra sántítani kezdett. Kiderült, amitől egyébként tartottam a 14 éves ebbel kapcsolatban, gerincbeteg. Eléggé szívfacsaró volt látni, nehezen mozog, húzza a lábát és ha csak jön megy, akkor is úgy nyög, mint egy 100 éves öreg nénike. Biztosan fájdalmai vannak. Most kap szteroidot, 10 napos kúra keretében, aztán meglátjuk, hogy hogyan tovább. Nagyon remélem, hogy húzza még egy kicsit legalább. Anyukám egyetlen társa, amióta apu elment.....Jött rögtön a reflex, hogy másik kutyát MOST, valami cuki kölyköt, ami leköti, mosolyt csak az arcára, de visszafogtam magam. Nem ilyen egyszerű ez....

Rékáék tegnap írtak egy próba "tagozatos dolgozatot" magyarból, szövegértés, másolás, tollbamondás és még ki tudja, mi minden. Valahogy azt érzem, hiába van vége az első félévnek és jönne a fellélegzés, hogy most egy kis lazaság, pihi, farsang, móka kacagás lesz...még csak most következik a neheze. Vagy hát ki hogy fogja fel! Lazán, legyintve, hogy "úgyis tagozatos lesz", az sem baj, ha a tizedik vagy huszadik helyen, nem számít, vagy készülünk ilyen, olyan és amolyan versenyre. Tegnap belenéztem néhány feladatsorba.... zsálya, mályva, nadragulya, milyen "jés"...Egy másikban a mammut volt a kakukktojás, mert az kettő m-es..... Akkor még nem beszéltem az ezer közmondásról és szólásról, amit "illene tudni"...Hát nem tudom, akarok e én ezzel külön foglalkozni, kell e ezzel foglalkozni....Ott van a matek is, ha a versenyeket "el is engedem", a tagozatos dolgozatok akkor is figyelnek ránk a sarokból. Azok pedig a tapasztalatok alapján egyáltalán nem a sima tananyagból épülnek fel. No comment.

Kedden az egyik óvónéni megint felnyomta egy kicsit a vérnyomásom. Úgy, hogy Tibi észre sem vett semmit, kicsire nem adunk alapon. Ezt úgy irigylem tőle, ezt a tulajdonságot. Annyi mindenre tud tojni, amin én meg menetrendszerűen kiakadok. Történt, hogy együtt vittük oviba Zalánt, mert utána téptünk az állatorvoshoz. Persze nem szaladt be simán és önként, még csak dalolva sem, mi álltunk az ajtóban, Zalán meg bújócskázott. Nem telt el így egyetlen perc sem, mire felcsattant az óvónő.

- Ne haragudjatok, de ennek semmi értelme! - azzal becibálta Zalánt a csoportszobába és ránk csukta az ajtót. Annak ellenére, hogy már huszonnyolcszor megjegyezte, hogy Zalánnak mindegy, hogy fél nyolcra vagy fél kilencre hordjuk oviba, mégis mindig kilő néhány "csaláncsípést", miszerint későn kerül oviba Zalán. Mi volt a baja, nem értem egészen. Visszakukucskáltam még, nem sír e Zalán, de régen volt a kiscsoport, tányért és bögrét vett a reggelihez. Van, hogy elhúzódik a búcsúzkodás, de most nem ez volt a helyzet, egyébként is az óvónőnek kellene becsalogatni a gyerekem, nem nekem belökni a csoportba. 

Múlt héten korábban mentem Zalánért az oviba, még csak akkor ütötték bele a kanalukat a levesbe. Nem ragozom, a lényeg, amíg ott ücsörögtem Zalán öltözőpolca alatt, volt vagy  20 perc, külön figyeltem, a dadusnak egyetlen kedves normális szava nem volt a gyerekekhez. Miért beszélsz? Mondta valaki, hogy megszólalhatsz? Csönd legyen! Mit csináltál már megint? Ilyenek. Hát nem angyalok, az tény, de azért rossz volt hallgatni....Olykor nem hallottam, pontosan mit mondott, de a hanglejtés pont elég volt. Persze a szülőkkel kedves illetve ha a szülő láthatáron van mintha más lenne a tónus. Na mindegy, nem lepődtem meg.