Tegnap átmenetileg ránkszakadt a tavasz. Előbújtak a katicabogarak és a pókok, egészen langyos volt a levegő ebédidő magasságában, amikor Rékát haza kellett hoznom a suliból az osztályozó értekezlet miatt. Talán ettől, talán mástól, én csak úgy vonszoltam magam egész nap, rossz volt a közérzetem és ha tehettem volna, akkor a fejemre húzom a takarót és alszom egész nap. Nem volt tehát egy virágos nap a tegnapi, ólomlábakon járt az idő....
Délután azért elmásztam a skacokkal együtt az uszodába. A buszon jófejek voltak a gyerekek, az egyik olyan gyorsan eltűnt a busz hátuljában, hogy a szétszórt eszemmel abban sem voltam biztos, hogy Zalánt nem hagytuk a buszmegállóban. Hiába biztosított Réka (figyelitek, ő engem!), hogy Zalán hátul matat valahol, azért igazán akkor nyugodtam meg, amikor Zalánkám felbukkant újra mellettem, átfúrva magát néhány emberkén.
Réka a sofor mellett, a terebélyes bazi szélvédő előtt vert tanyát, Komolyan felmérte a terepet, majd kijelentette:
Réka a sofor mellett, a terebélyes bazi szélvédő előtt vert tanyát, Komolyan felmérte a terepet, majd kijelentette:
- Ha most nekimegyünk valaminek, mi halunk meg legelőször..... - akkorát nevettem volna, ha éppen itthon vagyunk....így csak elfojtottam egy vigyort. Ez annyira Rékás volt...3 megállóval arrébb szépen leszálltak a járgányról, ahogy kell.
Az uszodában vidáman pancsoltak a gyerekek negyed öt és fél öt között. Pontosabban 16.35-ig. Akkor feltűnt a színen Gyuri, az oktató és Zalánon megnyomtak valami gombot. Látszatra egyik pillanatról a másikra megváltozott a hozzáállása, kimászott a vízből, leült a padra és közölte, hogy ő utál úszni és nem megy úszni....Lestem ám rá nagy kerek szemekkel. Erre nem voltam felkészülve. Pont az történt, amitől a legelején tartottam. No lám be is következett, csak némi késéssel. Közben Réka is elsírta magát a vízben, mondván, hogy ha Zalán nem jár úszni, akkor nem fog megtanulni és ha nem tanul meg ,akkor ő kivel fog úszkálni itt meg ott és amott....Kapkodtam a fejem egyikről a másikra, hogy ezek valami olyan gázt szívtak, amit én nem? Sírós gázt?
Gyuri kiszúrta, hogy gubanc van, leült mellénk a padra és tapogatolózott, hogy hol lehet a bibi. Zalánból nem dőlt a szó, úgyhogy végül átment a haladókkal a mély vízbe. Ahogy beszélgetni próbáltam Zalánnal, annak a szeméből ömleni kezdtek a könnyek. Hogy ő ezt nem akarja, nem tudja, utálja....Nem győztem törölni a sok sós cseppecskét. Biztosítottam róla, hogy 1) nagyon ügyes, bámulatosan ügyes, a legügyesebb 2) Maradunk és kész. Megtanul úszni, mert tudom, hogy képes rá, ügyes benne.
Mivel Réka hívott a mélybe, hogy megmutassa, hogyan úszik mindenféle stílusban, magára hagytam Zalánt a padon. Biztattam, hogy pancsoljon nyugodtam vagy gyakorolja a siklást, amíg a többiek úsznak. Persze nem tette. Mire Réka eltempózott a medence túlsó felébe és nagyjából fél úton járt vissza, azt láttam, hogy Zalán eltűnt a padról. Majd észrevettem, hogy Gyuri kezei között van, ott beszélgetnek. Úgy gondoltam, mivel elvileg már tart az óra, én nem avatkozom bele, valószínűleg úgy sem lenne sok értelme. Egyelőre nem mentem a tanmedence közelébe, óvatosan leültem Réka közelében a mély víznél.
Ahogy a haladók végeztek, mindenki a tanmedencében gyűlt össze, négy gyerkőc és egy felnőtt. Közöttük volt Zalán is. Láttam, hogy sír és engem keres - régi emlékek, ha visszaköszönnek - de nem mozdultam. Egészen addig nem merészkedtem közelebb, amíg nem láttam, hogy valószínűleg visszanyerhette az önbizalmát, amiből valamilyen oknál fogva kibillent, mert dolgozik szépen és igyekszik. Ennek a jegyében is folyt az óra. Ma folytköv..
Cs. óvónénivel is beszéltem pár szót, azt mondja, a kommunikáció a felnőttekkel nem javult, sőt. A közös játékoknál, feladatoknál újabban nem jelentkezik. Régebben még lelkes volt, bár ha felszólították sokszor inkább hallgatott. Most ebben a tekintetben tett egy lépést hátra. Azt kérdezte tőlem egy anyuka tegnap, hogy miért hagyom oviban Zalánt, ő látja, hogy értelmes fiú, májusi vagy sem, ilyen gubanc vagy olyan, mehetne iskolába ősszel. De persze a mi döntésünk...ugyanakkor ez az ovi csak állóvíz, gyerekmegörző....és folytatta mindazzal, amit én is tudok. Nem feleltem neki semmit érdemben, mert életemben először beszélgettem ezzel az anyukával, nem ismerjük egymást annyira. Ő sem ismerheti Zalánt. Ez a jobbik megoldás, azt gondolom, hogy hét évesen megy suliba. Amaz meg lett volna a vakmerőbb. Lehet, hogy az lett volna a helyes.....nem fog kiderülni. Könnyű dönteni egy decemberi gyerkőccel, amilyen Réka és amilyen ennek az anyukának a kisfia is. Akkor optimális esetben egyszerű a döntés. Mi a biztonságosabb mellett döntöttünk, azt hiszem. Mert egyébként meg hiszem azt, hogy ebbe az iskolarendszerbe általánosságban nézve, hat éves gyerek nem való.
Haladtam ma reggel fél 9 és 11 óra között a páva tollaival is. Először úgy tűnt, sosem leszek kész a tíz tollal az életben (még nincsenek is készen, ami azt illeti), de látom az alagút végét. Ami meglepett, hogy élvezem a varrogatást, egyelőre a barna filcre ráöltöttem a zöld színt. Még a díszvarrás hiányzik kb. 7 tollról, abba bevonom Rékát is, ha lesz kedve, hagy vegyen részt ő is a alkotó munkában. :) Ha a díszvarrás is kész, jöhet a maradék 2 szín ragasztása, a szalagok rávarrása a tollakra és azok rögzítése a farkon. Hétvége feladata a páva bóbita megalkotása. Már előástam egy ezüst színű hajráfot. Illetve tanulmányozom, mi a bánat van egy páva fején!!!
Kornel sem megy suliba. Nem lesz egyszeru év, mert elmegy a legjobb barátja, se egyébként sem egy suliba mennének igy mindegy is. Nem érett ő még erre. Bár a változásokat is nehezen viseli, pedig lesz benne része bőven. Csak az egyik óvónő marad veluk, lesznek új társak, de meg igy is talan könnyebben veszi majd az akadályt mintha suliba menne. Aztán a suli sem lesz egyszeru mert mindkét fiu új helyen fog kezdeni 2017-ben. Nem irigylem magunkat. 😄 A páváról mindenkepp legyen majd kép. Kivancsi vagyok 😄😄
VálaszTörlés