Tegnap - bár anyukám erőtlenül tiltakozott - előrángattam házi raktárunkból a medencét és öntöttem bele néhány vödör meleg vizet. A gyerekek oda és vissza voltak a boldogságtól, főleg Zalán, aki jóval kevesebb pancsolásban részesült az utóbbi időben mint Réka, illetve úgy egyáltalán. Kicsit lejtősre szerkesztettem a medence fekvését, így mint a tengerparton fokozatosan mélyült a víz a megdöbbentő kb. 15-20 centi feneketlenségig. Hát azt a szinte fokozhatatlan örömöt! Csak ültem mellettük és nem tudtam levenni róluk a szemem. Aztán Zalán rám nézett és eképpen rikkantott:
- Anyaaa, ez életem legboldogabb napja!
De aranyos! :))))
VálaszTörlés:)
TörlésDe édes :)! Úgy szeretem én is, hogy nekünk apróságnak tűnő dolgok akkora örömöt tudnak szerezni nekik...
VálaszTörlésIgen. Sokszor van, hogy nem örülnek bizonyos dolgoknak "eléggé" a hálátlan büdös kölkei, de cserében megalább ennyiszer meglepnek minket apró kis örömeikkel. Főleg Zalánra jellemző ez. :)
TörlésHát ez nagyon aranyos!
VálaszTörlés:-) Úgyanez nálunk is : a múlt héten Boró énekelt a medencében, hogy Boldogság.... boldogság...
VálaszTörlésDrágapofák! :))
TörlésMindig megdöbbent, milyen kevés is elég a boldogsághoz :)
VálaszTörlésIlyenkor (is) tanulunk tőlük. :)
Törlés