Elfogadni, alkalmazkodni, tűrni....

A pszichológusról akartam volt írni. Ahol egyébként nem jártunk. 2 hete azért, mert nyaralt T. (a pszichomókus), múlt héten azért, mert mi nyaraltunk, a héten pedig azért, mert a fiúk nem értek oda....Hoppá! Ez nem volt akármi, muszáj elmesélnem!

11 éve próbálom elfogadni, hogy az uramnak egyéni munkarendje van. Ez sokszor jó, mert ha nagyon muszáj, elvileg bármikor ott tud lenni lényegében bárhol. Nincs olyan, hogy a büdös, paraszt főnöke nem engedi el illetve hogy el is felejthetem őkelmet  egy fix idősávon belül (9-17) Nem tudom eldönteni, hogy így járunk rosszabbul vagy vágyjak arra, hogy Tibi alkalmazott legyen (ezügyben már döntöttem: nem vágyom, nyilván, mert az a csőddel lenne egyenlő, azt pedig dehogyis kívánom neki....)

Kemény ez...Volt már, hogy azt hittem, tudom kezelni azt, hogy Tibi viszont nagyon sokszor NEM ér rá, olykor (amióta dolgozom) szombaton sem. Este 8 előtt SOHA nincs itthon, hétvégi munkát is bevállal, hiszen hétköznap a gyerekek leginkább nála "táboroznak" mostanság. Szerintem ezt egész jól viselem mára már, viszont ha időpontokról lecsúszik, azt nagyon nem. Lehet ezt egyáltalán? Nagy kérdés, mert ez nehéz, baromi nehéz....Amikor a gyerekekről van szó, bevallom, legtöbbször kiborulok.  Pedig tudhatnám már, megtanulhattam volna, hogy hiába. Kár a gőzért, a vitáért, az adrenalinért, a sértődöttségért, keserűségért....

Az történt, hogy kedden 16 órára lett volna Zalánnak randevúja T. nénivel (csak neki néni....fiatalabb nálam nem két évvel.). Negyed ötkor rájuk telefonáltam, hogy mi újság, merre hány méter, mire meglepetésemre kiderült, hogy még nem jártak T.-nél, éppen oda tartanak. Újabb fél óra múlva naivan tárcsáztam a számukat,  mert érdekelt, hogy fél hatra elég e, ha megyek a kispasiért. Akkor telik le kb. a 60 perc? Kiderült, hogy továbbra sem voltak a helyszínen, azaz T. lakásánál. Akkor az agyam elöntötte valami vörös köd. Iszonyú mérges lettem. Mondom, egyébként, halál feleslegesen. De mondom, ezt nem lehet megszokni....nekem nem megy....

Kiderült, hogy az egyik partnernél megcsúszott az időben az én drága uram, és mint oly sokszor, nem ért a pszichológushoz Zalánostul sem 4 órára, sem háromnegyed ötre....Végül sms-t kaptam T-től, hogy mi legyen, Zalánék nem kopogtatnak nála, hiába várja. Szomorúan felhívtam és áttetettem az időpontot másnapra (amit aztán később ismét le kellett mondanom, mert folyik Zalán orra. Semmi komoly, de T. meg mégiscsak kismama, hát inkább nem engedtem Zalánt a közelébe. )

 Közben telik az idő, tikktakktikktakk...T. egyre terhesebb és attól tartok, úgy fog megszülni, hogy végül nem volt értelme a nála eltöltött heteknek. Olyan klasszul elkezdett nyitni felé Zalán, kár lenne.... Illetve, ami ennél nagyobb kérdés, miért nem lehet felemelni a telefont és azt mondani, hé, kedves asszonyom, nem fogok odaérni időben, sajnálom. Kérhetek másik időpontot? De nem. Tiborom csak védekezik, mégpedig azzal, hogy dolgozik,  sok a munkája, nem ért oda és kész. Neki ilyen a foglalkozása.  Ezt el kell fogadni. 

Mit tehet ilyenkor a magamfajta emberlánya? Megmondom. Hasizomgyakorlatba fojtottam a feszkómat. Valamit rosszul csinálhattam, még haloványka izomlázka sem lett tőle. Anyukám a történet hallatán szomorúan csóválta meg a fejét, majd azt sóhajtotta, hogy én soha nem tanulok, miért nem mondok az uramnak fél órával korábbi időpontot, ha 100%-ban késik???? Fél négy helyett simán odaért volna negyed ötre.....Hát mit lehet erre válaszolni? Talán hogy Igazi lúzer vagyok....