2014. március 14., péntek

Gyuri bácsis


Ma (azóta tegnap) éppen két hotdoggal és az éhhalál szélén evickélő, fürdőgatyás Zalánnal a karomban egyensúlyoztam az uszodában (ölég érdekesen nézhettem ki, most, hogy belegondolok), amikor elsuhant mellettem Gyuri "bácsi". Éles eszemmel rögtön átláttam a helyzetet, az órának vége, távozóban van. Hoppá, pedig én még nem is fizettem. Persze megvárt...
Gyuri általában nem ad csak úgy értékelést, legalábbis én nem ehhez vagyok szokva, most viszont (vagy 2 hete nem láttam) magától is mondta, hogy Réka nagyon ügyes. Lassan eljön az a pont, hogy kinövi őt, sőt, talán már el is jutottunk idáig. Ezzel kapcsolatban rákérdeztem, hogy esetleg nem tartana e nyáron tanfolyamot a haladóknak. Nem volt sok reményem, Gyuri ugyan télen-nyáron minden áldott nap a tanmedencében ül-áll legalább napi egy órát, azonban soha nem szedi szét a bandát kezdőre vagy haladóra. Szerinte mindegy, differenciált az óra és kalapkabát. Annyit felelt, hogy ő úszásoktatással foglalkozik és nem edzéssel, Réka pedig már kiúszna a világból, szóval számunkra a következő lépcső a szakosztály (azzal az éppen folyó edzés felé mutatott a mélyvíz túlsó felére.)

Elmondtam, hogy Réka ősztől Rákóczis elsős lesz, ott is "úszós" (erről nem tudom, írtam e már, ha nem, majd egyszer kifejtem, ez mit jelent), vagyis számunkra ott lesz a folytatás. Én inkább a köztes időre keresek valami megoldást, amit egyelőre Gyuri biztosít is, bár bevallom, horrorisztikus áron. Nyárra viszont nem látom értelmét méregdrága úszás órára járatni, a kezdők közé, ahol - lássuk be (Gyurinak nem sikerült) - kevesebb idő jut egy haladóra, mint egy olyanra, akinek még be kell lőni a kartempóját mellen is. Akkor inkább úszunk majd magunktól, kedvtelésből, már ha lejutunk a strandra egyáltalán....ugye....

Gyuri megnyugtatott egyébként, hogy minden úszása teljesen jó, a pillangó is egyelőre 60-70%-os. Réka nem szorul nyári tanfolyamra, sem semmilyen szinten tartásra, szerinte így is az egyik legjobb, ha nem a legjobb úszó lesz az osztályban majdan (itt meghatódtam egy csöppet, ne kérdézzétek miért, és csak remélni tudom, hogy nem látszott rajtam semmi....)

Szóval marad a nyári szünet elejéig a jelenlegi felállás, aztán befejezzük a tanfolyamot, ha az ovikból kiáramlik a sok úszni vágyó nebuló. Addigra valószínűleg tovább fejlődik még az a pillangó is, melynek már csak a kartempója nem egészen olyan, mint a nagy könyvben előírt, de azért tetszetős, ügyes. Hát ez a helyzet az úszás világában.

Közben tegnap gombát diagnosztizáltam Réka úszópajtijának, Katának egyik lábkörmén (uszodabetegség, mi eddig megúsztuk)...amiről ha bebizonyosodik, hogy az, Réka garantáltan úszópajti nélkül marad. Katám nyáron már akkor sem jött úszni, ha kemény 27 fok alá ment a hőmérséklet, nemhogy ha gombás a lába. Mivel Tibi elfoglaltságai miatt ők hordják a lányokat úszni, ezért várható, hogy heti 1 óra úszás fog csak beleférni a napirendünkbe. Most, hogy Gyurival átbeszéltem nagyjából a jövőt, már ez sem fog álmatlan éjszakákat okozni.

Ma jártam az ovi pszichológusánál Zalán ügyében, érdekes egy órát töltöttem vele, nála, majd erről is igyekszem írni, ahogy lehet. Utólag vettem észre, hogy a nagy rohanásban egyik szememben virított némi csipa (pedig esküszöm, reggel mosdottam) és a hiányos sminken is hagyott maga után kívánni valót....dehát nem is én lennék, ha a tökéletest (tőlem elvárható) hozom....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!