A hét végén gyújtjuk majd az első gyertyát az adventi koszorún és úgy néz ki, a héten megérkezik a tél is. Érdekes, hogy eddig őszi cipőben jártunk, csak múlt héten vettem elő a téli cipőket. Na nem mintha mennék mostanában valahová....
Réka megvan, valahol jobban viseli a himlőt, mint gondoltam, pl. nincs láza, sem semmilyen más tünete, csak a viszketés. Talán egy kicsit levertebb az átlagnál. A viszketést viszont kifejezetten rosszul viseli, főleg, hogy sokat nem tudok tenni az enyhítés érdekében. Egy kis fenistil csepp (ami egyelőre még nincs itthon), mentholos hintőpor (amit este mindig le kell mosni), bethadine-os lemosás a fertőzések ellen....Ebből nem tudom, mi enyhíti a viszketést, de gyanítom, hogy érdemben egyik sem.
Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy mi mostanság a leggyakrabban elhangzó mondat itthon?
NE VAKARD!
Nem tudom elmondani, hányszor kiejtettem a számon eme két szót csak tegnap.
Egészen elképesztő, milyen helyeken találunk pöttyöt Rékán. Orrocskában, fülben, szeme mellett közvetlenül (nem is egy) és akkor még az intim helyeket nem is elemeztem. Mára virradóra újra megtöbbszöröződött rajta a pöttyök száma, túlnyomó részük aprócska, csak néhány nagyobbat találni. Igazi Pöttyös Panni lett. Nekem borzasztó, a Doktornéni szerint ahhoz képest, hogy ez ma a harmadik nap, egész enyhe az a himlő, amiben éppen Réka dekkol. Sokkal nagyobb pöttyök is lehetnének rajta, jóval sűrűbben. Hát viszketni viszont sajnos nagyon viszketnek.
A hétvégén sokat lamentáltam azon, hogy mi legyen Zalánnal az elkövetkezendő hetekben, amíg ki nem tör rajta a himlő. Menjen oviba? Ne menjen? Nem szerettem volna lefertőzni senkit gondatlanságból. Az élet megoldotta ezt a problémát is. Ma reggel Tibi vitte volna oviba Zalánt, amikor is 1) nem akart felkelni az Istennek sem 2) borzasztó, ugató köhögés jött ki a torkán, amilyen még soha sem. Némi tanakodás után felnyaláboltam őkelmét és mivel újra elaludt a kanapén a nyolc órás híradó kellős közepén, hát visszavittem az ágyba. Ovi sztornó.
A doktornéni ebédidő magasságában ugrott be hozzánk egy gyors vizitre. Hagyott itt egy halom receptet plusz jegyzeteimben is akad majd néhány olyan szer, ami nincs itthon. Zalánnak nagyon ronda a torka, azt mondta, olyan csúnya, hogy olyat ritkán látni. Torokgyulladás, mandulagyulladás egyaránt lehet belőle. Ehhez képest Zalán egyelőre tünetmentes, a reggeli köhögést sem hallottam viszont a nap folyamán.Szóval szerintem a karácsonyig hátra levő négy hétig meglesz a program nyavalyailag. Abban viszont reménykedem, hogy Réka Mikulásra vissza mehet az oviba, jövő péntekre esik hatodika, hátha. Idén a Mikulás nem a tornateremben landol, hanem végig jár minden csoportot (végre....), úgyhogy biztosan klassz lesz.
Nem akarod gyorsba Zalant beoltatni? Azt mondjak akkor joval enyhebben jon ki rajta.
VálaszTörlésNem tudom, ez a változat fel sem merült. Mondjuk, alapvetően úgy voltunk vele, hogy nem kérjük az oltást, tudatos választás volt...ezt most viszonylag halkan mondom.....
VálaszTörlésHa már lappang Zalánban, akkor valószínű, hogy nem lenne hatásos az oltás....
VálaszTörlésÉn örülök, hogy Marcit beoltattuk annak idején, átesett ugyan rajta, de megúszta 3-4 pöttyel, nem szenvedett.
Hallottam olyanról is, akinél magas láz, durva szövődmény is jelentkezett, főleg ezek miatt oltattunk.
Mindkettőjüknek mielőbbi jobbulást!