Mellesleg kutya

Tudom, lassan viszketést kap az olvasó gárdám, (az a nagy tömeg) az úszótanfolyamos bejegyzéseimtől, annyira izgalmasak és fordulatban gazdagok.... Úgyhogy most megint jön egy. :)

Rékámból ma hiányzott a megszokott tűz az úszással kapcsolatban. Általában már itthon magára cibálja a fürdőruháját, hiszen rendre késünk, így a tanmedence széléhez érve csak elegánsan ledobja magáról a ruciját, amolyan Béjváccsosan....és máris a habokba veti magát.....Ma azonban én ráncigáltam rá ama szerény úszódresszt, Réci pedig finoman nyafizott a fülembe, hogy valahogy ma neeeem akar úszni menni. Naná, az a mély víz, ahol nem ér le az ember lába...brrrr....

A Tiszavirág hídon átballagva nagyon lassan haladtunk, kettőt előre, hármat hátra....nagyon fontos megfigyelni valója volt Rékának, a sétányépítés soha ennyire még nem érdekelte, mint most. Túl a híd közepén faggatni kezdett, hogy ugye elkéstünk már...a remény hal meg utoljára....mindig a mélyvizes úszás a legelső, ami a napirenden szerepel, ma tök jó lett volna lemaradni róla, szerintem.

Persze nem így lett. Egész kis pofás haladó csoport verődött össze mára, 3 kivétellel mindenki a mély vízbe lett irányítva. Réka sokadikként gubbasztott a parton, teljesen nyugodtnak látszott, szerintem bennem sokkal több majré volt, mint benne....Nekem igen szaporán dobogott a szívem, sőt, egyre szaporábban. Gyuri bácsi ugyanis nem akaródzott megmártózni a medence vizében, az egyik rajtkő tetejéről instruálta a gyerekeket. Ne már'! Enyém gyerek belefullad ebbe a ménkű nagy víztömegbe! Idáig jutottam, amikor oktatónk produkált egy elegáns fejest (tényleg tud úszni), majd eltűnt a medence vizében...Huhhhh....dejó! 

Rékám belecsobbant a vízbe és két tempót nagyon ügyesen leúszott Gyuri felé. Hanem aztán bizonyára belé hasíthatott a felösmerés, hogy mély vízben találtatik, ahol sehogyan sem ér le a lába a medence aljára, vagy ha mégis, levegőt, nagyon sokat és frisset ott nem kap. Úgyhogy kétségbeesetten elkezdett kapkodni, kb. mint Molly kutyám kölyök korában a főtér szökőkútjának vizében. Aztán összekapta magát és megint lenyomott pár tempót. Majd megint jött a kutya. Újabb mellúszás kísérlet, újabb ebúszás gyors egymásutánban és máris Gyuri bá' karjában találta magát. Sírdogált, pityergett, egyem is meg...

Fura élmény volt látni, hogy mély vízben van a lányom, elveszíti a kontrollt......de hirtelen és rögtön nem segít rajta senki, én legkevésbé tudok a távolból. Magára van utalva, egészen a fuldoklásig. Mert Gyuri hagyta küzdeni. És becsületére váljon, küzdött a tempókkal, valahol saját magával. Ahogy elhagyta a vizet a lépcsőnél, még visszanézett, meghallgatta, amit feléje intéztek, aztán somfordált át a tanmedencébe. Pityergett és sírdogált, de nem jött oda hozzám, ment a dolgára engedelmesen (engedély nélkül nem mehet sehová máshová, mint ahová meg van neki mondva, hogy menjen....) Még akkor is hüppögött, amikor a cimborái mellé ért.

A tanmedencében csiszolódott némileg a technikája, pl. hogy a kartempónál pontosan mikor húzza hátra a kezét a levegővételnél. Arra is intve lett, a szemét tartsa nyitva, különben neki megy az oktatónak, az pedig fáj neki. Biztos, ami biztos alapon, és mert megtehette, ma nem úszta át a medencét, félúton mindig leállt, amiért picit meg is mosták a fejét. Merthogy jól úszik, kiúszhatna világból, de nem teszi a para miatt (Ezt az oktató mondta neki.) 

Holnap reggel kilenckor folytatás.