A következetesség és én, avagy küzdelmünk a hisztikkel

A helyzet nem egyszerű, két frontos harcot vívunk. Ugyanis Zalán is roppantul belejött a hisztikbe. Olyannyira, hogy már nem tudom eldönteni, ki kezdte előbb? Mindegy is...egyformán jól nyomják...fel a vérnyomásom. A lényeg, hogy szembe kell velük néznünk (mármint az értelmetlen dühkitörésekkel és radikálisan csökkenteni illene a számukat.

Következetesség. Alapvető nevelési elv, ugyebár. És bár én alapvetően következetes szülőnek tartottam magam eddig, rá kellett ébrednem (fel, Csipkerózsika álmomból), hogy igencsak elkényelmesedtem, jóval több dolgot ráhagyok a gyerekekre, mint - szerintem - szabad lenne. Bla-bla-bla...beszélek én, de vajon meg is hallják a gyerekek? Érdekli őket? Megcsinálják, amit kérek? Rezisztensek a puszta hangomra? Háááát....

Két példa a mai napról. Van itthon pár törvény. Egy ilyen pl., hogy Filly póni 

Például ő

nem hagyhatja el a portát. Semmilyen körülmények között. Egy sem. Mert ezek a viszonylag aprócska jószágok elkeverednek, ottfelejtődnek és azon kapjuk magunkat x hónap múlva, hogy számuk erősen megtizedelődött. Szóval nincs Filly pónizás, csakis itthon. Erre mi történt ma? Leánykám elém állt, kicsit rezegtette a szempilláját, előkapta tarsolyából az ellenállhatatlan, anyaszív facsaró pillantását, mire azon kaptam magam, ahogy útnak indulunk M. mama felé, hogy tele van a táskája pónikkal, közöttünk ott figyel 4 Filly is. Háperszehogy este eggyel kevesebbel tértünk haza. A cuccos előkerülhet, bizonyára elő is fog, hacsak nem etette meg Zalán a birkákat vagy a kismalacokat a mini pónival....Itt inkább az elvekről van szó. Itthon megbeszéltük, hogy "vissza a start kockához", csak semmi Filly póni házon kívül!  

Ezt megelőzően gyors ebédet szolgáltam fel a familiának. Mivel elvileg már nem kellett volna itthon lennünk, de mégsem voltunk máshol, ezért gyorsan kellett improvizálnom. A hamburger mellett döntöttem. Zalán visított egy egész rövidke áriát, hogy neki kell hozzá sült krumli is..."Süssél nekem azonnal!!!!" Mivel afféle elő-ebédnek szántam a "gyorskaját" át, azt biza nem volt és nem is állt szándékomban sütni. Ahogy az asztalra került mindenki hamburgere, Réka megérkezett a konyhába, megtorpant, amint az asztalhoz ért, majd max  hangerővel ordítani és toporzékolni kezdett, hogy az ő hamburgeréből miért figyel ki a saláta, amikor ő utálja, fúúúj...Olyan hangvételt és szóösszetételt ütött meg, hogy a következő pillanatban ballaghatott ki a konyhából.....és csak akkor térhetett vissza, ha "átgondolja az életét" meg amit mondott és bocsánatot kér. Ez persze 2 percen belül meg is történt. Duzzogva morogva elfoglalta a helyét az asztalnál. Kíváncsi leszek, mikorra tanulja meg, hogy kérni is szabad és lehet, nem kell rögtön előadni a kétévesek rapliját.... 

 Mai "őkmondták", mielőtt elfelejtem.

Réka: - Igen, finom a hamburgered, anya....de azért a Mekis jobb. Ugye nem baj?

Hááát, határeset, elfogadjuk!

Réka: - Anya, a Festetett Kastély hol van?

(Festetics)

Réka: - Anya, én úgy várom már a szerdát, hogy mehessek úszótanfolyamra.....
Na tessék!