Állatkertes-óvodás

Nagyon nyűgös vagyok és hisztis. Türelmem zéró, mindenki felidegesít, hangulatom valahol a Mariana-árokban. Ez a hirtelen jött meleg és hogy télből számomra hirtelen nyár lett, egészen biztosan az agyamra ment....ajjjjjh....

Hétfőn Réka nem ment oviba, helyette elnyújtottuk egy kicsit a hétvégét, mindenki nagy örömére. Tibivel tartottunk, akinek éppen Jászberényben akadt néhány órás dolga és míg ő azt kergette, mi meglátogattuk az állatkertet. 

Először gyanakodva közelítettem meg a pénztárt. Túl nagy volt a csend, üres parkoló, sehol egy lélek sem...Pedig ellenőriztem itthon, igen, hétfőn is nyitva vannak. Tibi is csak akkor mert elhajtani az állatkert elől, amikor a kezemben lóbáltam a jegyeket. 

Már a legelején kiderült, hogy a fényképezőgépet itthon felejtettem, a kamera kártyája pedig a tv-ben maradt, szóval hurrá....semmit nem tudtam megörökíteni az egész mókából. Úgyhogy jövő héten muszáj lesz visszamenni. ;-) Merthogy nagyon jóóóóó volt!!! Szinte teljesen üres volt az egész park, de ez minket egyáltalán nem zavart, hiszen az állatok a helyükön voltak, a látványetetések és bemutatók meg voltak tartva. Szóval "csak nekünk és csak mi" megetettük az oroszlánokat (marha szívvel - egy vödörnyit kaptak, de nem ízlett nekik) majd a hiénákat is, megsimogattuk a nyuszikat, megetettük a kecskéket "táncoltunk" a kerítésnél a vicces kedvű hollóval, megcsodáltuk az icipici majmocskákat, kerestük a vaddisznókat és a mosómedvéket, de nem találtuk (átépítés miatt most máshová költöztek). Az idő pedig úgy száguldott, hogy mire Tiborom rámtelefonált, hogy a kapuban toporog, mehetünk ebédelni, még a játszótéren nem is jártunk. Pedig új játékok érkeztek, muszáj volt legalább egy fél órácskát itt lebzselni a remek tavaszi időben. 

Nagy nehezen, huszadszori felszólításra sikerült kivonszolni a gyerekeket az állatkertből, méghozzá úgy, hogy egyik sem ordított és toporzékolt, sőt, örömmel ugrottak apjuk nyakába. Hurrá! 

Kedden reggel eszméltem rá, hogy aznap tartják az Ovi Kukucskát az ovinkban. Vagyis lehet találkozni a reménybeli óvónénikkel, meg lehet nézni az óvodát, a csoportszobát, kérdezni lehetett....Rékát gyorsan leadtuk hát "Manóéknál", majd leszaladtunk a földszintre  a Napraforgó csoporthoz. Éppen Rékáék alatt állomásoznak, de nem csak emiatt lenne ideális. 

Olyan fura élményem volt, mert bár már lassan 2 teljes tanév óta koptatjuk az óvodát, valahogy idegenül mozogtam "ott lenn" a Napraforgóék világában. Ugyanaz nagyjából minden és mégis olyan más. Elnéztem a gyerekeket, a még "regnáló", de már iskolába beíratott Napraforgókat.....olyan NAGYOK voltak. Jövőre az én Rékám is ekkora lesz? Bizonyára. A gyerekek öltözködés közben köszöntés képpen elmondtak egy verset is, amin csak azért nem bőgtem, mert Zalán már Ketteske és rutinosabb vagyok, másrészt meg azért hülyén néztem volna ki, ha a szemem törölgetem...

Zalán kezdetben ellenállt és hallani sem akart arról, hogy betérjünk a Napraforgó csoportba. Pedig volt ropi és szörp is. Sok-sok játék. Végül kézbe kaptam és vittem, majd hagytam, hagy "olvadjon ki". Egy darabig szégyellősködött....aztán felfedezte a trambulint és sorra a sok játékot. Teljesen felszabadult, bár a többi gyerekről tudomást sem vett. Ha az óvónéni énekelt valamit, arra viszont mindig felkapta a fejét.

Nekem - a többi anyukától eltérően - kérdéseim nem voltak....vagy ha mégis akadt, ami érdekelt volna, arra papírforma, egyen válaszokat kaptam. "Az igazgatónőnk kezében a döntés", "úgy néz ki" , "majd ekkor és akkor dől el", blablabla.... Inkább figyeltem. Az óvónőket, Zalánt, reakciókat....A másik csoportba is benéztünk, de valahogy nem is nagyon foglalkozott velünk senki, el is telt az idő, nem is volt kedvem vizslatni egy olyan csoportot, aminek nem túl jó híre van....így hát rövid úton haza indultunk. 

Zalán kérte, hogy térjünk be a kisboltba. Olykor szoktam nekik venni ott egy-egy "kisegeret" (gumicukorka). Ezúttal nem volt készleten, valószínűleg mindet felfaltuk, kapott hát Zalán egy cumi alakú gumicukrot. Csak néztem őt.....olyan Nagyfiú már, ezen a cumi sem tompított semmit. Egyszerre fáj a szívem, amiért ilyen nagy már, véget érnek hamarosan közös éveink, picit "kiröpül", óvodás pasas lesz.... és szégyellem magam, amiért szomorú tudok lenne ezen. Pedig nekem nehéz lesz az elválás, azt hiszem. Nehezebb, mint Rékával, mert a kisebbiket, egyben a legkisebbiket engedem most el.  Hhhhh...............

Itthon kitöltöttem a jelentkezési lap lényeges pontjait. Azóta is itt áll a papírlap az íróasztalon és egyre másra rácsodálkozom, milyen név áll rajta. Zaláné....Beíratkozás (pontosabban jelentkezési lap leadás) két hét múlva a kiválasztott oviban. 

A szülői tájékoztatóra végülis elfelejtettem elmenni tegnap délután. A kettes számú jelöltén sem leszek ott....Nem érdekel. Nem ezen múlik már....