2013. március 7., csütörtök

Itthon

Tegnap este meseolvasás közben felkúszott Réka láza, forró volt a keze és piros az orcája. Mivel a négy lázmérőből mindegyik megadta magát elemileg (visszasírom a régi jó higanyost....), így nem derült ki, milyen magasra szökött a hő, mindenesetre jött a Nurofen és a mély álom. Reggel láztalanul és vidáman ébredt a lány, az igaz, hogy fél 10 körül, nem 7 órakor, mint általában. Szóval a héten már nincs ovi. 

Zalán hétfő óta szintén takonykóros, neki szokás szerint semmi más tünete nincs, mint a neonzöld orrtöltelék. Nyomatjuk a sok folyadékot, homoktövis pépet (vagymit) és reméljük, hogy nem lesz állapotromlás. 

Halkan mondom, hogy szerda délelőtt úgy lettek kiterelve az udvarra a gyerekek az oviban, hogy az óvónéni kihírdette: sem pulcsit, sem sálat nem kell felvennni a gyerkőknek. Erre az én lányom a rövidujjú pólójára vette fel a dzsekit, sál semmi, a cipzár hajlamos lecsúszni, folytassam? Nem folytatom, hétvégén ugyanezt eljátszotta Réka, sutyiban nem vett a dzseki alá pulcsit a kutyasétáltatáshoz és sálat sem, mert útálja, amióta megszületett. Az eredmény ismeretes. 

3 megjegyzés:

  1. Nem is értem miért nem vitted oviba... inkább ott legyen beteg, mint otthon, nem? pláne hogy az óvónők betegítették meg kvázi.


    (vicc volt)
    jobbulást!

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük, már jól van, csak a takony árad. :)

    Bea: Hát igen, nem is értem magam. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!