Napfény, strand, lángos...

Cirka 4,5 év blogozás után találtam és letöltöttem egy fotószerkesztő programot a múlt héten, amit még használni is tudok. Miután kellőképpen megveregettem saját vállam,  kiörömködtem magam,  sok gigás (vagy már terrás???) fotó archívumunk felé vettem az irányt és egész jól szórakoztam.

Node nem egészen erről akartam írni, hanem a hétvégi pancsolásról. Jómagam soha nem szerettem a strandot. Régebben ugyan nem voltak zsírpárnáim, amiket nem szívesen mutogattam (Na, ez is jól kikerekedett két gyerek után!" - című történet) viszont voltak zörgő csontjaim és kiálló bordáim, amiket szintén szégyelltem és szívből útáltam. Meg aztán úszni sem tudtam, ami nem kizáró ok egy jó kis pancsoláshoz, bár a tudatalattim biztosan emlékezett arra a sok sok eredménytelen próbálkozásra úszótanfolyamilag, de nem is előny.

Később, felnőttként még mindig nem tudtam úszni, viszont Tiborommal szívesen eljártunk az egykori Damiba (Damjanich uszoda, főiskolás úszóleckéim, kínjaim helyszíne) ami azóta szétromboltatott és betemettetett. Hiányzik is nagyon. Helyén ma Rózsa kert van, ami persze szép és még olykor illatos is, viszont sajnos pancsolni egyáltalán nem lehet benne. Esetleg az izzadtságban, hisz árnyék az ritkás arra felé....

Aztán jött Réka és vele a strandok, fürdők és spa-k gyermekmedence részlege. Emlékszem, 2 éves lehetett, amikor a nyíregyházi élményfürdőbe betérve Réka végtelen plusz egyszer legalább lecsúszott a korosztályára méretezett csúszdán. Pandaszerű karikák éktelenkedtek a szeme körül és már nem tudtuk, honnan veszi az energiát, hogy újból felmásszon a csúszda tetejére, de ő ment, rendületlenül. 

Zalán kevésbé halacska lélek, mint nővére, leginkább a harminc centis meleg vízben szeret egyhelyben ücsörögni és tétlenül nézelődni, mint egy reumás bácsika. Mély vízbe tévedvén enyhén görcsösen kapaszkodik a nyakamba és el nem távolodna tőlem a szoros testközelből. Bezzeg, ha Apát kell lefröcskölni vagy Apa búvártámadásai elől menekülni Anya karjaiban, jön a gurgulázó kacagás véget nem érően az ő torkából is.

A gyerekeknek hála, ma már ott tartunk, hogy egészen megszerettem a strandokat, fürdőket. Talán még jobban csípném őket,  ha beszereznék egy egyrészes fürdőruhát, ami elrejti kelt tésztás hasamat, arról nem is beszélve, hogy akár le is fogyhatnék...Manapság élményszámba megy strandra menni, hiszen kevés olyan hely van, ahol olyan felhőtlenül boldogok és önfeledten kacagósak a csemetéim, mint a strand vizében, vagy akár a partját egy jó lángos társaságában. És ha ez így van, hogy is foszthatnám meg őket az élménytől? Hogy is? Félretéve mindent, mi csak nézzük őket Tiborommal, gyönyörködünk bennük és töltődünk az ő örömükön keresztül is. 

Nem számít, hogy annyian vannak a medencében, hogy abban szinte megáll a kanál és zsebkendőnyi méretnél nagyobb hely nincs az árnyékban. Idővel oszlik a tömeg, a lángos isteni, az időjárás tökéletesen strandos, jóbaráttal is találkozom, ragtapasz is van nálam, amikor Réka elvágja a lábát a medence szélén. Az negyven fokos autóba ülve azt érzem, nem is tudom, mikor voltam ilyen fáradt....kellemesen fáradt. Otthon mandula torta vár a hűtőben és hideg sör. Szép az élet!

Tiszakécske, strand