Réka mondta - 41. rész

Réka dalt tanít Zalánnak. Az "elvitte a róóóka" címűt.


"Volt egy kicsit kakasom - eeelvitte a róka
Vécén is a tavaszom - eelvitte a róka"


Hogy a jérce helyett a tavasz mit csinál a vécén, el sem tudom képzelni. 


***


Mostanában jöttem rá, Rékának sajátos módszere van arra, hogyan bővítse és fejlessze Zalán szókincsét.
Ez a szótagonkénti szó ismétlés. Ami egész sikeres, Zalán kezes báránykánt követi Réka szótagjait. Egy este Zalánhoz fordul Rékám.
- Zalán. Mondd, "shark"! - némán felhúzom a szemöldököm, honnan ez az angol szókincs, még ha magyaros is a kiejtése. Aztán megvilágosodom.
- Most azt, hogy "ány". Sárkány.


***

A sarki kiskocsma előtt sétálunk el Rékával. Nyakát nyújtogatva, befelé kukucskálva aziránt érdeklődik leánykám, hogy mire is  való az a kocsma, mint olyan? Röviden felvázolom neki, hogy szomjas emberek, főleg bácsik térnek be oda egy-egy italra vagy kávéra (még reggel volt). Réka eltűnődik, majd annyit mond.

- Anya, üljünk be mi is! Úgy meginnék most egy jó, hideg málnaszörpöt! - annyira lelkes lett, hogy alig tudtam meggyőzni, azt a 100 métert már tegyük meg hazáig és ott aztán annyit ihat, amennyi belé fér. 

***

Főzés közben mesélem Rékának, hogy az iskola előtt elütöttek egy kislányt a zebrán, mert nem nézett szét, no és az autó sem volt elég figyelmes, stb.

- Látod, látod, nagyon oda kell figyelni, amikor átkelünk az úton. - intem Récit, tudván, hogy ez egyik gyengéje.

- És hol van most a kislány? - kérdezi Réka.

- Elvitte a mentő a kórházba.

-.....vagy eltemették.... - villan Réci szeme és megint Adams Family-s érzésem támad.

Ugye még csak nem is hasonlít?

***

Újabban - én nem tudom, mi ütött a lányba - rendkívül hisztis nőszemély lett belőle. Képes egész apró dolgokon olyan hisztériát kiverni, ami számomra már furcsa egy 4,5 évesnél. Nem is tudom, olykor elbizonytalanodom, hogy normális e ez még az ő korában?? 

Egy délután az óvodában Réka ruháit válogatom át, ami sáros, koszos, jön haza velünk.

- Hová viszed azt a macskanadrágot??? - kérdezi hirtelen mögöttem Réka.

- Haza, mert piszkos.

- Neeem, neeem....nem visszük hazaaaa! - kezdődik a hiszti.

- Dehogynem, tiszta kosz a térde. Ki kell mosni....- stb. 

- Neem, neeem, nem akarooom. 

- ....

- Váááááá, neeem, váááááá - majd hirtelen a kezeit érzem csattanni a hátamon. Nagyon meglepődöm, mert tán még életében nem ütött meg szándékosan (ellentétben Zalánnal)

Villámgyorsan szedelőzködünk és távozunk az öltözőből, óvodából egyaránt. Legalábbis én és Zalán. Réka a lépcsőházban ordít és toporzéskol - érthető, ott a legjobb az akusztika -, hogy ő nem jön haza, dehogy jön haza velem, hová tettem a rózsaszín macskanadrágját, amit holnap fel akar  venni??? Hiába magyarázok neki bármit, ilyenkor falra borsó minden szó, míg le nem csillapodik magától. Nekem viszont már frankón sírhatnékom támadt, pontosan nem tudnám megmondani mitől. 

Ahogy a friss levegő megcsapja Récit és észreveszi a vele együtt kiscsikóként szaladgáló PaffKatát (akiről tudni kell, hogy még életében nem hisztizett. Hát nézték is a szülei enyém Rékát tarkóra szaladt szemöldökkel és kerek szemekkel.....), a hiszti egy csapásra megszűnik, mintha soha nem is létezett volna az a nyavalyás rózsaszín legging.....Csak nekem fáj valami belül egy kicsit.

Később megbeszéltük a dolgokat és Réka - bár különösebb együttérzés nélkül - bocsánatot kért, amiért megütött. 

- Fáj még? - kérdezte este, ahogy kavargattam a tejberizst.

- Nem, már csak a lelkem fáj..... - feleltem.

- Nekem is.

- Neked is? Hogyhogy? Mi fáj neked?

- Hát a könyököm, tudod, nagyon bevertem épp most az mikrosütőbe....

Hát szóval....ilyenek is vannak.....