....múlt csütörtökön, merthogy esedékes volt a 2 éves státusz vizsgálat Zalánnak. Érdekes változás, hogy míg korábban külön orvosi vizsgálat is dukált az "évfordulósoknak", most ez idő hiányában egy védőnői csekkolásra redukálódott, és egy megjegyzésre, hogy ha legközelebb beteg lesz a gyermek, akkor Doktornéni egy füst alatt megejti majd a státusz vizsgálatot is. Nem tetszik a rendszer, de....Hát jó.
A védőnéni váratlan betoppanását ezúttal megúsztam, a hét elején a kapun kilépve éppen a házunk előtt száguldott el bicajával, így egy látványos padlófékezés után megállt hogy egyeztessünk találkánkról. Kivételesen tehát és mert már készültem a hétvégi bulira takarításilag és rendreakásilag, gyermek nevelésre tökéletesen megfelelő otthoni környezetet láthatott a védőnéni. Nem bomba sújtotta játékraktárnak hitte a lakásunkat... ahová csak merő tévedésből lépett be.
Zalán elég bizalmatlanul fogadta a védőnénit. Nem egy átjáróház az otthonunk, itt aztán idegen látogató ritkább, mint a fehér holló. Megmérte a homlokát, mellkasát....amit Zalán az ölembe bújva tűrt el. A védőnő szerint is magas Zalán, pedig szerintem a kortársainál nem magasabb (90 cm), inkább csak a vékony felsőteste és pálcika combja miatt tűnhet optikailag magasnak. (Jellemző, hogy a tavaly, 1 évesen hordott rövidnadrágok még ma is pont jók rá....) Súlya nem sok, de elmegy, még védőnői szemmel is.
Kitöltötte ugyanazt a kérdőívet, amit annak idején Réka idejében is, pipa ide, pipa oda. Ha extra tudományt tudott felmutatni, azt nem volt lényeg (pl.:színfelismerés), de hogy a Zali pl. nem nevezi magát nevén, azt felvéste. Ha Rékának hívnák, már ezen is túl lennénk, a Zalán keresztnév azonban kifog rajta egyelőre, no.
Kitöltötte ugyanazt a kérdőívet, amit annak idején Réka idejében is, pipa ide, pipa oda. Ha extra tudományt tudott felmutatni, azt nem volt lényeg (pl.:színfelismerés), de hogy a Zali pl. nem nevezi magát nevén, azt felvéste. Ha Rékának hívnák, már ezen is túl lennénk, a Zalán keresztnév azonban kifog rajta egyelőre, no.
Beszéltünk a fütyi témáról is. Meg ugyan nem nézte Zalánom felszerelésének állapotát, elég volt, hogy vázoltam, a fitymán a bőr egyáltalán nem megy hátra, nem, egy millimétert sem. Hogy aztán élettani letapadás a probléma és/vagy szűkületről van szó, ahhoz nekem amatőr a szemem, csak örök optimista lelkemmel sejtem, hogy inkább szűkület. A védőnő szerint akkor viszont kilátásban van nekünk egy "apró műtét" (ő fogalmazott így, amitől rögtön kigyúltak az agyamban a vészfények és 50%-kal kisebb lett a gyomrom.....). Bővebben kifejtve ez annyit jelent, hogy amint szobatiszta lesz Zalán (idén vagy jövőre, egyremegy), időpontot kell kérni a gyermek sebészetre, ahol beutaló alapján sebészetileg megoldják ezt a szűkületet. Nem altatásos, nem bent fekvéses történet, ami jó hír, így valamelyest egyelőre megnyugodtam. De csak azért nem parázok annyira, mert maholnap úgysem aktuális.
Cumi témát megpendítve természetesen azt tanácsolta, hogy lassan, de biztosan szoktassam le róla vagy legalább a nappali cumizgatásról. Mert mind a beszéd fejlődését, mint a fogait rossz irányba befolyásolja, legyen az akár milyen fogszabályzós, szuperjó cumi. Azt hiszem, a védőnő véleménye (noha új információt nem tartalmazott) csak az utolsó löket volt, hogy új hadjáratot indítsak a cumi ellen. Megbeszéltük Zalánnal, hogy ezentúl csak alváshoz kap cumit, nappal nincs. Hogy biztosra menjek, nincs cumi szem előtt nap közben, azokat titkos, elérhetetlen helyen tárolom, hogy csak szükség esetén kerüljenek elő. Egyelőre ez így működik, nem kéri a cumit. Vagy ha mégis, elmondom, hogy majd alváshoz este megkapja. Nem mindig törődik bele rögtön, de semmi dráma nincs. Olyan nagyon cumis a szentem, még fogalmam sincs, hogy az éjszakairól hogyan és mikor fogom leszoktatni....elnézem Réka egy-egy csoporttársát, akik még mindig cumival a szájukban érkeznek vagy távoznak az oviból....
Védőnéni még labdázott egy röviden a lassan feloldódó Zalánnal és már itt sem volt. Ahogy becsuktam utána a kaput, olyan fura érzésem volt, hogy ezentúl évente 1x látjuk csak per gyerek....Szinte hiányozni fog. Dehát így van ez, telik az idő, szalad, a karaván halad....
Védőnéni még labdázott egy röviden a lassan feloldódó Zalánnal és már itt sem volt. Ahogy becsuktam utána a kaput, olyan fura érzésem volt, hogy ezentúl évente 1x látjuk csak per gyerek....Szinte hiányozni fog. Dehát így van ez, telik az idő, szalad, a karaván halad....
Fura, hogy épp a doktornéni nem vizsgálta Zalánt a két éves státusz alkalmából.
VálaszTörlésNálunk a védőnői látogatás annyi volt, hogy a kérdőívet én bevittem kitöltve, meg bediktáltam Millának a súlyát (nem volt valami pontos az ottani mérleg).
Minden mást a doki néni nézett meg.
Milla sem nevezi magát a nevén :) Ő a "baba". Időnként hozzáteszi, hogy "te". És magára mutat.
Marcinak a nevét is csak kb egy hete mondja ki, addig kísérletet sem tett rá. És most is olyan furán hangzik, hogy csak mi tudjuk, hogy az Marci :)
Nálunk sem volt doktornénis vizsgálat, igaz, mondta a védőnőnk hogy egyeztessünk időpontot, de nem találtunk olyat, ami jó lett volna, így kimaradt, de mindent megcsinált a védőnő.
VálaszTörlésNem értem, hogy egy 2 éves gyereknek miért kéne nevén neveznie magát? egy 2évestől még az sem elvárás, hogy egyáltalán beszéljen, nem?
Fütyidolgot sajnálom, remélem minél fájdalommentesebben megoldódik majd!
Bea: Én sem egészen értem, főleg,hogy azt nagyon tudatosan mondja, hogy -én -...mindegy.
VálaszTörlésFütyis drukkot koszi. -smiley-
Judit: gondolom, ahogy doki, annyi szokás.: