Manic Monday....

Tavaly nyáron készültem egy bejegyzéssel. Egy toplista lett volna, amelyben felsorolom, mi az az öt dolog, amely mostanában-akkoriban, mint gyeden levő anyukát a legjobban ki tud hozni a sodromból. Végletekig, betegesen, ijesztően. A "námbör van" kétség kívül kicsit szánalmas, kicsit talán meglepő is...de az lett volna, hogy NEM TALÁLOM A KULCSOMAT!!!!!! Ez tavaly mindig padlóra tudott küldeni pár perc alatt. Aztán valahogy nem volt idő és ihlet ahhoz, hogy összevágjam a bejegyzést és a kulcs kérdés is megoldódott azáltal, hogy egy fix helyre tettem mindig és kész.

Na aztán ma reggel....A dolog igazából még tegnap este kezdődött, amikor aggodalmaskodva kikukucskáltam az előszoba polcra, kulcs keresőben. Megnyugodva konstatáltam, hogy a szokott helyén van, semmi gond. Nem is volt, egészen másnap reggel fél 9-ig, amikor teljes felkészültségben és beöltözöttségben (kabát, sapka) nyúltam volna ama kulcsért, hogy induljunk végre az óvodába. És NEM VOLT OTT a nyomorult. Amit előző este annak véltem, az az autó pótkulcsa volt, ahogy csalfán csillogott a sötétben. Nem sokra mentem volna vele a bejárati kapuban.

Kerestem az íróasztalon, az összes létező polcon, a konyha pulton, beleértve a gyümölcstálat és a mosogatót is...A fürdőszobában a mosdóban, a polcokon, a szekrény alatt. Az előszobában az asztalon, a komódon, a cipők között. A hálóban az éjjeli szekrényen, az ágyban...(itt már kezdtem kétségbe esni....) Majd finoman izzadni és zihálni is. Letéptem magamról a kabátot, a gyerekeket leküldtem a kertbe. Kerestem tovább. Réka a lépcsőfordulóról még bizonytalanul visszaszólt, hogy ő Zalánnál látta a kulcsot utoljára. Ezt nem nagyon vettem figyelembe, a kistesó elleni merényletnek véltem. Folytattam a keresést immár  csikorgó fogakkal és vérben forgó szemekkel. Kiborítottam 3 játékos dobozt, köztük egy legósat, kulcs sehol. Felforgattam két táskát, minden létező kabátom összes zsebét, beleértve a télieket is. Kiborítottam a vasalandó ruhák kosarát és beletúrtam a már vasaltakéba is. Semmi. Semmi. Semmi. Csak egyre növekvő kupleráj.

Mivel legkésőbb 9-re oviban van Réka helye, ezért úgy döntöttem, elindulunk kulcs nélkül. Gondosan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, levágtattam a szomszéd nénihez, hogy ha fél óra múlva jövök vissza, megtenné e, hogy beenged. Hallottam magam, ahogy azt hazudom, Tibi véletlenül elvitte a kulcsom. Leégett egy réteg bőr a képemről, de igyekeztem arra gondolni, hogy végülis lehet, hogy tényleg az történt....

Oviból persze elkéstünk, már csak a főbejárat volt nyitva. Mindegy. Tőlünk telhető max. sebességgel fel az emeletre, be az öltözőbe. Jó, hogy tükör nem volt a környéken, mert biztosan csinosan csapzott voltam a nagy rohanásban és izgalomban. Már majdnem normál légzésszámra nyugodtam vissza, amikor Réka filmbe illően dramaturgiai érzékkel rám emelte méretes szemeit, és azt kérdezte:

- Hoztál nekem hajgumit és csatokat? - picit megállt a világ velem egy pillanatra, mosolyom is műanyaggá merevedett. Már tudtam mi következik. Sajnos a nagy igyekezetemben megfeledkeztem a hajgumiról, csak három csatot tudtam elővarázsolni a zsebemből. Megindult a könnytenger leánykám szeméből, én pedig megint, sokadszor szégyelltem magam és igazi trehány RettenetesAnyának éreztem magam....Megöleltem, vigasztaltam, elnézést kértem, biztosítottam róla, hogy három csattal is legalább olyan csinos, ha nem csinosabb, mint három csattal és egy hajgumival. Nem hitte el, nem is nagyon érdekelte, amit mondtam, de legalább a sírást abbahagyta. 

Hazafelé egyszerre küzdöttem a rossz lelkiismeretemmel, hogy hová a bánatos nyavalyába tudtam eltenni azokat a kulcsokat....most komolyan, hovááá???? És Zalánnal, aki nehezményezte, hogy szokásunktól eltérően nem sétálni vagy motorozni indultunk, hanem haza kulcsot keresni. Nem is volt hajlandó feljönni velem az emeletre, haverkodott inkább szomszéd nénivel, aki pogácsával kínálta. 

Hazaérve, a nyitott lakásba lépve vettem egy mély lélegzetet, végignéztem a nappalin, ami pont úgy nézett ki, mint ahol betörők jártak....Nem volt több ötletem, hol kereshetném a kulcsomat.....És akkor, de csakis akkor valahogy megakadt a szemem Zalán bébi taxiján. Odaugrottam mellé, feltéptem a csomagtartóját, ahol fél kiló Réka-féle hajcsat alatt megtaláltam az elveszett kulcsot. Hallelúúúúja!....Zalánnal lefekvésig azt játszottuk, hogy rendet rakunk. Micsoda hétfő reggel! Szuper hétindító...