2012. április 16., hétfő

Egy unalmas laptop mese és a teszt

Bár a kettőnek egymáshoz semmi köze...De muszáj kiírni magamból bosszúságom laptop-ilag....

Történt, hogy bő 4 évvel ezelőtt, nem sokkal Réka megszületése után, rájöttem, hogy nem bírom ki itthon számítógép és internet nélkül.....Tiborom némi kínálat-felmérés után beszerzett hát egy M. laptopot és rá néhány hónappal internet is beköltözött az otthonunkba - nagy örömömre. Két évre rá kiderült, hogy a gép melegszik. Ami laptopéknál nem ritka, csakhogy ez az átlagnál jobban "belázasodott". Egy év sem telt bele, a gép gyakorlatilag tönkrement. Alaplap csere, sóhajtottak a szervizben. Hiába volt gond egyedül a videókártyával, aztat, kérem, nem lehet ennél a modellnél kicserélni, csak alaplapostul. És mondtak egy csillagászati összeget. 

Mivel a gép attól még továbbra is melegedett volna, hogy új alaplap dübörög benne, illetve értelemszerűen előbb-utóbb azt is "megette" volna, így némi hezitálás (és sok sok csendes és hangos káromkodás valamint szitkozódás) után úgy döntöttünk, másik gép után nézünk. Én ragaszkodtam egy asztali géphez szemben a laptop-okkal...de végül beláttam, hogy anyagi lehetőségeink inkább egy újabb laptop felé mutatnak. 

Nagyjából 1 éve megvettük tehát második számú laptopunkat, egy L.-t...Mondhatom, óvatosak és körültekintőek voltunk. Ezer tesztet és véleményt olvastunk róla mindenféle nyelven, míg végül emellett döntöttünk....Februárban megérkezett, szép volt, okos és ügyes, könnyű volt megszeretni. Két hónapos korában be kellett ismernünk - bár nem volt könnyű - hogy valami nem oké...A töltéssel volt a baj, egy idő után rájöttünk, hogy csak kikapcsolva hajlandó töltődni. Addigra 1 éves volt a gép (volt türelmünk no.) Feltételeztük, hogy ez nem lehet olyan nagy baj, pikk-pakk megjavítják majd bármelyik szervizben, arról nem is beszélve, hogy a gép garanciás 2 éven át.

Múlt héten Tiborom körbetelefonált pár szervizt, egyik sem vállalta a javítást, meg sem próbálták, bele sem fogtak. Rá sem néztek volna a laptopra. Egyedül a L. Call Center kínált megoldást. Peeersze, a gép garanciás, csomagoljuk be, küldenek érte futárt és nagyjából 2-3 hét múlva visszakapjuk ugyanazon a futárcégen keresztül. Szuper! Hogy hol szervizelik? Hát Lengyelországban. Az idei évtől ugyanis L. laptopokat nem javítanak kishazánkban, az egész bizniszt kipakolták/átpakolták a lengyelekhez. 

Szóval kis masinám, akit egyébként nagyon szeretek és nagyon ritka az a nap, hogy sem én, sem Tiborom ne kapcsolná be, nagy útra indul maholnap, ahogy a kiskacsa, utazik Lengyelországba. Már csak abban reménykedem, hogy 1) meg tudják javítani 2) tényleg ingyen 3) és még vissza is kapom egészben..... Ennyi a történet.

És akkor jöjjön a teszt, amit Cuckánál találtam. Mivel tesztfüggő vagyok, naná, hogy megcsináltam. A magam módján persze.



1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Erre a kérdésre már visszatértem vagy tízszer. Nem rémlik. Pedig szoktam nevetni. De tényleg. Egész sokat.

2. Mikor sírt utoljára?
Ó, olyan gyakran meghatódom, hogy ezt fel sem tudom idézni. Biztos valamelyik reklámon vagy híradáson picsogtam vagy elmorzsoltam pár könnyet....Azt vettem észre, hogy ahogy telnek az évek, egyre kevésbé tudok sírni bánatomban vagy fájdalmamban, olyankor nincsenek könnyeim. A meghatódás vagy az örömkönnyek már egészen más történet....

3. Min tud igazán felháborodni?
Igazságtalanság, butaság, rosszindulat...sorolhatnám.

4. Minek tud leginkább örülni?
A gyerekeimnek, a családomnak, hogy ők vannak nekem....és egy jól funkcionáló laptop is vigyort varázsolna most a képemre... 

5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?
Phű...nem szeretem, ha bizonyos dolgokban tehetetlen vagyok. A kilátástalanságot és reménytelenséget nehezen viselem szintén.

6. Mi a kedvenc színe?
A kék, a lila, rózsaszín...

7. Mi a kedvenc étele?
Töltött káposzta, nyírségi gombóc leves, egy jó halászlé, anyukám húslevese, egy remek pizza...ésatöbbiésatöbbi.

8. Mi a kedvenc itala?
Egy pohár szép bor...vagy egy jéghideg kóla, attól függ. 

9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?
Ákos, Depeche Mode, Barbra Streisand.....és van még sok kedvenc dalom...

10. Ki a kedvenc írója/költője?
Ady, Jókai,  Janikovszky Éva, Berg Judit,  J. K. Rowling, Stieg Larsson, Sue Townsend-et imádom....

11. Ki a kedvenc festője?
Hazudhatnám, hogy Modigliani, Monet vagy Picasso, de a helyzet az, hogy nem vagyok otthon a festészetben (sem),  nincs kedvenc festőm. Naaa jó, ha nagyon erőlködöm, akkor  eszembe jut, hogy az az asztalos fiúból lett művészember lenyűgöz képeivel.

12. Melyik a kedvenc filmje?
Átírom: Filmek, amelyek tetszettek. No ilyen sok van. 
Hair (ez nagyon), Abigél, Csapd le csacsi!, Brian élete, Római vakáció (Gregory Peck és Audrey Hepburn), Igazából szerelem, Holt költők társasága, Robert Redford szinte minden filmje


13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?
Van, aki azt mondja, itthon lesz 5 perc múlva és két órával később tényleg be is lép a kapun. Ilyesmit már fel sem veszek. :)


14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?
Rosszindulat, irigység...és ha ez párosul butasággal. Már menekülök is.


15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?
Leginkább magammal...

16.  Kivel békülne ki a legszívesebben?
Nem vagyok haragban senkivel....Vagy ha mégis, annak oka van, úgyhogy nem békülnék.

17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?
Pl. az ötvenhatos hősök jutnak eszembe legelőször.

18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?
Diktátorok, mindegy milyen színűek politikailag. Haynau, Sztálin és a fajtái...

20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?
Nem tudom, de szerintem a tisztesség, őszinteség, becsületesség, hűség, alázat nem hátrány. Ha a pasi a párom is, nem árt, ha a lelki társam megtalálom benne. 

21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?
Lásd előző választ.

22. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?
Nem tudom. 

23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?
A türelmet, a türelmet és a türelmet....

24. Mi az, amitől a legjobban fél?
Hogy Rékát kilapítja egy kamion, hogy Zalán szétloccsantja a koponyáját egyszer, hogy Tibivel történik valami, hogy szétesik a családunk...Szorongjak még? :)

25.  Hol élne a legszívesebben?
Van, hogy azt kívánom, bár ne ide születtem volna, de...én már máshol nem élnék, csak ott, ahol most.

26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?
Ugorjunk!

27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?
Mindkét szülésem után azt gondoltam, hogy igen. :) És most is azt mondom, igen. 

28. Miben vagy kiben hisz Ön?
Hiszek Istenben és még egy pár dologban...

29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?
Akkor már nekem teljesen mindegy lesz, mi van a sírkövemen. Elég lesz a nevem. 

30.Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?
Az esküvőnk napját szívesen átélném még egyszer, akkor úgy is leginkább a rókákkal hadakoztam.

31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?
Szeretném látni, 25 év múlva mivel fognak foglalkozni a gyerekeim, ezt szívesen meglesném. 

32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?
Hm....hányat kívánhatok?

33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?
Erre tutira mindenki azt írja, hogy senkiére...Naná, hiszen nincs is más válasz. 

3 megjegyzés:

  1. A laptop témához szólnék... :) Van nekem egy férjem, aki okooooos :D, és általában azokat a dolgokat is meg tudja javítani, amikbe mások bele sem kezdenek, és véletlenül épp ilyenekkel foglalkozik. :) Szóval, ha ne adj isten nem sikerülne, és már nem garanciás a laptop, szívesen megnézi Nektek, ha gondoljátok. :)

    VálaszTörlés
  2. De aranyos vagy! :) Egyelőre garanciális és reményeim szerint ingyé' helyre pofozzák a lengyelek, de azért köszönöm, megjegyzem, kihez lehet fordulni laptopilag. :)

    VálaszTörlés
  3. A laptop témáról nekem is eszembe jutott, hogy ha majd egyszer ezt is lecserélitek... nekünk HP van, és egyáltalán nem melegszik. Kicsit sem. Pedig az egyiket (mindkettő HP, majdnem egyformák) gyakorlatilag asztali gépként használjuk (kiterjesztett asztallal, külön bill.zettel, stb.) Szóval, ha minden kötél szakad, és cserére adjátok a fejeteket, akkor én jó szívvel ajánlom. :)
    A teszt pedig jó volt nálad is. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!