Réka mondta - 32. rész

Eltűnődtem, a "Réka mondta" vajon hány fejezetet fog megérni a blog végéig? A tippem az, hogy olyan 200-ig eljutunk....tán....




- Ott egy molylepke! - kiáltja Tibi kétségbeesetten, miközben Zalánba lapátolja a vacsorát.

- Holhol? - kapkodjuk a fejünket egyemberként Rékával. 

- Ott, melletted Réka, csapd le, csapd már le! - Réka hasra vágja magát, állát a kenyerébe mélyeszti....

- Mit csinálsz?? Üsd már le! - sürgeti az apja.

- Neeem....csodálom őt.... - feleli ábrándozva Réka, mintha valamiféle ritka pillantót szemlélne.

**

Teszkóéknál.

- Teszed le azt a kinder tojást, nem vesszük meg! - játszom a papagájt. 

- Én nem akartam megvenni. Fogta magát és leugrott a polcról a kezembe: "Rékát akarom, Rékát akarooom."-ezt kiabálta. - majdnem engedtem a csábításnak. Végül a Kinder tojástól  a pénztárnál mégis megváltunk.

***

Réka birizgálja egyik játékának az elem tartóját.

- Ez az elkurt.... - mutatja Zalánnak az egyik csavart.

- ???? - közelebb lépek.

- Hogy mondtad, drágám, kurta a csavar? - próbálkozom ártatlanul pislogva.

- Nem, ezt a csavart itt a gyárban elkúrták. - így a szolgálatkész Réka.

Kinyitottam a szám. Majd becsuktam. Megint kinyitottam. Újra becsuktam. Mert eszembe jutott, hogy eme irodalmi kifejezést vajh kitől hallhatta. Pedig nem is Tibi a családban a  "csúnyaszájú"...

****

Szintén Teszkóéknál esett meg.
- Dinnyés rágót akarok! Azonnal add ide a rágót - ordítja felém max. hangerővel Réka. Közben mérgében azt teszi, amit már előzőleg is, földön csúszik-mászik. Elenged a füle mellett minden kérést, óhajt és sóhajt, felszólítást, így ott hagyjuk. Bosszúból térden állva  és négykézláb tesz meg vagy 10 métert a kijáratig a vásárló nagyközönség nem kis derültségére. 
- Nem kapsz rágót, mert rosszul viselkedsz. Így most nem jár rágó. Gyere, menjünk az autóhoz. - intek neki.
- Nem!!! Nem, nem megyek haza. NEM MEGYEK HAZA SOHA! ÉRTED???? - üvölti.
Hazahoztuk, persze.

***


Ebédnél Réka egyik megjegyzése a múltba repít vissza, gyerekkorom éveibe. Amikor még összegyűlt a család egy-egy ebédre, ha máskor nem János napkor, karácsony után és Zsigmond napkor, május elején. Anyukám olyankor húslevest főzött és válogatott finomságokkal vendégelte meg a rokonokat. Disznótoros, sültek, pörköltök és raguk, piskótát, sütemények, tortát....Ebéd közben aztán évről évre, menetrendszerűen kiszaladt valamelyik vendég száján az alábbi mondat, egyre inkább az őrületbe kergetve a nap szakácsát, azaz anyut: "Milyen finom ez a kenyér!" - A kenyér. Az egyetlen dolog, ami nem anyu keze munkája volt. Ez jutott eszembe, amikor Réka szerény ebédjét (finomfőzelék tükörtojással) majszolta és ártatlanul azt motyogta.
- A kenyér a legfinomabb.... - 


***

Egyes feltételezésekkel ellentétben a "Réka mondta" történetek nem megtörtént eseményeken alapulnak. Hanem MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYEK. Ha másképp nem írom, szinte szóról szóra. Minden egyéb egyezés a valósággal nem a véletlen műve. :)