Hol a puszim?

Állok a Manó csoport zárt ajtajában, kezemben Zalánnal. 

Egy perce sincs tán, hogy történt:

- Akaszd a helyére a tiszta törölközőt, szívem. - veszem elő a táskámból a héten soros kéztörlőt. - Réka elveszi, elszalad vele, nekiiramodik, majd megtorpan és visszanéz.

- Addig itt leszel velem?

- Persze. - pillantok fel rá, szeretném össze vissza csókolni, olyan édes, helyes....- Összepakolok, megvárom, hogy a fácskára felteszed a fotód (1), adok két nagy puszi és utána megyek csak. - Réka megnyugszik, helyére biggyeszti a törölköző, majd beszalad a csoportszobába, hogy megkeresse a képét a kis kosárban. Övé az utolsó előtti. 

Felkapom a táskám, ellenőrzöm, hogy mindent kitettem és betettem, mennék is a puszimért, de az ajtó csukva. Belátni kényelmesen, úgyhogy nem gond. A reggeliző asztal körül heten-nyolcan falatoznak. Réka tányért és bögrét rak az asztalra, kap teát és kiflit nyomban. Bár reggelizett itthon, leül a többiekkel, aminek örülök. Hogy nem vagyok ott, elmaradt a puszi és a búcsú ölelés, láthatólag nem nagyon aggasztja, kiment a fejéből. Hátrább lépek, még kivárok. Vidáman nézgelődik, kortyol egyet a teából. Nem hiányol. Kilépek a lépcsőházba, elsétálok a lépcsőkig...majd hirtelen visszarontok mégis, nehogy azt higgye, megszöktem fondorlatos módon. Újabb óvatos kukuccs.... Réka éppen kiflibe harap, majd ismét egy korty a bögréből, ráz egyet a haján. Nem, már tudom, érzem, hogy nem fog keresni, eszébe sem jut sírni utánam.  Mert otthon érzi magát a Manó csoportban. Olyan kimondhatatlanul jó ez, akkora megkönnyebbülés!!!!!


(1) Érkezéskor minden gyerkőc felteszi a falon elhelyezett fácska egy-egy ágára a fotóját, távozáskor leveszi.