Hurrá, nyaralunk! - 2. nap

A szállodai szobában rengeteg a tükör és mindnek kegyetlen fényei vannak. Sokkolóan nézek ki kétrészes fürdőruhámban. A testképem és a valóság abszolút nem fedi egymást és sajnos a valósággal van a probléma. El is határozom, nyaralás után nem halaszthatjuk tovább a fogyókúrát. Nyugalmam, hogy csak egy "ötös" van rajtam, nincs többé, hiszen lassan egy "tizest" tudhatok magaménak hájas felesleg formájában.....Bár ne lennék éhes mostantól fogva legalább fél évig! Vagy le is szokhatnék éppen az evésről.....Azért reggelire befalok legalább 5 mini croissant-t, még forrón. Persze 2 tükörtojás és a hozzá tartozó finomságok után. Felhajtok néhány pohár narancslevet is és újra minden kerekedik. Egyszer élünk, nem?

Reggeli végeztével Rékával nem lehet bírni. Csobbanni akar, mindenáron. Most és azonnal. Elnyúlnék az ágyon pár percig, afféle reggeli utáni sziesztára, de  Rékám látóterembe pördül. Máris magára cibálta fürdőruháját, még az úszógumi is a derekán van, indulásra készen. Rugózik párat előttem sürgetőn, aminek nem lehet ellenállni, a medencék felé vesszük utunkat, ki sem látszunk az úszógumik, strandlabdák hegyéből. 


A csúszdás medence lesz a nyerő, amely a legmelegebb vizű az összes közül. Elsőre megijedek, mert 80 centi mély a sekélyebb oldalán, de Rékának ez nem probléma. Úszógumival elvan, mint a befőtt. Persze ketten lessünk minden mozdulatát. Cifrán jár a szemünk. Réka nem sokat marad egyhelyben. Fel a csúszdára, le a csúszdán, fel a csúszdára, le a csúszdán. Fáradhatatlan. Zalán kettőt csap a vízbe és úgy elalszik a napozóágyon, mint egy medve.

Délután körutat teszünk a városban és környékén. Megszemléljük többek között a püspöki palotát, de csak kívülről és fél szemmel, mert nincs nálunk fényképezőgép. Anélkül pedig tilos nézelődni, ez alapszabály. Amíg Apa a park fái alatt hűsöl, kiszúrok egy templomot a palota mellett. Nyitva van! Egészen izgalomba jövök, gyengéim a templomok, szeretem őket. Gyakorlatlan reformátusként, de mély áhitatban ballagok be a sötét és hűvös templomba, ahol nagyon finom virágillat lengedez. Réka ösztönösen sutyorog, mintha megérezné, hogy itt csöndben kell lenni. Nézgelődünk, ücsörgünk egy sort, majd kifelé menet aztán megakad a szemem a gyertyákon. Hirtelen ötlettől ragadtatva, mi is gyújtunk egyet Rékával. 

- Ezt a Jóistennek gyújtjuk! - súgja Réka és csillog  a szeme. 

Ebédre pizzát eszünk és az utcán esünk neki. Tibi szerint ciki, szerintem nem. Ahogy ott lógatjuk a lábunk, olyan fura szabadság élményem támad....jó érzés. 

Esteledvén, csökken a tikkasztó meleg, vacsora előtt szétnézünk a szálloda közelében. Hátamra kötöm Zalánt, hogy a mei-tai is kapjon feladatot. Zalánnak tetszik ott fenn - meglepő módon - cirógatja a hajam, a hátamhoz bújik...Viszont kegyetlenül összeizzadunk, így ahogy lehet, leszerelem magamról és hagyom futkosni.

Mini kirakodó vásár, mini játszótér, állatsimogató. Ezek a főbb programpontok. 


Réka frankón viselkedik, ordít, amikor elráncigáljuk a csúszdától, aztán ordít, amikor a kecskéktől búcsút kell vennie, mert aranyosak a pici kecskék, aranyosak, de kár lenne gyökeret ereszteni előttük. Idilli képek, mit ne mondjak. Semmit, hisz közben az istállókhoz kavarodunk, ahol csodás barna szemével méreget engem egy ló, el is veszek szinte a tekintetében. Nagy a kísértés, de nem merem megsimogatni. Tibi kijózanítóan megjegyzi, hogy szerinte nem a személyiségem vagy aurám bűvölte el a  paripát, csak várakozó állásponton van, mit kap tőlem nasira. Nincs nálam répa, sem alma, így megtörik a varázs, a ló elfordul tőlem tényleg hamarost. 


A vacsoránál már éppen elkönyvelném, hogy a gyerekeim fényevők lettek, hurrá...amikor váratlanul Zalánnak bejön a borsófőzelék és tekintélyes mennyiséget magába töm natúr szeletestül együtt. Közben - nehogy unatkozzon - azon dolgozik, hogy az asztal közepére helyezett gyertyát elfújhassa. Kár, hogy előtte nem nyelte le a falatot, így zöld zuhanyt kap az asztal, fedezékbe! Szerintem Apa még életében ilyen gyorsan nem fújt el gyertyát, mint ezt. Félhomály borul ránk, romantikus (bruhhahha....), de Zalán végre újra ül az asztalnál. Éppen három falat erejéig, aztán körsétára indul, melyből rendre visszatér egyetlen falatért. Hagyom. Ezzel viszont egy újabb elvemet (csak az asztalnál eszünk) küldöm le a vécén...Vajon fejlődöm vagy szétesőben vagyok, hogy ez már nem is izgat?! 


Vacsora után csatlakozom a gyerekekhez és Tibihez a medencék mellett, a szabad levegőn. Csodálatosan néz ki a vár - kivilágítva tán még szebb, mint amúgy. Egy fiatal hölgy operett és musical dalokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. Picit túl sok nekem a hangosítás, főleg a magas és kitartott hangoknál, ám Réka pompásan érzi magát és nyomban táncra perdül. Még a könnyünk is kicsordul, ahogy figyeljük. Először a nevetéstől, aztán a meghatódástól. Ezt nem lehet kibírni másképp. Réka remekbe szabott balett mozdulatokkal tarkított műsort ad. A zeneszámok végén mindenki megtapsolja az énekest, enyém taps Rékának szól.

Bár én már szédülnék be ágyikómba, kóválygok a fáradtságtól, Réci - ellentmondást nem tűrően -  a vár oviba rendel bennünket.  Ücsörög pár álmos apuka a kanapén odabenn, csatlakozom hozzájuk. Alfa állapotban várjuk együtt, hogy mehessünk végre aludni. Világomról sem igen tudok, amikor éjfél után nem sokkal végre lámpaoltást tartunk és nyugovóra térünk. Még utolsó gondolatként megállapítom, hogy nyaralni nagyon fárasztó dolog.