Visszatekintés 2015 - július és augusztus

Július úgy köszöntött ránk, hogy Zalán ippen túl esett egy torokgyulladáson, Réka pedig szép sötétbarnára sült a táborokban. 

Július legfontosabb és legemlékezetes eseménye volt a krétai nyaralás. Az a mélykék tenger, annak sós íze, azok a tavernás vacsorák, a medencés pancsolások, a kirándulások...hhhhhh....úton a reptér felé, immáron haza irányban, elmorzsoltam egy könnycseppet. Nem gondolnám, hogy mostanában külföldi nyaralás belefér a költségvetésünkbe, tekintettel a most már prioritássá előlépő lakáscserére. Akárhogyis lesz, ez a nyaralás nagyon klassz volt, Görögországba vissza fog húzni a szívem....

Pszichológus témakörében Zalánt lenyomott két kört E. társaságában, majd együtt Tibivel mi is elé járultunk. Ez volt az a "randink", ahol annyi minden olyan elhangzott, amin aztán heteking járt az agyam, napokig meg zsongott....Pl. hogy a gyerekek hozzá vannak szokva a feszülséghez, bezzeg az ovi -kvázi- felelőssége azzal kapcsolatban, hogy Zalán nem szólt az óvónőkhöz valahogy elmosódott, köddé vált, már nem volt téma. 

Zalán júliusban járt először moziban, N. vitte el a multiplexbe vakációs program keretében, az Agymanókat nézték meg. Réka Mesi barátnőjénél járt névnapi buliban, kétszemélyesben, erről nekem inkább kellemetlen emlékeim vannak...Tibi képtelen volt este fél 10 előtt hazarángatni a leánykát barátnője karmai közül. Lehetett néhány kínos jelenet, amíg a szülők a nappali kanapéján várakoztak. Arra, hogy Réka és apukája távozzanak. Hogy ezért vagy máskért, azóta sem hívták át Rékát játszani "igazgatóbácsiék" ...

Emlékszem, forró volt a július, akkora kánikula volt, hogy még Krétán sem volt olyan melegünk. 

Augusztusban nyaraltunk még egy kört a szépséges Balatonnál. Egész jó időt fogtunk ki, pancsoltunk Lellén és Földváron egyaránt. Eláztunk bőrig a Veszprémi Állatkertben, etettünk hattyúkat és kacsákat, boroztunk késő éjszakába nyúlóan, sárkányt eregettünk, mólón sétáltunk, vizibiciliztunk és annyi lángost ettünk, amennyi belénk fért. Villogtam csini új  bikinimben is, habár....ha 10 kg minusszal sürögtem és forogtam volna, az előnyösebb lett volna. 

Az év legnagyobb csalódása is ehhez a hónaphoz kötődik, valaki, akit kedveltem, elárult, rútul, gyalázatosan, többször egymás után. A dolog a kapcsolat azonnali és 100%-os megszakításához vezetett, azzal is, akinél elásta a becsületem, egy közös ismerős. Mert eme ismerős nekem esett, igazságtanul, mint még soha senki. Kettő veszteség, de azt hiszem, visszanézve, nyereség volt ez a javából. Csak hát sokszor nagyon fáj az, amin túl kell esni a továbblépéshez, megtisztuláshoz, tanuláshoz, ésatöbbi....

Az augusztus is fincsi meleg volt, még a hónap végén is kaptunk az arcunkba néhány hőségriadót. Amikor pl. a gyerekek a Járműjavító nyílt napjára látogattak (Réka fotója meg is jelent a helyi megyei újságban), fullasztó és elviselhetetlen volt a meleg, úgyhogy én itthonról drukkoltam nekik, hogy szép élményekben legyen részük. Őket persze nem igazán kötötte le a meleg, ugyanmár!

Visszatekintés 2015 - június

A június igen sűrűre sikerült. Ott volt rögtön hónap elején az éjszakába nyúló Rákóczi gála (sulis) és a  bográcsolás az ElsőBés szülőkkel a rekkenő hőségben. Tiszta szerencse, hogy volt árnyék, másképpen biztosan ott nyiffanok ki. Egyik tantónéni sem tudott eljönni, E.-nek más programja akadt, É. versenyre vitt gyerekeket a Ligetbe, hiányoztak is, de azért ott voltunk egymásnak anya és apa társaimmal, lassan minden szülőt és gyereket egymás mellé tudtam rendelni. Nem egészen mellékesen, a  paprikás krumpli is fogyasztható volt. Legjobban mégis a tikkasztó meleg maradt meg bennem és hogy a gyerekek a közeli kút hozzájárulásával micsoda dagonyát hordtak össze szempillantás alatt. Akár a malackák....jáááájjj....

A hó elején - és egész előző hónapban - főtt a fejünk, hogy a nyári szünetet hogyan oldjuk meg felügyelet szempontjából. 2 hét szabi nekem biztos volt a nyárra, de még akkor is maradt 8 hét lefedetlenül. Azt terveztük, hogy Zalán marad oviban a hónap végéig, mert az csak júli közepén zárt be, Rékát gyorsan befizettük két iskolai táborba is, így a júniusnak máris pipa volt....Valamint 30 e Ft minusz. 

Zalánnal védőnéninél is jártunk az öt éves státuszon, volt vérnyomás mérés és látás, hallásvizsgálat. Mire érte mentem az oviba, addigra elaludt a szentem a kisasztalnál, majdnem megzabáltam és töröltem az időpontot a védőnővel, tekintettel fiacskám legédesebb álmaira....végül Zalán vidáman ébredt, ha már engem látott és célba értünk időben.

Valamikor júniusban nagy kapkodás közepette jártunk a zeneiskolában is beiratkozás céljából. Fuvolára jelentkeztünk, Réka ötlete alapján. Ritmust tapsolnia és énekelni e kellett. Nem mondták, hogy alkalmatlan, menjünk szépen haza és felejtsük el a zenei oktatást ahogy van.... csak hogy augusztusban majd értesítenek, hogy hogy és mint lesznek a továbbiak. Elvileg a Rákócziban hagyománya van a fuvolának, így biztosra vettem, hogy fuvolás lesz a lányból.

A hónap közepén eljött a bizonyítvány osztás és a tanév vége is, Réka hibátlan bizonyítvánnyal, valamennyi tárgyból dicsérettel zárt. Minden elsős kitűnő tanuló (pedig ebben az osztályban ez még viszonylag egyszerű) igazgató dicséretben részesült és oklevelet vehetett át az igazgató bácsitól. 13 kitűnő lett az osztályban és egy kisdiák osztályt ismételt (bár a pletykák szerin ötnek lett volna ajánlott)

A Rákóczis ballagás kimaradt Réka kis életéből idén, bár kötelező minden diáknak, hacsak nem maga is meghívottja egy másik  ballagásnak. Idén mi D. ballagására utaztunk az nagy Budapestre aznap (tesóm leánykája), szép volt, klassz volt, Pasarétre szervezte tesóm a vacsorát...Hibátlan volt minden. 

Hogy E. pszichológussal ekkorra hol tartottunk, meg nem mondom. Majd utána olvasok a blogban. :) Ha június, akkor Tiszavirág Fesztivál, Ruzsa Magdi járt nálunk koncerten, élmény volt! Csúcs volt! Más programra nem emlékszem. Illetve Rékának ott voltak a sulis táborok, ahol jól érezte magát, az atlétikában és a labdajátékban egyaránt. Zalán nem tette meg nekünk azt a szívességet, hogy oviba járt amíg mi terveztük, idejekorán lebetegedett és maradt apa szoknyája nadrágja mellett. 

És hát negyven éves lettem, mire a hónap 28. napja ránk köszöntött. Azóta van okos telefonom és szép órám (néhány év óramentes időszak után), nem is értem, hogy bírtam azelőtt bármelyik nélkül is. Az élet meg....hát az megy tovább, nem áll meg, nem történt semmi. Nem érzem magam negyvennek, szép vagyok és fiatal, lálálálá.....hát nem ez a lényeg?  

Huh, félidő! Most muszáj sütőbe küldenem az aranygaluskát. 

Visszatekintés 2015 - április és május

Hinnye, baromira bele kell húznom, ha holnap éjfélig el akarok jutni decemberig....:) Holnap ráadásul Limara féle sós rudat, aranygaluskát sodóval, kelt tésztába tekert virslit tervezek főzni és sütni, de van itthon füstölt tarja is, amely nagyon finom lesz a lencse mellé. Visszajött az energiám, mondtam már? Kb. kedd óta, vagyis egy héttel a legutóbbi orvosos vizitem óta. Az emésztésem még nem az igazi, remélem, nem lesz semmilyen utórengése az antibiotikumok garmadájának...


Na szóval....

Áprilisban picit enyhült a sötétség körülöttem gyász szempontjából, április végére lekerült rólam a fekete gyászruha. Nem tudtam hordani többé, megbénított, nem kaptam benne levegőt. Túlestünk a hagyatéki tárgyaláson, ami talán anyut viselte meg a legjobban, számomra inkább csak szomorú formaság volt. Egy újabb kör a nagy veszteség körül. Emlékszem, valószínűtlenül meleg idő volt, kora nyári. A hivatalos program után a Mekiben uzsonnáztunk tesómmal és anyuval. Anyu első látogatása volt személyesen egy Mekiben. Meghívtam egy fagyira, ő meg engem egy McRoyal-ra....Később együtt hoztuk el Rékát a suliból.

Áprilisban volt az a fogadóóra, amelyen immáron kötetlenül és tegező módban beszélgettünk a tantónénikkel. Erre a fogadóórára azért emlékszem jól, mert talán ekkor dicsérték a legmagasabb felsőfokokban Rékát. :) Mindig szokták, csak akkor elhangzott, hogy ebből és abból hány évvel van előrébb a koránál, mennyi mindent tud, aminek én nem is voltam a tudatában. Ekkor derült ki, hogy a magyart tanító tantónéni emlékszik Rékára a TörpSuli idejéből. Mennyire jellemezte a képességeit, hogy egy először hallott mesét vissza tudott mondani az egyik szereplő bőrébe bújva egy idegen tantónéni és gyereksereg közepében, önként vállalkozva. Ez számomra is nagy élmény volt annak idején azon a bizonyos TörpSuli foglalkozáson.

Volt egy húsvét is áprilisban, valahogy eltelt biztosan....csak arra emlékszem, hogy ténfergünk apu műhelyében és emlékeket gyűjtünk. Főztem sonkát, mint mindig....hát így. Semmi más nem jut eszembe az áprilisról, pedig töröm a fejem. Valószínűleg mivel szezon volt a munkahelyemen, hulla voltam és agyhalott valamint frusztrált és rohangáltam, mint a fejetlen csirke jobbról balra....

Ha május, arról egyből a kerti bodzabokor/fa jut eszembe, melyről idén először remek minőségű bodzát szüreteltünk és fantasztikus szörp készült belőle. A tavalyi még nem volt igazi. Rekord idő alatt el is fogyott, bárcsak még lenne belőle pár üvegecskével! Na majd jövőre! Félek, az a bokor még jövőre is a miénk lesz....

Májusban rendeztek ovis és sulis anyák napját is, mindkettőt megkönnyeztem, édesek és aranyosak voltak a szereplők. A gondosan dédelgetett anyák napi virág kirohadt az ünnepre, a tantónéni alaposan túllocsolta, de azért a cserepet haza hoztuk....Zalán óvónénije sárga pólót kért az ünnepségre, mert fiacskám maga volt a Nap - szerepe szerint. Így kb. mindenki ünneplőben feszített, kivéve Zalánomat, aki sárga volt, igen, mint a Nap és némileg alul öltözte az eseményt, nem téma!

Májusban Zalán betöltötte az ötödik életévét, sokkolóan korosodik a fiúcska...Dobos tortát kapott és méregdrága játék dínót, amit maga választott a játékboltban. Fotók nem készültek eme szülinapról, nekem úgy rémlik, egy videó viszont igen, melyen az látszik, hogy behozom a tortát gyertyástul, maximális az ünnepi hangulat, majd az ünnepelt elrohan a vécé felé, "pisilnikellpisilnikell" felkiáltással....Hát, megvártuk. Zalán mindig tökéletesen tud időzíteni. Ma is akkor borította ki a pattogatott kukoricáját a moziban, amikor éppen megindultak a népek a B terem irányába. Azt már nem is említem, hogy a kuka helyett VISSZA lapátolta a kukoricát a dobozkába....

Ebben a hónapban járt Réka erdei iskolában, ottalvósban is, hazajárósban is.  Mire az ottalvósból visszakaptuk őt, szerencsére kullancs nélkül, megleptük egy rollerrel. Egy ideig le sem szállt róla. Lakáson belül. Csodálkoztam, hogy nem jöttek fel a szomszédok. Bár ők békés népek, még soha fel sem kopogtak. 

Visszatekintés 2015 - március

Március, na az egy sötét hónap volt. A  hó elejére felgyógyultam az influenzából, éppen amikor apu tüdőgyulladást kapott és kritikussá vált az amúgy is súlyos állapota. Az ő betegségére is, mint minden másra x napot finanszíroz az OEP, ami persze nevetségesen kevés a gyógyuláshoz. Ott úszott el a hajó, amikor áthelyezték egy másik kórház rehab osztályára, ahol nem voltak felkészülve egy mozgásképtelen, magát ellátni egyáltalán nem tudó emberre. Valamint nem is izgatta őket, hogy ő ebbe a kategóriába tartozik. 

Egy pénteki napon  szóltak a kórházból, hogy látogassuk, mert nagy a baj, menjünk ha....izé, hát szóval menjünk. Aggódtunk, várakoztunk, reménykedtünk és valahogy  mindenki meglepetésére jobban lett. Lement a láza, értette, amit mondtunk neki. Meglátogattuk anyuval, megetettük. Én akkor láttam utoljára. Borzasztó volt a kiszolgáltatottsága, a maximális. Hogy egy nagyméretű csecsemő feküdt az ágyban, mint aki idősen születik és folyamatosan fiatalodik. Nem akartam észrevenni azt az iszonyt a többi látogató szemében, amivel néztek az én apámra. Legszívesebben rájuk kiabáltam volna, hogy a saját dolgukkal foglalkozzanak, nem nézhetnek így rá!! 

Következő pénteken főpróba volt az alapítványi bál előtt a Campus-ban. Akkor már apu haldoklott. Olyan szintű lett a tüdőgyulladása, ahonnan ilyen korban és faállapotban már nincs visszaút. Bár mi reménykedtünk, örökké....Ma már bánom, nem is értem magam, miért a főpróbát választottam, az apám mellett lett volna a helyem. Állítólag nem érzékelt már semmit a világból, tesóm azt mondta, ne menjek, sokkoló a látvány....Mégis....Foghattam volna a kezét, imádkozhattam volna, vagy tudomisén.  Ehelyett a főpróba sodrásában úgy ültem ott a parkett szélén, mint aki nem is ezen a bolygón van. Délután, próba után már elkéstem, nem engedtek be a kórházba, hivatkozva a tomboló influ. járványra. 

Másnap hajnalban halt meg. A nővérek elírták a telefonszámunkat, így anyu hiába kérte kétszer is, hogy korrigálják, nem tudtak minket értesíteni. Délután telefonált anyu, érdeklődött apu hogyléte felőle, akkor mondták meg neki....Nekem nem szólt a család este fél 10-ig, tudták, hogy az alapítványi bálba készülünk, ott töltjük az estét, Réka is táncolt. Akkor tesóm valahogy bizonyára nem bírhatta tovább vagy nem tudom, mert felhívta Tibit, hogy apu elment....Azonnal távoztunk. Elmosódott minden körülöttem és remegett a lábam. Annyit gondoltam apura bálon és mint kiderült, akkor már...elment.

A temetés....tesóm és anyu mindent elintéztek egy temetkezési vállalkozóval, nekem csak annyi feladat jutott szinte, hogy apu ruháit és személyes holmiját elhozzam a kórházból. Amikor a kalapja a bőröndbe került, az kimondhatatlanul fájt. 

Március elején felmondott kedvenc kolléganőm. Nagyon szomorú voltam, bár akkor még a kettes számú kedvenc kollegínám szerződéssel bár, de maradt a cégnél. 

Márciusban jártunk először a Bagolyvár vadasparkban, jól érezték magukat a gyerekek, kellemes tavaszi idő volt. Több kiló makkot és mogyorót etettünk meg az állatokkal és a gyerekeket nem lehetett kiimádkozni a bébi nyuszik ketrecéből. 

Erre a hónapra tevődik Réka első meghívása egy sulis szülinapi zsúrra, melyet a Mekiben rendeztek. Jól érezte magát, hol nem érzi ez a csaj kirobbanóan magát....alig lehetett elvonszolni az étterem játszóteréről. :)

Visszatekintés 2015 - február

Februárban (azt hiszem, akkor volt, lehet, hogy január vége....) egyszer halászlevet vittem apunak ebédre a kórházba. Utáltam az undok nővéreket, akik húzták a szájukat, minek neki étel, amikor nem sokkal korábban falt fel a bácsi egy kiadós adag spenót főzeléket. Szegény apu, nagyon éhes lehetett...Etettem a levessel, közben beszélgettünk, értettem minden szavát, például, hogy "pompás". Ezt nekem mindenki más vagy elhitte vagy nem, tekintettel a komolyan érintett beszéd központjára.... pedig tényleg így volt. Talán ez az utolsó emlékem apuról, ami nem szívfacsaró vagy pokolian fájdalmas, egyszerűen kanalazta M. mama fantasztikus halászlevét abban mini pokolban vagy annak az előszobájában és én örültem, hogy örömet okozhattam neki. Hittem abban, hogy felgyógyul, közöttünk marad. Amíg élek erre a halászlére és ahogy megetetettem vele az apámat....erre emlékezni fogok. 

Február közepén jött a pofon az újabb rosszulléteket követően, az orvosi vélemény, hogy a felépülésre immár nincs remény, gondolkodjunk ápolási osztályban vagy privát/nem privát otthonokban..... Nem akartam elhinni, hogy apu nem megy haza többé, nagyon sokáig nem. 

Az már egészen biztosan  februárban volt, hogy benyaltam egy influenzát. Egy hétig feküdtem, mint egy darab fa és egy újabb hétig lábadoztam. A lelki tényezők, ugye, bánatra egyből jött a betegség már akkor is. Amíg gyógyulgattam, fogytam négy kilót, bár az ismerőseim szerint az tíznek látszott és végignéztem a "Hannibal" két évadát is....Ezt utólag megbántam, elég beteg sorozat...

Február a farsang ideje is volt, Réka málnának öltözött gyümölcs és zöldség témájában, Zalán pedig kisördögnek az oviban. A málna jelmezre utolsó energiáim bevetésével varrtam a piros lufikat full influenzásan, de már Tibi vitte el a gyerekeket a  sulis farsangra. Zalán jelmezét rendeltem a netről, szerencsére idejekorán kitalálta, mi szeretne lenni és nem gondolta meg magát naponta, sem egyáltalán.

A Nevtan-ban csoportos foglalkozásra váltottunk, mivel a logopédus szerint nem igényeli Zalán az egyszemélyes terápiát. Azért jutott erre a következtetésre, mert a társaságában nem akadt a beszéde. Nahiszen.